Fischer Botond: Alsógolgota. Kriterion, Kolozsvár, 2013.
Mitológia és bibliai szenvedéstörténet, költői építkezés és teremtés, ön- és létértelmezés kérdései kapcsolódnak össze az elsőkötetes Fischer Botond verseiben. Az Alsógolgota szerzője látszólag hagyományos költészeti témákhoz nyúl, de nem esik a szokványosság csapdájába.
A kötet két ciklusra (Sátánszerelem, Alsógolgota) bomlik, de problémafelvetés szempontjából átjárhatóság van közöttük. A Sátánszerelem különböző irodalmi és kulturális hagyományokból építkezve jeleníti meg a költői alkotás folyamatát. „Mitől fáról evett/ Teremtni kényszerül” – a bűnbeesésre utaló sorokat olyan ősi történetek reminiszcenciái követik mint a Bábel tornyának és a magas Déva várának építése, és egy későbbi versben a másik emberi határokat feszegető figura, Faust is megjelenik. A költői világ létrehozása ebben a felfogásban az emberi teremtés egyik formája (a múzsa mellei „a tudás fájának gyümölcsei lesznek”), és az idézett történetek kontextusában emiatt kerül kapcsolatba a jelképes sátánival, amely nem a külső környezetben, hanem a lírai énen belül helyezkedik el.
Hasonlóan profán hangvételű a második ciklus szenvedéstörténete, amelyben a beszélő a Krisztus által megtett stációkat követve nem a Golgotára, hanem csak Alsógolgotára jut el, a névvel is a lent perspektíváját hangsúlyozva. A hétköznapi passióban a félelmet, szorongást közvetítő képek groteszk megjelenítéssel és helyenként fekete humorral keverednek. A stációversek központi alakja a lírai én, aki számot vet életével és hagyományoz, ezáltal visszakapcsol az első ciklus ön- és létértelmező verseihez (Fiamnak, örökül, Blues, Hétköznap).
Érdekes csavarnak tekinthető a kötetet lezáró kisprózai alkotás, melynek narrátora a versek valós szerzőjeként egy Bengdeoen nevű szerzetest nevez meg, Fischer Botondot az ő képzelete szüleményének tartja, a kötet verseiről pedig azt állítja, hogy a „magyar eredetik latin fordításainak magyarra való visszafordításai”. A szerzővel és a nyelvvel kapcsolatos információk elbizonytalanítása jótékony zavarba hozza az olvasót: arra ösztönzi, hogy ne zárja le az Alsógolgota verseinek értelmezését.
