lány vagy.
az utcák lehalkított forgalmát
bocsátod át az épületeken
mint egy angyalosfilmben
és az hogy semmink sincsen
méginkább kihegyezi érzékeinket –
fogékony leszek a tűzre vérre szerelemre
arra a tincsre
ami összeköt minket
..........
az angyal ép.
a lepedőként rálökött világban
ugyanúgy működik
mint az egyetemek
hegyek síkság és megint hegyek
mindez júniusi napsütésben –
segítenem kell
segítselek meg
pár lépés innen ahol meghalok
neked meg angyaloddá lesz az árnyam
semmi nem lesz már a földön
csak az hogy egyszer veled jártam
pedig az angyal
ez a fényes fehér és szerteszéjjel
amit észre sem veszel
és belénk sem érzel
..........
ültem a padon
abban a városban ahol születtem
és tudtam hogy anya boldog lenne
ha hazamennék hozzá
de nem tartott soká már akkor se semmi
csak „el voltak múlva” a napok
nehezebb lett volna hazamenni
mint kint maradni ott
abban a napsütésben és csendben
amelyben néha úgy emlékszem
hogy részem volt
..........
a nap fénye
és a hosszú-hosszú égi rom:
utcák és terek monoton ismétlődése
mindenből ennyi marad a világon
legvégül és legelőször
amikor már nem akarnak mást látni
ez a sokezer változat
ugyanarról a semmiről
csak akkor fog igazzá válni
káprázatában valóvá
ahogyan csak az embereknek lehet
amikor már nem akarnak mást
csak hogy azt lássák
amit a te szemed enged
..........
elnyúlik az árnyék
vége lesz a napnak
csak a költő emlékei maradnak –
kár tehát mindenért
finom földi anyag
a te mélységes magányod
és a legjobb barátod
holnap már nem ugyanaz –
kár tehát mindenért
úgy formáld szavad
hogy ugyanaz az anyag
mint amelyért reszketett valaki más –
soha többé te magad
......
a könnyedségem a könnyedségednek
tetszhetett meg
olyannak kellett lenni mint amilyen te vagy
mert különben sosem adtad magad
valamilyen elvont és mélységes
szépséget jelentesz
belekeveredve egy-egy lányba
vagy csak beleázva az épületek
samponos lavorjába
ott voltam mindenhol
mentünk a moziba a meccsre
mindenhol üvöltötték
szeresd meg őket egy az az egybe’
mégiscsak másképp szerettelek én
elengedtelek az egekbe
nincs semmid nálam
nem emelhettek fel a dolgok
csak azt a semmiséget
hogy magad a világban hordod
toldod-foldod tovább velem –
szegénységünknél nincs nagyobb
és ne is legyen
..........
amim volt
könnyen szétesett
emelkedett pillanataim
tartják bennem a lelket
nem értem el hogy beteljesítsem
ezt vagy azt a tervet
terveim ha voltak
mind micsoda tervek
mint egy cirkuszi ló
körbeértem magamhoz
közben újra nyár van
és hozzám úgy ragaszkodsz
üres hajnali utcára érek ki
a lámpa zöldre vált
kalandvágy hajt
mindig Berlinen át
