"meg fogja érezni a szíved dobbanását"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 5. (643.) SZÁM — MÁRCIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Kései sirató
Bálint Tamás
A láthatatlan Tökéletes nyomában
MÁRTON EVELIN
Melek Sebaha
PAPP-FÜR JÁNOS
Versei
Kántor Lajos
Egy történet elkezdődik
DIMÉNY ÁRPÁD
Versei
Bonczidai Éva
Rövidprózái
FÜLÖP GYÖRGY
Berlinen át
Csíki András
a telet már nem éri meg.
Jakab Villő Hanga
A farkas mi vagyunk
Szőcs István
„Hogy micsoda: … Hogy ki? … Hogy mi? … Hogy miii?”
Lakatos Artur
A fantasy-világ mítoszai (3.) – Jack Vance és a haldokló Föld világa
Gyenge Zsolt
Berlinálé 2014: filmdömping, kultúrpolitika, kesergés
KAÁLI NAGY BOTOND
Ördög a határon
GONDOS MÁRIA-MAGDOLNA
„Totál egotrip”
Borsos J. Gyöngyi
Nap rókabundában
A
Szekernyés János
Díjazottak tárlata
Lászlóffy Zsolt
A béke utolsó – a háború első éjszakája
Hírek
 
KAÁLI NAGY BOTOND
Ördög a határon
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 5. (643.) SZÁM — MÁRCIUS 10.

Olyan előadásról olvashat a kedves érdeklődő, amelyről nagyon könnyű, másrészt igencsak nehéz írni. Könnyű beszámolni arról, hogy milyen volt a produkció. És szinte lehetetlen arról szólni, hogy mit is láttunk a színpadon. A bizonytalanság oka ez esetben nem értékítéleti tanácstalanság, de jelzi, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának legutóbbi produkciójának alkotói olyan utakat járnak, amelyek mentén mindeddig kevesen indultak el. Legalábbis tájainkon. Az előadásnak például nincs szerzője és rengeteg szerzője van. A kész produkció nem hónapokig-hetekig tartó agyalás, majd következetes megvalósítás eredményeképpen született, hanem a munkafolyamat spontaneitása adta a kellő lendületet. Stíljében beazonosíthatatlan, előadásmódjában sokszínű, koncepciójában egy közeli múltra utaló, vitriolba mártott történet, amelynek szereplőiből lépten-nyomon kibuggyan a groteszk, a szürreál, a hiperreál, a metafizika avagy éppen az ateizmus.
Radu Afrim rendező egy ötlettel érkezett Marosvásárhelyre. Egy laza, jelenetsorokból álló történettel, amelyet a Tompa Miklós Társulat művészei vittek színre, úgy, hogy a szöveget is maguk írták. Mindenki az általa megformált szereplőre. És az állandó, folyamatos szövegírás véget nem érő változássorozatot hozott magával, amelynek erdményeképpen a próbafolyamat rendkívül dinamikus, folyton alakuló, improvizáción alapuló munkává vált, amelynek frissességét, lazaságát megtartotta az alkotók profizmusát a diákszínjátszás vidámságával ötvöző produkció. 
A cselekmény és szüzsé kerete Ördög Miklós Levente, az alvilági nüanszokkal belengett vállalkozó (játssza Ördög Miklós Levente) születésnapja és ebből adódó frusztrációi. Ő az átkosban Ceauşescu születésnapján látta meg a napvilágot és soha nem felejtette el, hogy e jeles napon a diktátort ünnepelték és nem őt. E mély lelki sérelem okán elhatározza, hogy kilenc éves kisfiát, kicsi Ricsit (Gergely Botond) olyan születésnappal ajándékozza meg, amilyet ő soha sem kapott senkitől. Mivel a gyereknek mindene megvan, casting-ot szervez, szereplőválogatást. És aki azt megnyeri, az viheti haza az általa felajánlott ötezer eurót. Jön is mindenféle népség, csak győzzük követni...
A harminc fölötti néző, miután helyet foglal a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében és körülnéz, gyermekkora ismert helyszíneinek esszenciájában találja magát, olyannyira, hogy az azonnali nevetésre ingerli: egy lerohadt, tipikus kultúrházban/iskolában vagyunk. A jellegzetes sablon szerint festett falak omladoznak, jobboldalt ajtó, törött ablakok és folyosó, baloldalt az egykori színpad, föléje nagy, szőrös hímtagot rajzolt valaki krétával, középen Ceauşescu arcképe. A fények felgyúltával 30 évet repülünk az időben, miközben a főhős pár frappáns szóban elmeséli az életét. Majd beérkezik a zsűri: az egykori, szebb napokat megélt Erzsébet tanárnő (B. Fülöp Erzsébet) és Xaba, a traktoristából lett, enyhén hőemelkedett, mégsem úrigyerek koreográfus (László Csaba). Megismerjük a kedves, csöppet sem sznob és egyáltalán nem fontoskodó feleséget, Tisztaházi Orsolyát (Moldován Orsolya), majd elkezdődik a casting, a szereplőválogatás, a produkció gerince, a sorozat, amely nézői szemet szárazon, nézőteret némán nem hagyott. Mert fuldokoltunk a röhögéstől. Érezhető volt, hogy az előadás alkotói, a rendező és színészei itt végleg elengedték a gyeplőt. Ami marhaság (tisztelettel jelezzük, kimondottan pozitív értelemben) eszükbe jutott, becsempészték a produkcióba és csak arra ügyeltek, hogy az ne lógjon ki a koncepcióból. Az előadás olyan, csodálatos harmónia szerinti, egyszerre emelkedett és primér szinten gúnyolja ki a gyakran nulla alatti számokban mérhető színvonalat képviselő, tévéből ismert tehetségkutatókat, valóságshow-kat, mentálhigiénés fertőzést okozó agyhalott celebeket, produkció nélküli produkciókat (stílszerűen Ganxta Zolee-t idéztük), hogy a néző folyamatosan felvisít a nevetéstől. Teszi ezt ugyanazon hangnemben, beszédstílusban, viselkedésmódban, mint azt a csatornákon láthatjuk. És ezért nem kirívó, hogy újra megjelenik a három gráciából, azaz „kommunista kurvából” álló falusi proletkult asszonykórus (a fiatal Ördög egykori megrontói), de látunk sarokból pókot kiharapó Michael Jackson-reinkarnációt, cuppogtatóművészt, népdalénekesnőt, Freddie Mercury-t, NDK-s pornóstatisztát, ifjú táncművészt, szórványból érkező papot, vendégmunkás cowboy-t (mindez csak a negyede), majd közös próbafolyamatot és természetesen megismerjük az előadás egyik fénypontját, a zsűritaggá előlépő Patkányt is, aki – mint az kiderül – a misztikus vonalat képviseli. Mert az is van: éjjel, a válogatás két napja között megelevenedik a kultúrházi terem és megjelenik Orsolya ramszeszi korban lévő dédnagyanyja, illetve vámpír havere, Noszfi is. Ők aztán tovább bonyolítják az előadás folyamát, míg el nem jutunk a fordulatokban gazdag végkifejletig, amelyet nem árulunk el.
De e válogatás csak a produkció gerincét képezi. Az előadást számos mellékszállal tették gazdagabbá az alkotók, és noha e szálak szinte mindegyike találkozik valahol, szó szoros értelmében vett cselekményről nemigen lehetne beszélni. A mű nem történetet mesél, hanem összefolyó jelenetekből építi ki a mondandót, eklektikusan, gazdagon, csapongóan, szókimondóan. Igaz, e stílusgazdagság korántsem letisztult, sehova sem beigazítható. De nem is kell annak lennie, mert a számos szereplőtől érkező ötlet és szövegtest gazdagsága által teljesen egyedivé válik – egy diktatúrát idéző lepukkant helyszínen, az Isten háta mögötti falucska mai „sztárjai” adnak elő fergeteges paródiát napjaink értékítéleti, társadalmi, erkölcsi lenullázódásáról, miközben a környezet szocreál hiperrealizmusában megjelenik a kísértet és a vámpír, kommunikál a patkány, lövöldöz a mecénás és kukázik a tanárnő. 
Noha a produkció kissé hosszúra nyúlt és a poénok egy része is önmagába hullt vissza, az előadás értékét fokozottan emelték a nagyszerű és gyakran bizarr alakítások (a mellékszereplők esetében sokszoros szereposztás). Ördög Miklós Levente újgazdag pökhendije, Galló Ernő patkánya és táncosa, B. Fülöp Erzsébet tanárnője, László Csaba „tánctanára”, Nagy Dorottya kísértete, Meszesi Oszkár vámpírja és keletnémet pornósztárja igencsak belesimult a tömény groteszkbe. Az említettek mellett mindannyian láthatóan jól érezték magukat az általuk megírt produkcióban, csakúgy, mint Gergely Botond, aki nagyszerűen megtalálta a helyét ebben a kavargó, örvénylő, ezerszínű színpadi világban. Amely ez esetben nem időtálló értéket kíván a képzeletbeli asztalra tenni, hanem az időtálló érték elmúlását és ezen pusztulás követketményeit mutatja be. Rendkívüli frissességgel, miközben nem riad vissza semmitől. És ékesen bizonyítja, hogy a celebvizeken süllyedő kultúrhajók fedélzetén a humor még mindig nagy úr.


Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat. Az ördög próbája. Szereplők: Berekméri Katalin, B. Fülöp Erzsébet, Bokor Barna, Csíki Hajnal, Galló Ernő, Gecse Ramóna, László Csaba, Meszesi Oszkár, Moldován Orsolya, Nagy Dorottya, Ördög Miklós Levente, Ruszuly Ervin, Lőrincz Ágnes, Somody Hajnal, Szabadi Nóra, Gergely Botond, Nagy László. Koreográfia: Andrea Gavriliu, díszlet: Bartha József, jelmez: Cristina Milea, zeneszerző: Vlaicu Golcea, rendezte: Radu Afrim.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében