"mert létezik egy harmadik haza"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 6. (644.) SZÁM — MÁRCIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Király László
Sziklarajzok. Xanú
CSENDER LEVENTE
Elviselhető történeteket szeretnék írni - Beszélgetés Ferdinandy Györggyel
SÁNDOR ZOLTÁN
„Bennünk erénnyé magasztosul a gyalázat” – Sziveri János politikai költészetének társadalmi hátteréről
ANDRÉ FERENC
Mítoszok, Sziveri, Erdély
Cristian Popescu
Villanások
Szabó Róbert Csaba
Verhetetlenek
ZUDOR JÁNOS
Versei
Lovász Krisztina
Versei
Papp-Zakor Ilka
Ibolyák
Jobb Boróka
Szégyenfoltok
Szőcs István
„Élet kútja, Kancsó és Színésznő”
Borbély András
Születésnap
Bogdán László
Szerelem, színház, háború
Tari István
Világillatban
FERENCZI SZILÁRD
Vérjégkrém
Karácsonyi Zsolt
Bálhiány
Gál Andrea
A kecegányfióka, az IFET-ló és egyéb állatfajták
MOLNÁR ZSÓFIA
„mi EGY-nek összeállt”
„Ha egyáltalán van ilyen...”
Portik Blénessy Ágota
reKREÁCIÓ - Csíky Szabó S. Ágnes kiállítása
Jakabffy Tamás
A Bartók-hegedűduók – és forrásaik (újraalkotása)
Áprilisi évfordulók
 
Jakabffy Tamás
A Bartók-hegedűduók – és forrásaik (újraalkotása)
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 6. (644.) SZÁM — MÁRCIUS 25.

Azon a pár négyzetmilliméteren, ahol lószőr és húr összeér, azon a néhány tíz négyzetcentiméteren, ahol a fogólap és az ujjak között a zenészi világtágasság dallamot szabadít fel az írott kottából, abban a néhány száz köbméterben, ahol a fizikai akusztika, a hangok és felhangok rendszere teremtett élettel telítődik, végletes és elkerülhetetlen a muzsikus felelősségének magánya. A belőle kiképzett hang elszakad tőle, megmásíthatatlanul köztulajdon lesz – amiről (és az ahogyanról) végső soron egyedül ő tehet.
Abban a viszonyban, amelyben a kamarazenélés minimuma – vagyis a duó – két, csupán két zenész magányos felelősségéből zenekari közösséget konstituál, az aritmetika hasznavehetetlennek bizonyul. A szólam egyedülsége és az összejátszó, együtt lélekző (!) szólamok totalitása nem az egy a kettőhöz arány szerint alakul képletté. Bartók hegedűkettősei – mint esély – és az új lemezen felhangzó Márkos-Béres, illetve Márkos-Rónai duók – mint megvalósulás – ennek a számtani lehetetlenségnek elsőrangú szemléltetői.
Két kiváló hegedűművész barátsága, együtt rezonáló gondolatvilága és egymás zenei univerzumának meghosszabbítása: ez Márkos Albert és Béres Melinda titka.
Két kiváló hegedűművész kölcsönös tisztelete és készségesen önfelajánló, kollegiális, feddhetetlen együttzenélése: ez Márkos Albert és Rónai Ádám titka.
Mások az alkatok, tehát mások a párviszonyok is. Így nyilván sajátosak lesznek a Bartók-duók interpretációs arcai. Ha a Márkos-Rónaiban a szakmai tökéllyel megoldott, magától értetődő könnyedség emlékezetes, a Márkos-Béresben leginkább a mélyérleltség, a határtalanságot próbálgató kifejezés tűnik meghatározó jegynek.
Oktatási célra, zenemű-kiadási fegyvertényként, a sorozatteljesség és az eredetmagyarázat albumaként egyaránt kiváló a Donát 160 Egyesület új és egyben első CD-je. Amire semmiképp nem alkalmas: napi cselekvésünk mellett/mögött a lejátszón mintegy másodlagosan brünnyögő háttérzenének. A hegedűduók jelentéstelítettségének és a CD szerkezetének – a hegedűdarabok és Bárdos Réka népdalénekelése, illetve archív fonográf-felvételek alternációjának – következményeként csak primér és koncentráló figyelem-befektetés árán lesz „tétje”. A zeneértelmező számára talán nem is tisztázható megnyugtató módon, mennyiben tekinthetők népdalfeldolgozásoknak Bartók duói és (esetleg) mennyiben öntörvényűen szabad továbbgondolásoknak… Vajon nem lehet az, hogy a bartóki zseni mintegy nyersanyagként, ürügyként vette fel ezeket a magyar, szlovák, rutén, román folklór-darabokat, hogy zenei posztulátumainak testet, szövetet, anyagot kreáljon belőlük?…
Bartók hegedűduóit hanglemezen tíz-húszévente kiadják. De most először találkozunk olyan koronggal, amely a népdal-eredetiket is megszólaltatja. Mit kell emögött látnunk? Az erdélyiségben gyökerező, sokak szemében már-már irritáló vagy unalmas rusztikum-igényt? Zenetörténeti források cserepei mellett – vagyis a viaszhenger recsegése-ropogása mögött rég elhalt asszonyok mégis csak felismerhető hangján túl – máig is élő népdalok rekonstituálása révén egyféle időhidat az archaikus zene és a műzene között? A népcsoportok szimbiózisában az izzóan egymás ellen feszülő békét? Vagy épp azt, ahogy a műzene jótékonyan lesimogatja e béke ideges szikrázását?
A hegedűduó-ciklus ívében megfigyelhető technikai és zeneinterpretációs crescendo – hogy tudniillik egyre összetettebb, bonyolultabb, sokrétűbb darabok sorjáznak – inkább arra enged következtetni, hogy a negyvennégyes sorozat a művészi értés/fejlődés „folyamatábrájaként” is felfogható. A hegedűsnek újra és újra hozzá kell tapasztalnia valamit; nem csak mást: többet is (mint ahogyan Bárdos Rékának bele kellett mélyednie valamelyest a szlovák nyelv tanulásába is ahhoz, hogy a maga szabta „vegyértékben” felelhessen meg a kihívásnak). Bartók hegedűduói egy virtuózabb értését követelik meg annak, hogy a hegedűs a pillanat törtrészében legyen képes átváltani a mellérendelt társ szerepéből az alázatos szolgának vagy épp a vezérszólam „urának” szerepébe. Nos, ennek mesterségbeli kiválóságát, egymás gondolatainak-érzéseinek alkotó meghosszabbítását talán nem is példázhatná jobban semmi, mint épp ez az új hanglemez.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében