Azon a pár négyzetmilliméteren, ahol lószőr és húr összeér, azon a néhány tíz négyzetcentiméteren, ahol a fogólap és az ujjak között a zenészi világtágasság dallamot szabadít fel az írott kottából, abban a néhány száz köbméterben, ahol a fizikai akusztika, a hangok és felhangok rendszere teremtett élettel telítődik, végletes és elkerülhetetlen a muzsikus felelősségének magánya. A belőle kiképzett hang elszakad tőle, megmásíthatatlanul köztulajdon lesz – amiről (és az ahogyanról) végső soron egyedül ő tehet.

Abban a viszonyban, amelyben a kamarazenélés minimuma – vagyis a duó – két, csupán két zenész magányos felelősségéből zenekari közösséget konstituál, az aritmetika hasznavehetetlennek bizonyul. A szólam egyedülsége és az összejátszó, együtt lélekző (!) szólamok totalitása nem az egy a kettőhöz arány szerint alakul képletté. Bartók hegedűkettősei – mint esély – és az új lemezen felhangzó Márkos-Béres, illetve Márkos-Rónai duók – mint megvalósulás – ennek a számtani lehetetlenségnek elsőrangú szemléltetői.

Két kiváló hegedűművész barátsága, együtt rezonáló gondolatvilága és egymás zenei univerzumának meghosszabbítása: ez Márkos Albert és Béres Melinda titka.

Két kiváló hegedűművész kölcsönös tisztelete és készségesen önfelajánló, kollegiális, feddhetetlen együttzenélése: ez Márkos Albert és Rónai Ádám titka.

Mások az alkatok, tehát mások a párviszonyok is. Így nyilván sajátosak lesznek a Bartók-duók interpretációs arcai. Ha a Márkos-Rónaiban a szakmai tökéllyel megoldott, magától értetődő könnyedség emlékezetes, a Márkos-Béresben leginkább a mélyérleltség, a határtalanságot próbálgató kifejezés tűnik meghatározó jegynek.

Oktatási célra, zenemű-kiadási fegyvertényként, a sorozatteljesség és az eredetmagyarázat albumaként egyaránt kiváló a Donát 160 Egyesület új és egyben első CD-je. Amire semmiképp nem alkalmas: napi cselekvésünk mellett/mögött a lejátszón mintegy másodlagosan brünnyögő háttérzenének. A hegedűduók jelentéstelítettségének és a CD szerkezetének – a hegedűdarabok és Bárdos Réka népdalénekelése, illetve archív fonográf-felvételek alternációjának – következményeként csak primér és koncentráló figyelem-befektetés árán lesz „tétje”. A zeneértelmező számára talán nem is tisztázható megnyugtató módon, mennyiben tekinthetők népdalfeldolgozásoknak Bartók duói és (esetleg) mennyiben öntörvényűen szabad továbbgondolásoknak… Vajon nem lehet az, hogy a bartóki zseni mintegy nyersanyagként, ürügyként vette fel ezeket a magyar, szlovák, rutén, román folklór-darabokat, hogy zenei posztulátumainak testet, szövetet, anyagot kreáljon belőlük?…

Bartók hegedűduóit hanglemezen tíz-húszévente kiadják. De most először találkozunk olyan koronggal, amely a népdal-eredetiket is megszólaltatja. Mit kell emögött látnunk? Az erdélyiségben gyökerező, sokak szemében már-már irritáló vagy unalmas rusztikum-igényt? Zenetörténeti források cserepei mellett – vagyis a viaszhenger recsegése-ropogása mögött rég elhalt asszonyok mégis csak felismerhető hangján túl – máig is élő népdalok rekonstituálása révén egyféle időhidat az archaikus zene és a műzene között? A népcsoportok szimbiózisában az izzóan egymás ellen feszülő békét? Vagy épp azt, ahogy a műzene jótékonyan lesimogatja e béke ideges szikrázását?

A hegedűduó-ciklus ívében megfigyelhető technikai és zeneinterpretációs crescendo – hogy tudniillik egyre összetettebb, bonyolultabb, sokrétűbb darabok sorjáznak – inkább arra enged következtetni, hogy a negyvennégyes sorozat a művészi értés/fejlődés „folyamatábrájaként” is felfogható. A hegedűsnek újra és újra hozzá kell tapasztalnia valamit; nem csak mást: többet is (mint ahogyan Bárdos Rékának bele kellett mélyednie valamelyest a szlovák nyelv tanulásába is ahhoz, hogy a maga szabta „vegyértékben” felelhessen meg a kihívásnak). Bartók hegedűduói egy virtuózabb értését követelik meg annak, hogy a hegedűs a pillanat törtrészében legyen képes átváltani a mellérendelt társ szerepéből az alázatos szolgának vagy épp a vezérszólam „urának” szerepébe. Nos, ennek mesterségbeli kiválóságát, egymás gondolatainak-érzéseinek alkotó meghosszabbítását talán nem is példázhatná jobban semmi, mint épp ez az új hanglemez.