"nem a hősök voltak a hősök"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 7. (645.) SZÁM — ÁPRILIS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Könczey Elemér
Bánffy Miklós, az eklektikus grafikus
Dávid Gyula
Milolu: egy rendhagyó Bánffy-regény
Fried István
"A zene boszorkányos hálójá"-ban – Bánffy Miklós kisregényei
Balázs Imre József
Bánffy Miklós és a Reggeltől estig művészproblematikája
Kenéz Ferenc
Versei
Erdei L. Tamás
Szürkécske
Váradi Nagy Pál
Átkelni tilos
MARTON RÉKA ZSÓFIA
Hótánc
Horváth Előd Benjámin
Harghita-tánc – Interjú André Ferenccel
A Seörös Wándor eljövetele – André Ferenc verseiről
GIAMBATTISTA BASILE
A két kicsi pizza1 – A negyedik nap hetedik meséje
Szőcs István
A zenélő kút kongása 1.
Szántai János
Zsuzsannák, vének
LOVASSY CSEH TAMÁS
Sikertelen újratemetés
MÁRTON ÁGOTA
Variációk papírszívre
Pap Ágnes
Nem csak gyerekeknek
Vízi Tünde
Analógiák
Demeter Zsuzsa
Kondorosított kalandregény
Lászlóffy Zsolt
Demény Piroska emlékezete
Hírek
 
Fried István
"A zene boszorkányos hálójá"-ban – Bánffy Miklós kisregényei
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 7. (645.) SZÁM — ÁPRILIS 10.

„Külső véletlenek formálják 
az embert?
Vagy belső ismeretlen, 
öntudatalatti erők?”

A budapesti Helikon Kiadó 2013-ban egyetlen kötetbe gyűjtve jelentette meg az egymástól közel húsz esztendő távolságában született kisregényeket, az 1927-es kiadású Reggeltől estig, valamint az 1946-os megjelenésű Bűvös éjszaka címűeket, hozzájuk véve hat elbeszélést, s ezzel mintegy keresztmetszetét kínálja föl a több művészetben otthonos, (kül)politikusként (is) méltán jó nevet szerzett Bánffy Miklós életművének. A Reggeltől estig joggal keltette föl az új formákkal kísérletező írókat érdeklődéssel fogadó kritika figyelmét, jóllehet mainapság feltehetőleg egy más irodalmi sorba lehet beállítani Bánffy művét, amelyből e dolgozat mottóját vettem: korántsem azért, mert a mélylélektannak az 1920-as esztendőkben divatossá lett változatát szeretném demonstrálni Bánffy nagy gonddal fogalmazott kisregénye ürügyén, éppen ellenkezőleg, az ún. lélektani és „művész”-regényektől elmozduló próza lehetőségeinek megpróbálása volna az a sajátosság, amely túlemeli a művet a kortársi, „fejlődéstörténeti” jelentőségen. Talán, ha a világirodalmi analógiák felől közelítek a kisregényhez, szemléletesebbé válik kiinduló tézisem. A műnek a négy fontos szereplő által meghatározott alapképletét a magam részéről Goethének (az eredetihez képest változott című) Vonzások és választások c. regénye, kémiából kölcsönzött, helyzet-magyarázatával érzékeltetném. Bánffynál a két női és két férfi szereplővel lejátszott történet, a két házaspár között kialakult viszonyrendszer érzelmek, szenvedélyek, hűség és hűtlenség bonyolult egymásra tolulásának rajzát jelzi, a művész Walter szinte kierőszakolja házasságát Máriával, akit aztán nem enged be művészetébe, ott csak az ikernővérnek, a munkatárssá előlépő Magdolnának jut hely. A házasság kimondatlan boldogtalanságba torkollik. Magdolna viszont a tengerésztiszt Ralph-hoz megy feleségül, gyermeket is szül neki, de Ralph és Mária egymásba szeretnek. Erről a viszonyról Magdolna mindent tudni látszik; hogy Walter, a zeneszerző, tudja vagy sejti-e, homályban marad. Ez fut végig a regényen, a nővérek féltékenyen figyelik egymást, főleg Magdolna táplál szívében gyűlöletet, amelyet nézéssel, gesztussal ad Mária tudtára. Ezzel párhuzamosan szövődik a másik szál, Walter küzdelme a Wagnert követő korszak új, szokatlan, jövőbe mutató zenéje elismertetéséért, a modernség új fázisának áttöréséért. Kitérőképpen jegyzem meg, hogy a nővérek apja (a múlt allegórikus alakja) a tragikus sorsú bajor II. Lajos királynak pénzügyminisztere, aki Wagner megálmodott Bayreuthjának mecénása volt. Walter zenéje a XX. század kakofóniájával adekvátnak tartott „kromatikus szaladgálások”-ban, „kettős félhangú «glissando»”-ban, „lebukó tört akkord”-okban, „reszkető dobolás”-okban hoz hírt „valami szörnyű haláltánc”-ról, „mintha ezer apró ördög zenebonázna mindennek pusztulásán”. Közbevetőleg: a leányok apjának temetésén csendül föl a dies irae (ama nap a harag napja) „örök szépségű halotti ének”-e, mellyel mintha a Mester szerzeményének „illetlen és utálatos” hangjai vitáznának. Walter műveinek címe nem kevésbé árulkodó: operája a Tenger, szimfóniája a Vihar, a főmű előbb Pusztulás, utóbb Pokol címen dacol „minden harmónia-törvénnyel”, mivel a „mai kor zűrzavaros bonyolult lelkét fejezte ki váratlan fordulatú, de diszharmóniákkal zsúfolt muzsikája”. Aligha tévedés idegondolni Thomas Mann-nak a második világháborúban, amerikai emigrációjában szerzett Doctor Faustusát, mely nemcsak az európai művelődésnek válságát szólaltatja meg, hanem a zenét, mint önmagában ellentmondásos, ambivalenciát érzékeltető rendszert állítja a középpontba, a szimbolikusan az ördöggel szövetkező – fiktív – zeneszerző küzdelmét elbeszélve: milyen árat kell fizetnie azért, hogy az Örömóda Beethovenét tagadó korszak reprezentatív zenéjét megalkothassa. Zene és válságos korszaktudat, alvilági erők megszólaltatása és a személyiség útja az őrületig, Bánffy kisregénye mintha megelőlegezné Mann művét, melynek komponistája hasonló című-tematikájú zeneműveket hoz létre. Bánffynál a személyes, az ikernővérek között játszódó néma vetélkedés, egymásra utaltság és egymásra féltékenység keresztezi egymást, s mindehhez keretet a kései, visszaemlékező életből kiragadott egyetlen nap kínál, reggeltől vezet (késő) estig, éjjelig. Egyben a Mester hagyatékát gondozó, megöregedett nővérek élik meg a Mester halálát követő, törekvéseit immár visszaigazoló korszakot, amelyben a jelen tennivalói fonódnak össze a megidéződő múlttal. Feloldódás nem lehetséges, két magány él a külvilág számára békésen egymás mellett, valójában nyugtalanul. Legföljebb Mária érez némi elégtételt, hogy számára megadatott a szerelem rövid beteljesülése, majd anyaként gondozhatta a szellemi megsemmisülés idején a Mestert. S ha a merész vállalkozás nem ad teljes értékű megoldást, annak oka nem a jól kigondolt szerkezetben, a talán kimódoltnak is vélhető jellemrajzokban, semmiképpen nem a leírásokban található, hanem az időnként túlságosan retorizált nyelvhasználatban, az elbeszélő időnként mintha a megszólaltatni kívánt zene ellenében élne a nem feltétlenül odaillő pátosszal.
A Bűvös éjszaka talán kevésbé igényes történet, ám ez módot ad az ironikus megközelítésre. A főrangúak különböző osztályán ironizáló elbeszélő egy mediatizált család leányának kalandját mutatja be, a valaha a Német-Római Birodalom egyik apró tartományában uralkodott, a történés jelenére trónját vesztett főúri família e sarja menyasszony, vőlegénye a Gothai almanach első részéből való. A történet feltehetőleg a dalmát tengerparton játszódik, Mimi hercegkisasszony és környezete mit sem sejt a kirobbant háborúról, Mimit nem túlságosan érdekli házassága sem, idejét a tengerparton kirándulással tölti – egyedül. Az egyik alkalommal veszedelembe kerül, a lázadók (?), partizánok (?) akár az életét fenyegethetik, megmentőjéről kitetszik, hogy zenész, utóbb az is, hogy rendkívüli tehetségnek indult, de az értetlenség miatt feladta pályáját. A megmentett Mimi és a zenész között az éjszakában a (meg)értés és a szerelem szálai szövődnek, de ez semmiképpen nem realizálódhat. A zenész visszavezeti Mimit, majd eltűnik, s Mimi fogadja a vőlegényt, hogy elfelejtse ezt az éjszakai kalandot. A művész itt csak beszél hajdani énjéről-életéről, viszont Mimi először életében lép ki abból az ál-biztonságos létezésből, amely elzárja az emberi sorsoktól, egy éjszaka döbben rá, hogy aztán saját érdekében elfelejtse; üvegházi palántaként nem tudja, nem ismeri, mi történik a palotákon, a kastélyokon, a főúri szeszélyeken túl. Megszédül egy pillanatra, elmenne a zenésszel a világba, de a zenész bölcsebb-tapasztaltabb nála. A zene epizódszerepbe süllyed az emlékezetben, a zenész zongorázása gyorsan távoli élménnyé válik. Nyitva marad: a főúri operettvilágba visszatérés teljesen kitörli-e az éjszaka emlékét? A nem túlságosan igényes történet némileg emlékeztet Márai Sándor kisregényére, a Déli szélre, ott egy elzártan nevelkedett leányka találkozik egy fogházból szabadulóval, akinek végighallgatja történetét, amely – sejteti a kisregény – még sokáig kíséri, mintegy beavatja az életbe. A Bűvös éjszakában visszavonódik ez a beavatás, Mimi megtud valamit, amit azelőtt nem tudhatott, de ennek nem lesz tudati következménye. A Reggeltől estig ikernővérei megteszik az utat az éjszakába és tudatuk éjszakájába, Mimi esetében ez az út konkrétabb, olyan lehetőség, amely nem válhat valóra. Ezt jelzi az elbeszélő tónusváltása, Mimi kalandja, eltévedése, története a zenésszel már nélkülözi az elbeszélői távolságtartást, a tájleírások a képzőművészetben jártas Bánffynak ezúttal is erősségei (mint ahogy a novellákban is), de a párbeszédek, a fordulatok érzékeltetése szokványosnak tűnnek, s aztán a boldog-szerencsés kifejlet felé haladva az elbeszélő már nem képes visszatalálni a bevezető lapokon felhangzó, ironizáló hangvételbe.
Bánffy két kisregénye mutatja szerzője kísérletező kedvét, a művészeti korszakváltást megsejtő és leíró elbeszélői magatartást, s a méltán nagyra becsült vállalkozás, regénytrilógiája mellett értékes (és olvasmányos) darabjai a XX. század magyar irodalmának.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében