Apróságok, alkatrészek
Ledűtötték
és darabjaira szedték
szerkezetét
az építmény ott feküdt
hosszan kinyúlva a füvön
a város felett
se égbe mászni
se égből ugrani
nem volt mód többé
a magasság ott volt
közönségesen kinyújtva kiterítve
talajszinten
de akiknek a magasság
egykor még jelentett valamit
egy-két szerelőkulccsal
éjszaka visszajártak
s ilyen-olyan apró
kis alkatrészekkel tértek meg
dombalji nyugtalan
otthonaikba.
Ma itt-ott polgári lakterek
tükrös vitrineiben állnak
az intarziás komód fölött
bársonnyal bélelt dobozok mélyén
vagy megroggyant családi
házak poros padlásterében
a ruhaszárító kötelek alatt
rongyokba csavartan.
Ami ott maradt fönn
az már nem az igazi
hiszen hogyan is lehetne igazi
egy ugrótorony
ahonnan csak emlékezés
és nem bátorság kérdése többé
a halálugrás.
Kelet-európai ruhatár
Az öreg királynő leadta kabátját
a ruhatárba
és sorszámmal a kezében
bement a széksorok közé.
Különös előadásban lehetett része.
A darab az ő régmúlt uralkodása
idején játszódott.
Háborúk, hatalmi harcok,
tomboló szenvedélyek,
járvány, éhinség.
Szenvtelenül nézte végig
az előadást
s nem értette
a korabeli krónikaírók
mindent pontosan lejegyeztek
és ő most mégis egészen mást lát
mint amit megélt.
A korkép hű volt
a díszletek kitűnőek
stimmelt a hősök száma neme kora
csak nem a hősök voltak a hősök
csak nem a csaták voltak a csaták
s az udvari bolondot
kihagyták a történetből
aki a birodalom fennállásának hosszú
időszaka alatt
végig azt ordította:
Itt minden nagyon jó!
Itt minden nagyon rossz!
Akasszátok fel a királyokat!
Isten áldja a királyt!
Távozáskor a királynő
átnyújtotta a nyolcvankilences
ruhatári számot a kabátjáért.
Zsuzsánna és a vének
Mint a diófa árnyéka
akkora a csend a diófa alatt
a bentlakás tetejéről
semmi kis szemetet szór
az udvar közepére a szél
az udvar szélén a fiúk
valami ismeretlen bika-ijedelemmel
egyik lábukról a másikra állnak
a lánycsapat szeppenten
hirtelen kipirult megnyúlt arccal
nézi Zsuzsannát
a bentlakás tetejéről
semmi kis szemetet szór
az udvar közepére a szél
a folyosó ajtaja felől
futva tanárnők közelednek
és az idő távoli zugaiban
már készülődnek a vének
mint a diófa árnyéka
az udvaron akkora csend
honol
az életről semmit nem tudnak
a kerítés mellett megszégyenülten
állnak a bikaborjak.
A múlt egy párfőm-illat
Lepusztult sötét irodák
mélyén
bérszámfejtők szorgoskodnak
a kipirult arcú főnöknő
időnként aktacsomóval
veri az asztalt
az irodisták mélyen belebújnak
a törzskönyvekbe
elbújik Ödön bácsi is
semmi affekta
nem szól egy szót sem
társadalmi igazságtalanságról
méltánytalanságról
a kényszermunka évei után
még illemtudóbban uzsonnázik
s még illedelmesebben megy
az illemhelyre
mint a tupírozott hajú
megfélemlített irodistalányok
akiknek a múlt csupán
egy párfőm-illat.
Csakazértis
(Árkossyéknak, szeretettel)
Hogy egyszer mégis
megadjuk a módját
úgy olyan lökötten
ahogy illik
és csakazért is.
A festő ecsetjével palettájával
a költő hóna alatt írógépével
gyöngy-gyerekekkel
vízesés- és szökőkút-
feleségekkel.
Az átmulatott átizzadt
éjszakai ruhában
kissé dölyfösen és pofátlanul
a gyermekek szinte hálóruhában
(félretéve mindeme dolgok
esetleges
kultúrpolitikai vonatkozását)
hát akkor be az egykori
New York kávéházba
fényes délben gyertyafényes
ebédet rendelve
a nagyterem közepén
afrikai vadászatról hadoválva
nemzetközi újságíró-igazolványt
lobogtatva
mint az élet császárai
egy szerencsétlenül járt korban
úgy ültünk ott
eme egyetlenegy alkalommal
szemernyi bűntudat nélkül
mert hogy egyszer
meg kell adni a módját
úgy olyan lökötten
ahogy illik
még ha később
úgy is tűnhet majd
hogy bizony bizony
kitaláció ez az egész
mint ahogy ez
így is van
valójában.
