– Hol érzed magad otthon?
– Jelenleg Kolozsváron, mivel itt van az ismerőseim legnagyobb része, és ahol ők vannak, ott könnyű otthon érezni magam, bár néha vágyom Csíkszeredába is a család, na meg a lassú csend és nyugalom miatt, ami ott van. Ha Csíkban vagyok, pár nap alatt elolvasok akár két-három könyvet is, Kolozsváron ez nehézkesebben megy. De nem adnám Kolozsvárt semmiért, túlságosan megszerettem már.
– Mit gondolsz, van már saját nyelved?
– Erre nem mondanék határozott igent, de az meglehetősen gyanús, hogy Vass Barna írt nekem egy stílusparódiát, ami meglepően sikeres lett, akár én is írhattam volna. Szóval úgy tűnik, vannak olyan szavajárásaim, amik felismerhetőek. Csak félek, hogy ha beszorulok egy retorikába és belépek az önismétlés centrifugájába, akkor tényleg csak a szócsavarás marad, tehát most igyekszem minél többfélét kipróbálni.
– Slam vagy költészet? A slam költészet? A költészet slam?
– Minden együtt. A slam kimondottan előadott költészeti forma, lényege, hogy adott térben és időben adott közönséghez szól, írásban nem mindig állja meg a helyét. Vannak versek, amiket elszavalva a hallgató első hallásra megért, belelát, azonosul vele, pl. a Nemzeti dal ilyen szöveg. De nem igazán látom, hogy pl. Pilinszky versei működnének slamként, ahhoz több idő kell, hogy ezek megnyíljanak. Szóval költészet és slam halmaza nagyrészt metszi egymást.
Nehéz megmondani, melyiket szeretem jobban csinálni, a vers teljesen más hangulatot, logikát, állapotot igényel, mint a slam, a slamnél kell figyelni arra is, hogy a közönség egyből megértse az üzenetet, de ne legyen klisés. Ez elég nehéz feladat. A vers kicsit öncélúbb ennél, de ott is lebeg a potenciális olvasók képe.
– Mondj egy személyes mantrát.
– „Ha van, megosztjuk, ha meg nincs, akkor addig megyünk, amíg kerítünk magunknak.” – ez érvényes kajára, sörre, cigire, bármire.
– Mesélj a „Harghita-táncokról”.
– Ez nem lokálpatriotizmusomból fakadó valami, hanem általában Harghita sört szoktam fogyasztani, így rengeteg féle-fajta sztorihoz, emlékhez, tapasztalathoz tudom asszociálni, már-már kultikus jelentősége van számomra.
– Mi köze Weöres Sándornak a rock ’n rollhoz?
– Líraian fogalmazva azt mondhatnám, hogy Weöres Sándor tényleg úgy táncoltatja a nyelvet, mint egy rocksztár a közönségét, azok a szavak rendesen tombolnak, buliznak, pogóznak a verseiben. A prózaibb része a dolognak pedig az, hogy van egy Rock and roll című verse.
– Lehet bízni a „világ összezsugorodó Ariadné-fonalában”? Ki lehet valahova jutni szerinted?
– Nem tudom, lehet-e bízni, de muszáj. És valóban az is komoly kérdés, hogy ki lehet-e jutni valahova, és ha igen, hova, de egyelőre igyekszem követni a fonalat. Bár lehet, hogy még nem küzdöttem meg a Minotaurusszal.
– Kinek/minek vagy hálás?
– Valljuk be, ez egy hálátlan kérdés, mert bárhogy is erőlködnék, úgysem tudnám felsorolni mindazon embereket, akik segítettek, támogattak, tanítottak, inspiráltak, szóval úgyis valaki megharagudna, név szerint most nem is emelnék ki senkit. Viszont az alapvető család és barátok mellett sokat köszönhetek a bölcsészkarnak, rakás dologra, jelenségre, érdekességre, szerzőkre stb. ott hívták fel a figyelmem tanárok, csoporttársak. Nem muszáj minden költőnek és írónak bölcsészkart végeznie, viszont én biztosan nem itt tartanék, ha más egyetemre megyek.
