(Részlet a Pentameronból)
Marziella kedvesen bánik egy öregasszonnyal, ezért varázserőt kap ajándékba, ám a nénikéje, aki a szerencséjét elirigyli tőle, a tengerbe veti. Aztán egy szirén hosszú időre leláncolja, a bátyja viszont kiszabadítja és a lány feleségül megy egy királyhoz, aki a nagynénit megbünteti.
A hercegi pár legszívesebben mindjárt kihirdette volna, hogy Antonella meséje kenterbe verte az összes eddigit, de Lucia svungját nem akarták lelohasztani, a kofa pedig, minek utána nyelvének lándzsáját a horogról leakasztotta, Tadeusz legnagyobb örömére, a gyűrűbe döfte és imígyen szólt: 2„Uraim, én mindig úgy hallottam, hogy aki eleget ad, annak sok minden adatik. Még a manfredoniai repedt harangok is azt rebesgetik, hogy gilingelj-galangolok,3 hisz aki nem tűzi a szeretet horogjára a jómodor csaliját, az bizony nehezen pecázza ki a nyereség halát. Ám ha valóban tudni akarjátok, hogyan fest a dolog, hallgassátok meg az alábbi mesémet, mert abban kiderül, vajon a fösvény-e avagy a bőkezű bukik nagyot.”
Na most már, mesélik, hogy élt valamikor régen két nővér, név szerint Luceta meg Troccola, s mindkettejüknek volt egy leánya, Marziella és Puccia, ám amilyen szépséges volt Marziella lelke meg orcája, olyan ronda volt, egyazon kaptafára, Puccia pofája és szíve.
Történt aztán egy napon, midőn Luceta a fejébe vette, hogy megpárol néhány répát, egy kis zöld szalszával elkeverve, hogy imígyen szólt a lányához:
– Drága Marziellám, édes gyermekem! Menj el a kútra, szívem, és hozz egy korsó vizet!
– Szívest-örömest, édes anyácskám! – felelte erre a leány – Hanem ha kicsit is szeretsz, adj ide egy pizzaszeletet, hisz tudod, mennyire finom azzal a friss vízzel!
– Hát már hogyne adnék! – mondta az anyja.
S azzal benyúlt a kenyeres zsákba, ami egy kampón lógott, majd kivett egy szép kicsi pizzadarabot – előző nap ugyanis kenyeret sütött –, Marziella pedig fogta a korsót, ráillesztette a fejtekercsére, és elindult a kútra.
És ott, midőn a korsóját töltögette, felbukkant egy vénséges banya, aki egy magasabb bucka színpadán ácsorogva az Idő tragédiáját ábrázolta, s amint látta, hogy a lány beleharapna az illatozó pizzába, imígyen szólt:
– Szép leány, legyen az ég irgalmas hozzád és gabalyítsa jól a sorsodat, adj nekem abból a pizzából egy falatot!
Mire Marziella, akinek királynői illata volt, s hasonlóképpen a lelke is szépen illatozott, így felelt:
– Vegye el az egészet, drága asszonyság! Csak azt sajnálom, hogy nem cukorból és mandulából készült, mert igaz szívemből mondom, magának adnám akkor is.
Marziella kedvessége teljesen elbájolta a vénasszonyt és a következőket mondta neki:
– Fizesse vissza az ég a könyörületedet, gyermekem! A csillagokat pedig arra kérem, hogy hozzanak boldogságot az életedbe. Kívánom továbbá, hogy leheleted nyomán rózsák és jázminok keljenek, a hajadból, midőn megfésülöd, gyöngyök és gránátok guruljanak a földre, lábad nyomán pedig liliomok és ibolyák serkenjenek!
A lány megköszönte a banya áldását, hazament, s alighogy elkészült az ebéd, mindjárt kielégítették a test természetes szükségét. Hanem másnap, midőn a Nap az ég piacán áruba bocsájtja Keletről hozott fényeit, Marziella fésülni kezdte a haját, s látja ám, hogy egy sor gránát meg gyöngy szitál az ölébe, mire nagy boldogan odahívta az édesanyját, majd egy szelencébe szuszókálták, ami belefért, Luceta pedig elindult az egyik uzsoráshoz, hogy pénzre váltsa a kincs felét. Igen ám, de időközben betoppant Troccola is, hogy meglátogassa a nővérét, s Marziella láttán, aki se hallott, se látott, úgy belemerült a nagy munkálkodásba, mindjárt tudni akarta, hogyan, mikor és főként honnan szerezte a kincseket. A lány, aki a szarkavarás módját még nemigen értette, továbbá a közmondást sem ismerte, miszerint ne tégy meg mindent, amit megtehetnél, ne egyél meg mindent, amit megehetnél, ne költs el mindent, amit elkölthetnél, s ne mondj el mindent, ami birtokodban áll, töviről-hegyire elbeszélte nagynénjének a történteket, amaz meg, lévén, hogy minden óra az örökkévalóságba süppedt, meg se várta a nővérét, hanem hazament, adott egy szelet pizzát a lányának, s azzal elküldte a kútra.
A lány, persze, találkozott a banyával, s mikor a néne az ő pizzáját is elkunyerálta, nagy morcogón, mivel ez volt a sajátossága, így válaszolt:
– Egyéb dolgom sincsen, csak hogy a pizzámat neked adjam! Netán megvemhesítetted a szamaramat, s most minden motyómat magadnak akarod?! Tűnés innen, ’sze a fél fogam sokkalta közelebb van, mint a legközelibb rokonom!
Ezeket mondotta, a pizzáját pedig négy falatból – hamm! – bekapta, mire a banya iszonyú haragra gerjedt, majd a következőket vágta a fejéhez:
– Ó, hogy vessél tajtékot, mint az orvos öszvére, minden egyes lélegzetedre!4 Hulljon a fejedből, ahányszor csak megfésülködöl, egy rakás tetű! S amerre jársz, kutyatej meg bogáncs serkenjen a lábad nyomán!
Puccia azonban oda se neki, megmerítette a korsóját, hazament, az anyja pedig, aki tűkön ülve várta, hogy megfésülhesse végre a loboncát, fogott szépen egy abroszt, az ölébe terítette, majd a lánya haját elegyengette, hanem amint fésülni kezdte – nézz nagyot s láss csodát! – csak úgy zúdultak belőle az alkímiai dúvadak, hogy feltartóztassák a higanyt.5 Midőn látta ezt Troccola, jegeces irigységét dühének tüze követte, prüszkölt, fújtatott, orrából csak úgy dőlt a füst, szájából pedig a láng.
Na már most, történt nem sokkal azután, hogy Ciommo, azaz Marziella bátyja, Chiunzo király udvarában tartózkodott,6 s miközben egynémely asszonyok szépségéről diskuráltak, ez a báty, anélkül, hogy kérdezték volna, váratlanul szót követelt magának, mondván, hogy minden szépség a folyóba vetné magát,7 ha húgának szépségével vettetne latba, mert túl azon, hogy testi szépsége a lelkiek gregoriánját ellenpontozza, szájában, hajában s lábában egyaránt kacifántos csudák lakoznak, amiket egy tündér adományozott neki. A király, hallván ezt a dicséretáriát, megparancsolta Ciommónak, hogy hozassa elejébe a lányt, mert ha olyannak találja, amilyennek felmagasztalta, ő bizisten feleségül veszi.
Erre Ciommo mindjárt futárt küldött anyjához egy levélkével, amelyben arra kérte, hogy ha nem akarják elherdálni a szerencséjüket, kerekedjenek fel azonnal és látogassák meg. De Luceta, aki az idő tájt épp az ágyat nyomta, a bárányt a farkasra bízta, s a húgát kérte fel, hogy ilyen meg amolyan okból kifolyólag, kísérje el az udvarba a leányát. Troccola megígérte, hogy épen s egészségben átadja a bátyjának, majd Marziella és Puccia társaságában hajóra szállt, és amint nyílt tengerre értek, a matrózok pedig elszenderedtek, a lányt a habok közé lökte. Hanem Marziella legnagyobb szerencséjére, mielőtt még leért volna a tengerfenékre, odaúszott egy szirén, karjába kapta és magával is vitte azonmód.
Aztán amikor a másik kettő megérkezett az udvarba, Ciommo úgy fogadta Pucciát, akárha az édes húga volna – hisz Marziellát is olyan régen látta, hogy bizonyára őt sem ismerte volna fel! –, majd vitte is a király elé, aki mindjárt elrendelte, hogy fésülködjön meg. De Puccia hajából, alighogy a fésűt a kezébe vette, máris szotyogni kezdtek az igazságszolgáltatás ellenségei, amelyek a két perdöntő tanút is meggyötrik rendszerint,8 s mikor a király a száját is szemügyre vette, látja ám, hogy olyan tajték tör elő belőle, amivel egy rakat posztónak valót is megnemezelhetne,9 majd midőn tekintete a padlóra tévedt, ott bűzölgött egy fél mezőnyi burján, aminek láttán majd’ elhányta magát.
Ennek okáért mindjárt lapátra tette az asszonyt és a lányt, Ciommót pedig arra ítélte, hogy az udvar kacsáit terelgesse. Amaz meg, felettébb nekibúsulva, lévén felfogni se bírta az egész históriát, kiterelte a kacsákat a város szélére, s hagyta, hadd csatangoljanak kedvükre a tengerparton, ő pedig behúzódott egy viskóba, ahol addig siratta a sorsát, mígnem ráesteledett, s végre hazatérhetett.
Hanem Marziella,10 mialatt a kacsák a parton bóklásztak, kijött a vízből, megetette őket mandulacsókkal,11 megitatta őket rózsavízzel, amitől seperc alatt akkorára nőttek, mint egy-egy megtermett eunuch, vagyis a rengeteg hájtól eltorzult a testük, el a pofájuk, s midőn rájuk esteledett, hazafelé menet betévedtek abba a kertbe, amelyre a király ablaka is nézett, ők pedig a következőt dalocskát adták elő:
Háp, háp, háp, jönnek a kacsák!
Szép ám a Nap, a Hold ugyancsak,
De egy se szebb annál, aki megetet.
Hallván a király ezt az estéli kacsamuzsikát, magához rendelte Ciommót, s faggatni kezdte, hogy hol és mivel eteti a jószágait, mire Ciommo így felelt:
– Nem etetem én mással, csak friss fűvel, ami a város határában nő.
De mert a király fülének nem tetszett a válasz, a fiú után szalasztotta egyik hű szolgáját, hogy meglesse, vajon merre terelgeti a kacsákat. Emez pedig, miután a nyomába eredt nagy suttyomban, látja ám, hogy Ciommo bevonul a kalyibába, s midőn a kacsák a parton totyogva megindulnak a tenger felé, kiemelkedik a vízből Marziella, de az olyan gyönyörű volt, mennybéli atyám, hogy még a Vak Gyerek anyját is kenterbe vágta,12 aki, miként a költő mondja, nem fogad el mást alamizsnaképpen, csakis könnyeket.
A király szolgája futott is mindjárt az urához, hogy elmesélje a csodás spektákulumot, amiben a tenger partján, ugyebár, része volt.
A szolga beszámolója tüstént feltüzelte a király kíváncsiságát, s arra sarkallta, hogy a hihetetlen látványnak maga járjon utána, így hát másnap, midőn a kakas, aki a lázadók hangadója,13 fegyverre hívott mindent párát, hogy legyőzzék az Éjszakát –, Ciommo pedig elindult a tengerpartra, a király utána eredt, s anélkül, hogy szem elől tévesztette volna, szorosan mögötte haladva követte minden mozdulatát. Hanem amint kiérnek a szokásos helyre és a fiú beveszi magát a viskóba, látja ám, hogy a kacsák nélküle totyognak a partra, a tengerből pedig kiemelkedik Marziella, és a kacsákat süteménnyel traktálja, cseberéből rózsavízzel itatja, majd leül egy sziklára, s amint a haját fésülni kezdi, csak úgy zubognak alá a gyöngyök és gránátok, szájából virágfelhők gomolyognak elő, lába alatt pedig ibolya- és liliomszőnyeg illatozik.
A fentiek láttán a király mindjárt magához kérette Ciommót, megmutatta neki Marziellát, és megkérdezte tőle, hogy ismeri-e ezt a szépséges leányt. A fiú, persze, nyomban felismerte, s futott is hozzá, hogy kebelére ölelje, majd a király jelenlétében végighallgatta Troccola árulásának történetét, amelyből megtudhatta, hogy a gennyező beste irigysége miként fojtotta a tengervíz közepébe e szépséges tüzet.
Erre a király, aki a tündöklő ékszer láttán majd’ kiugrott a bőréből, Ciommóhoz fordult, és megjegyezte, hogy igaza volt, midőn úgy feldicsérte húgának küllemét, ennek okáért tehát, ha a lány is elfogadja országának jogarát, több mint érdemesnek tartja arra, hogy nőül vegye.
– Ó, bárcsak az Oroszlán a Nap házában járva maga is ezt akarná,14 hisz én a legnagyobb örömmel szolgálnám a koronád! – felelte erre a Marziella – De látod a lábamon ezt az aranyláncot, mellyel a garabonciás asszony fogva tart? Ha túl sokáig levegőzöm itt, a parton, máris visszaránt, hogy gazdag szolgaságban ugyan, de láncra verve tengődjek odalenn.
– Jaj! És miféle megoldás kínálkozik arra – mondta a király –, hogy a szirén karmaiból kimenekülj?
– Megmondom én, hogy mi a megoldás: egy aprócska reszelő kéne, ami nesztelenül elvágja a láncot, s utána illa berek, kereket oldhatnék.
– Akkor várd ki szépen a holnap reggelt! – vágta rá a király – Szavamra mondom, eljövök érted, s hazaviszlek a palotámba, ahol nem csupán a jobb szemem leszel, de szívemnek pupillája és lelkemnek cseresznyéje is.15
Ezeket mondotta, s avval szerelmüket egy kézfogással lefoglalózta, aztán a lány belegázolt a vízbe, őt pedig emészteni kezdte a tűz. De miféle tűz volt az, magasságos egek! Hiszen álló nap fél perc nyugalma se volt tőle, este pedig – midőn az Éjnek szerecsen rüfkéje előkecmergett, hogy a tubba catubbát eljárja a csillagokkal16 –, a lány szépségén kérődzött emlékezetének rágóizmaival; hajának kacifántjáról, szájának és lábának csudálatosságairól perlekedett a gondolataival; s minek utána bájának aranyát a józan ész próbakövén lemérve huszonnégy karátosnak ítélte, vég nélkül az Éjszakát kárhoztatta, amiért oly lassan hímezi a csillagokat, majd a Napot sürgette, hogy fényszekerébe pattanva hajtson mielőbb az ég mezejére, s hozza el neki a gyöngyöket lövellő aranybányát meg a virágokat eregető gyöngykagylót.
S miközben viharainak tengerén hánykolódott és a lányra gondolt, aki valóban a tengerben lakozott, a Nap romboló osztagai, íme, felszántották az ösvényeket, hogy sugarainak hadtestét követve maga is végigvonulhasson győzedelmesen, a király pedig gyorsan felöltözködött, majd Ciommo kíséretében kilovagolt a tenger partjára, ahol Marziella már javában várakozott, és mikor odaért, a láncaitól megszabadította, hogy egy még erősebbel a szívéhez láncolja, majd a lovára ültette azt, ki a szívét már amúgy is meglovagolta, azután pedig – uzsgyi! – haza vágtatott vele a palotájába, aminek csarnokában, a király parancsára, ott sorakoztak az ország legszebb asszonyai, hogy a legnagyobb hódolattal fogadják úrnőjüket.
Nem sokkal azután, hatalmas népünnepély keretében, feleségül vette a lányt, s a tűzköpő hordók közé, amelyek megvilágították az éjszakát,17 úgy rendeltetett, hogy Troccola is bekerüljön hordócska gyanánt, amiért oly kegyetlen ármánnyal akarta átverni Marziellát. Aztán a király Lucetát is a palotába hozatta, és minden elképzelhetőt megadott Ciommónak meg neki, hogy úri módon eléldegéljenek, Puccia pedig, akit az országból kiebrudaltak, élete végéig koldulhatott, lévén aki egy szem pizzát sem hajlandó elvetni, éhínséget arat, mert az ég úgy követeli, hogy
ne leljen irgalomra, aki az irgalmat nem ismeri.
KIRÁLY KINGA JÚLIA fordítása
Jegyzetek
1A mese címéből adódik a Pentameron egyik gasztro-kuriózuma, Benedetto Croce ugyanis, aki a gyűjtemény első fordítója, szíve szerint lepénynek keresztelné át, mivel a pizza elődje az ún. focaccia, azaz a lepény volt. De mert Savoyai Margit Croce kortársa, és az asszony tiszteletére sütötték Nápolyban az első Margheritát, a királynő és Nápoly iránti tiszteletéből Croce meghagyja az eredeti címet.
2A lándzsát a páncélruhára erősített lándzsahorgon tartották. Basile ismét a lovagi tornák egyik próbájára utal, amelynek során a versenyzőknek lándzsájukkal lengő gyűrűbe kellett beletalálniuk. Ld. A cimbora II.10.
3Mafredonia város Puglia tartományban, a csizma sarkantyúján fekszik. Az ottani harangjátéknak értelemszerűen semmi köze nincs ahhoz a szójátékhoz (damme e dotte), ami a közmondást markírozza. Egyes kutatók úgy vélik, hogy inkább Gargantua és Pantagruel III. könyvének 27-ik fejezetére utal, ahol a varennesi harangok szintén beszélnek.
4Az orvosok öszvérháton jártak a betegeikhez, famulusaik pedig gyalogszerrel követték őket, s mire kiértek egyik-másik pácienshez, az öszvérek rendszerint tajtékzottak.
5A tetveseket higannyal kezelték, jelen esetben pedig annyi a tetű a lány fejében, hogy lehetetlen kipusztítani. Másfelől azonban Basile alkímiai ismereteit is belekódolja a metaforába, hiszen ha a higany mint hideg-nedves princípium, nem fejtheti ki hatását, vagyis a tetvek feltartóztatják, nem jön létre az ötödik elem, azaz a kvintesszencia.
6Ciommo a Girolamo név becézett formája; Chiunzo valójában egy hegység az Amalfi-partok felett, a Basile által használt személynév azonban egy szóláshasonlat figuráját idézi fel, aki nagyotmondásáról és hencegéseiről híresült el. Köznevesült formájában a mai nyelvhasználatban a chiunzo vagy chionzo félnótást, ostobát jelent. (Guarini és Burani: 466)
7Utalás a Sebeto folyón átívelő Maddalena hídra, ahonnan az öngyilkosok vetették le magukat. Ld. még A fehér orca című mesét (III. 3.)
8Ti. a heréket.
9A nemezelés során lúgos vízben meglágyítják a gyapjút, majd addig kallózzák, vagyis nyomják és ütik, amíg a fellazult pikkelyszerű kutikulák egyre közelebb kerülnek a hasonló pikkelyekhez és összeakaszkodnak.
10Basile újabb figyelmetlenség folytán itt Porziellának nevezi a lányt.
11Eredetileg pasta reale, egy marcinpánszerű édesség, amit főként Nápolyban készítenek karácsonytájt. (Rak: 786)
12Ti. Vénusz.
13A lázadásra való felbujtás nem volt ismeretlen a nápolyiak körében: a 16. század közepén egy bizonyos Fucillo személye keltett feltűnést és zavargásokat, aki borkereskedőként maga köré gyűjtötte a környék csempészeit, bandavezéreit, de zavargásaikat követően Toledói Péter felakasztotta. Ez az esemény még él Basile korának emlékezetében, hiszen a későbbiekben ezt tartják az 1647-es Masaniello-féle felkelés előfutárának, amikor az adók ellen fellázadó tömeg Tomasso Aniello (Masaniello) vezetésével felgyújtotta Nápoly bankjait és vámházait, majd néhány napra átvette a hatalmat
14Az Oroszlán jegyéről rengeteg hidelmet jegyeztek fel, a júliusi-augusztusi kánikula ugyanis szertelenné, kiszámíthatatlanná tette az embereket, s ennek következtében a különféle eseményeket, fordulatokat is. Ld. még A kereskedő (I.7.), A megnyúzott banya (I.10) című meséket.
15A látó- és nemzőszervek összemosása: szemgolyók és a herék mint cseresznyék.
16A tuba catubba ugyanolyan tánc volt, s vélhetően csak a nevük különbözött, mint a sfessania vagy a Lucia Cannazza, azaz a Szuka Lucia. Pergő ritmusú, majdhogynem gúnytánc, ami a közel-keleti rabszolgák jelenlétével terjedt el Nápolyban, s emiatt hívták még ballo turchesenek vagy ballo maltesenek, vagyis török-, illetve máltai táncnak.
17A tüzet okádó hordók az éjszakai ünnepségek legfőbb kellékei voltak, s nappali világosságot eredményeztek, ha begyújtották őket.
