Kádár Edit, Szilágyi N. Sándor (szerk.): Analógia és modern nyelvleírás. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2013.
Az Analógia és modern nyelvleírás című kötet a harmadik alkalommal megrendezett A magyar nyelvészeti kutatások újabb eredményei című konferenciasorozat tematikus gyűjteménye. A kötet előszavában a szerkesztők arra mutatnak rá, hogy a szerzők miként járják körül az analógia modern nyelvleírásban játszott megkerülhetetlen szerepét. Arra is felhívják azonban a figyelmet, hogy olyan előadással nem jelentkezett senki, amely „jól megindokolt érvekkel azt mutatta volna be, hogy miért lehetetlenség, hogy a nyelvi folyamatokban analógiás jelenségek érvényesülhessenek”.
A tanulmányok között vannak olyanok, amelyek az analógiát leíró módszerként használják egy-egy probléma körüljárására, és olyanok is, amelyek problémaként vetik fel használhatóságát a különböző nyelvi jelenségek leírásakor. A vonzatszerkezetekkel (Alberti Gábor), hangzássémákkal (Benő Attila), a hAtÓ és AndÓ képzős szerkezetekkel (Farkas Judit), a magyar nyitódó kettőshangzókkal (N. Fodor János), metaforakutatással (Máthé Zsolt), grammatikalizációval (Kugler Nóra), spontán beszéddel (Neu-berger Tilda), hálózatmodellel (Fehér Krisztina) foglalkozó tanulmányok az analógiát működtethető módszerként használják vagy írják le. Találunk egy olyan tanulmányt is, amely az analógia kérdését szinkrón és diakrón vizsgálat kontextusába helyezve járja körül a problémát (Szentgyörgyi Rudolf). Kálmán László Kell-e nekünk metafora? című tanulmányában arra mutat rá, hogyan működik a szavak hagyományos értelemben vett metaforikus jelentése, és hogy ott tulajdonképpen nincs is szó semmilyen átvitt értelemről. Javaslata szerint terminológiai váltást kellene eszközölni, és jelentések közötti asszociációról, annak különböző kontextusok által megteremtett erősségéről kellene beszélni. Szilágyi N. A mi (rend)szertelen nyelvünk című írásában olyan problémákra mutat rá, amelyek az analógiás módszerek alkotta rendszerekből kibújnak.
