Szabó Csaba emlékkötete, amelyet most itt bemutatunk,2 nagyon megkésett tiszteletadás a zeneszerző, zenetudós, etnomuzikológus Szabó Csaba életművének.

A kötet többéves gyűjtő, elemző, rendszerező munka eredménye, egész csapat végezte. Köszönet érte mindenkinek, elsősorban Klaudia asszonynak, a zeneszerző özvegyének, aki hihetetlen kitartással és még nagyobb szeretettel rendezte a kiadás dolgát. Méltán elmondhatjuk: nélküle és két zenész fia nélkül, ma, itt, ezt a kötetet nem köszönthetnők. Aki majd veszi a fáradtságot és betekint a tanulmányokba, érzékelni fogja Szabó Csaba rendkívül gazdag, sokoldalú tevékenységét, zenei kifejezéssel élve, célkitűzéseinek polifonikus, de mindig egybehangzó megvalósítását egy egész életen át. 

Az egyetemi évek elején született kompozíciói híven tükrözik indulásától kész ars poétikáját. Szabó Csaba műveit már a kezdetektől fogva a magyar népzene iránti elkötelezettsége, anyanyelve féltő szeretete és kora legújabb kifejező eszközeinek alkotó elsajátítása jellemzi. Az egykori múzsai művészetek jegyében mindvégig arra törekedett, hogy alkotásaiban üzenetét közönsége-közössége felé a zene, a költészet és a tánc kifejező szintézise révén közvetítse. A nemzeti iskolák huszadik századi elevensége ott neszez minden partitúrájában. A keresések hitelességét a rátalálások valósága váltja fel bennük. Az Ady-vers ihlette Tánc az ős Kajánnal zongoraműve e rátalálások első példái közé tartozik. Emlékszem izgalommal-feszültséggel teli beszélgetéseinkre Ady versének szimbólumairól. Igyekezetéről arra, hogy az ős Kaján és az ős Bizony konfrontációból e jelképek jelentéstartalmát felfejtse, és döntsön az azonosulás szorítójában magáévá tételükről. A Tánc az ős Kajánnal diskurzusa szenvedélyességében, sűrített konfliktusaiban híven tükrözi opcióját, ami összecseng a költőjével Király István tolmácsolásában: „Két énje közül a tehetetlen, hátráló énnel azonosította ugyan logikailag-grammatikailag magát a költő; a költemény rejtett zenei beszéde, a lélek indulatainak titkos hírhozója azonban mégis a másik én mellett tanúskodott. Ennek vallomása szerint nem a behódoló, hanem a mámoros, hívő, harcoló élet volt Ady számára mégis az eszmény”.3 Szabó Csaba harcoló élet-eszménye innen ered, pontosabban, mélyül el, és jelzi, hogy a megidézett források, témák és szüzsék történetiségük lerövidítésében, keresztmetszetük átláthatóságában számára mindig is jelképekké válnak. Életművét jelképek megvilágítására áldozta. Olyan jelképekére, amelyek parancsoló megsejtéseket hordoztak befogadói számára zenéje kultúrája kór- és károkozóival szemben. Mert a művészet mondanivalója mindig rejtetté válik a kritikus időkben. És rejtettségben védi alkotóit, befogadóit az ellentől, az ellenségesen értők hatalmától. Cinkos összejátszásuktól óv, bár óvása ellenére is a veszély hamar bajjá fokozódik és távozásra kényszerít. Szabó Csabának is távoznia kellett itthonról határon túli új otthonába. A korán jött új törékenysége szépségében tragikussá válik.

Hasonlóan, az alkotásra kész Szabó Csabát állítja elénk a Kimenék a hegyre csángó népdalra komponált női kari kórusműve. Az 1958-ra szignált partitúra kéziratos példányát már diákkorunkban ízlelgettük, énekeltük tanárunk, Nagy István karének óráin. A szerző tanította be művét. Magyarázataiból, elvárásaiból egyaránt kiérezhető volt határtalan szeretete a csángó népdalok, s révükön eme népcsoport felé. Ám e szeretet bajjal járt.

A Csángó dalok a tatár fogságból (1968) című kompozíciója, ennek a határtalan szeretetnek a szimbólumaként, szenvedett is a hatalom felismerő ellenérzésétől. Elekes Márta jegyzi meg: „nem tűnik logikusnak ugyanis, hogy ha a dalok felkérésre – a Marosvásárhelyi Ének- és Táncegyüttes megrendelésére – készültek 1968-ban, miért késett, csúszott a bemutatás 1973 áprilisáig? A szerző özvegye, Szánthó Klaudia úgy emlékezik: »azt hiszem a szöveg akkor nem volt éppen időszerű«. Az ok a nyilvánvaló mögöttes tartalom miatti tiltás, hiszen a mű annak a helyzetnek vált a szimbólumává, hogy egy kisebbségben élő nép az elnyomás uralma alatt sínylődik”4.

Kora kifejező módjai közül szimpátiával kezelte és idomította saját céljaira a tizenkétfokúság szériális eszközeit. Talán a bennük rejlő szigor, a tiltások törvényei és következményeik, a kötetlenül lebegő egyenlőség és érzelmi következménye – a szorongás-élmény – voltak azok, amelyek érdeklődését felkeltették. Érdeklődése tettlegessé erősödött, amikor műveiben önmaguk ellen fordította őket. A tiltások ellen tiltakozott általuk, a lelki egyensúly védelmében leplezte le a lebegtetett egyenlőség félelmét. Rendkívüli invenció készsége, variációs és kombinatív formateremtő ereje szériális gondolkodásmódját népzenei intonációkon nyugvó diskurzusai szolgálatába állította. Például a Dsida-dalokban.

A cimbalom jelenléte Szabó Csaba ifjúkori színpadi zenéjében, amit a marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttes számára komponált, ludikus jelenlét, játékosságával felerősíti a színpadi cselekményt, többnyire a népi humor hullámhosszán, az Aranyszőrű bárány táncjátékban (1958) vagy, lírai hangsúllyal, a Bokréta dalos, táncos párosítóban (1962). Ám A betyár balladájában (1966) már drámai hangot kap a színpad cselekményessé tétele. A cimbalmot katartikus funkciók betöltésére alkalmazza a Három csángó népdal szoprán-, tenorszólóra és népi zenekarra (1957) írott kompozíciójában, míg a már említett Csángó dalok a tatár fogságból (1968) című alkotásában a tragikum kifejtésére lesz elhívatott. 

A furulya kötetünk címadó művében, Üvegszilánkok között zenekarra (1976) szerepel. „A műben fontos szerepe van a furulyának – írja a szerző. Játékmódja abban különbözik a megszokottól, hogy a játszott hangokat az előadónak dúdolni is kell. Ez a játékmód nem ismeretlen a nép között. Magam is hallottam Gyimesközéplokon, Korondon és máshol idős embereket hasonlóan játszani. A furulya a jelen kompozícióban sohasem vagy csak egy-egy pillanatra hangzik fel egy időben a hagyományosan megszólaltatott hangszerekkel. Játékát meghatározatlan magasságú hangok keretezik, vagy kíséret nélkül szólal meg”.5

A köcsög duda sajátos „riff-röffjeit”a kuncogó kacagás onomatopojáit, a felfedezés örömével alkalmazza, például a Conversations (1983) partitúrájában, amelynek három tétele – Fojtottan, Emlékszel?, Dühvel – valóságos tárházat nyit az ütőhangszerek társalgásának. Kiemelt szerepet kap a köcsögduda éppen az első tételben, a zongorával folytatott párbeszédében, amelyet a cintányér és a nagydob párhuzamosan kommentálnak.

A kolomp metonimikus jelentéseit a falu világából hozza magával. Az estére hazatérő csorda kolompozása révén minden gazda kiválaszthatja saját jószágát. Ezt teszik nagy örömmel már a csorda elé szaladó gyerekek. A kolomp hangja kelti a biztonság érzését, azonosulva viselőjével. A rész az egészért jegyében annak létét, jelenlétét igazolja, feloldja a féltés szorongó érzését a megtalálás felszabadító örömébe. Szabó Csaba fia révén talál rá újra a kolomp biztató hangjára. Péter fia emlékszik vissza arra, hogy 1978-ban egyik magyarországi rokonától, aki Meránóban nyaralt, ajándékba kapott három meránói (svájci) kolompot. „E három kolompnak a hangja akkor annyira megtetszett Édesapámnak, hogy titokban elhatározta, hogy valamilyen kompozíciójában használni fogja”. Bele is került a fiának dedikált kompoziciójába, Szvit szólógordonkára kolompokkal (1978).

Üvegszilánkok között (1976) a rejtett tragikum szimbóluma. A konfliktus felszámolódásának előrejelző sejtetése, az üllő és kalapács közötti vergődés kilátástalanságán túl, eme vergődés szorítójának valamilyen módon való átlépése felé. 

Alkotásaiban legtöbbször az értékkategóriák közös jelenlétében, a szép-rút ellentétező párosától a fenséges-alantason át el egészen a konfliktus-kategóriák, a tragikum és a komikum merőben ellentétes jelentéseiig, alkotja meg és továbbítja közössége felé eszmékben, érzelmekben gazdag üzeneteit 

Az Imák hegedűre és orgonára, az Öt zsoltár vegyeskarra és orgonára mellett a Zene nemzetközi napján, 2000 október elsején tartott szerzői estjén, amelynek házigazdája lehettem6 a bemutatott művek ilyen érték interferenciákra épültek. Öt darab orgonára (1998) emlék-képeket köt csokorba, fájdalmas emlékképeket, amelyek terhét talán az imába foglaló keret-tételek transzcendens élménye vagy az emlékezés távolsága, avagy még inkább a fájdalom zenébe öntése, kibeszélése enyhit és old fel. Az így született zene a befogadó számára is mementó élmény az élet nehéz perceinek-óráinak elviselésére. „Az Öt darab orgonára gregorián témával kezdődik a De profundis-szal, folytatódik az egyik XVII. századi erdélyi kéziratból vett idézet feldolgozásával, a harmadik tétel személyesebb hangú, édesapám emlékének szántam, repetitív nyelven íródott, címe az, hogy Malom, a következő tétel is fájdalom-élményeket dolgoz fel, az a címe, hogy Kígyók, az utolsó tétel Agnus Dei, visszatérek a gregoriánhoz”- nyilatkozta a szerző a koncert egyik próbáján.

Utolsó művével egy nappal halála előtt jelentkezett a zene védőszentjénél: május 22-én fejezte be Szent Cecília miséjét.

Hatvanhét évéből több mint négy évtizedes munkásságát hagyta reánk 2003 májusának 23-án. E munkásság gazdagsága arra jogosít, hogy tiltakozzunk a Sors előtt az örökre távozás kérhetetlenségével szemben. Hiszen Szabó Csaba alakja alkotásaiban, kitartó küzdelmében, keserű csalódásaiban, sikereiben, cseppekben mért elégedettségében és forrongó elégedetlenségében percről percre, óráról órára, napról napra elénk tűnik, és minket, barátait, munkatársait, ismerőseit párbeszédre késztet mindarról, ami pillanatra sem hagyta megnyugodni, s amit tőlünk is számon kérne továbbra is. Mindenekelőtt a hiteles művészi értékek védelmét, a tudományos kutatás kompetenciáját, s nem utolsó sorban annak birtokbavételét, ami már régen sajátunk kellene legyen, vagy ha az volt, akkor annak is kell maradnia. 

Számonkérő ars poétikája vetítődött ki egész életműve minden alkotásában, kezdve a tanuló évek reményekkel teli optimizmusától el egészen az utolsó opusokig.

Nemrégiben Klaudia asszonnyal a Pesti Zeneakadémia csarnokában rendezgettük az Üvegszilánkok között kötet dokumentumait, amikor így sóhajtott fel: „Életműve születésének minden pillanatát igyekeztem vele együtt megélni. Ám csak most, e művek összességében kezdem sejteni, hogy tulajdonképpen kinek is voltam a felesége.”

Allegorikus rejtekként Kányádi Sándor  A fenyő úgy látta című verséből idézve igyekszünk sejtetni Szabó Csaba máig fel nem mért alkotói nagyságát: 

Kolozsvár, 2013. december 8-án

1Üvegszilánkok között. Szabó Csaba emlékkönyv. Kiadja a Szabó Csaba Nemzetközi Társaság és a Cellissimo Zeneművészeti Bt. Budapest, 2013. [A további jegyzetekben mint Emlékkönyv szerepel]

2Az itt közölt írás az Emlékkönyv Kolozsvári bemutatóján (2013. dec. 13. Kolozsvár) elhangzott szöveg rövidített formája. 

3Király István: Ady Endre. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1872. I. kötet, 554; lásd Emlékkönyv: 75.

4Emlékkönyv: 76.

5Szabó Csaba, Zene és szolgálat, Kriterion Könyvkiadó 1980 124 old. lásd Emlékkönyv: 78.

6Angi István, Megnyitó Szabó Csaba debreceni szerzői estjén a Zeneművészeti Főiskola Dísztermében 2000 október 1-én, a Zene Nemzetközi Napján. Kézirat, részben közölve, Angi István, Szabó Csaba emléke címen, in. Zene – zene – tánc. Művészeti folyóirat, 2006/ 2, 28. old. lásd Emlékkönyv: 520.