hontalan
nézed a kopár parkettát a szobában
csak a bútorok helyének nyoma világlik
mintha bent is ősz volna
a függönytelen ablakon homályos foltok
a karcos üveg üres tekintettel bámul vissza
ujjaidat végigsimítod a lépcső korlátján
torkodat köszörülöd pedig a lepedék
szívedet nyomja – újabb bizonyíték a csődre –
könyörtelen egyszerűséggel billen a kilincs
a kulcs magától fordul a zárban
az előszobafogason bólogató sálat
akkor látod utoljára s már tudod
mennyire
utálatos dolog a búcsúnak többször
nekifutni
bizonytalan idő
csak lapozgatom a megbarnult időt
rezesbanda harsog valahol távol
nem nyafogok – nincs bennem semmi gőg:
másik színpadról figyelem halálom
díszszázad menetel: vesztésre állok
két vágy közt sok a mulasztott alkalom
– voltam hiába: vert a sors vagy áldott –
magamat immár kívülről hallgatom
akár egy makacs kapucsengőt s félek…
mint züllött vágyra gyorsan ható mérget
magamba iszlak: van pulzusom – élek –
kocsmapultig üldöz a szajha végzet
monoton léptek koppannak a járdán
s mint beteg szív ritmusa: elhalnak árván
szemlesütve
a csonka-torony átforrósodott
kövei között kifehérül a lélek
amikor túlnan az öregtemplomból
felhangzik a Kossuth-nóta
jól ismert taktusa
amit a pesti rádióban még szünetjelként is
károsnak ítélt valami behódolásra
kész idegen ösztön
de az idő ki nem lakoltatja innen
sem alattomos szándék
itt egy téren megfér Zilahy
Sinka Iancu és Arany
micsoda kontraszt szemben a holt lelkek
magyarigeni templomával
ahol mindennap nehezet álmodik a csönd
s ahol tizenéves idegenvezetőnk a salétrom ette
falak között idézi Bod Péter szellemét
kifosztott múlt és elcsalt falunevek
– a relativitás győzelme ez hogy jól megértse
akinek még magyar a szívverése:
az el sem vetett mag üres portát terem
s hátán holt nemzedék tapos –
tud-e még örülni a szavaknak
aki csak magára számíthat
amikor leszakadt gipszstukkók közül
nevetnek rá vissza az itt hagyott századok
– Isten talán figyeli azt aki magába lát
de a változás öröm nélkül való
mert offenzívába kezdett az idő
folyondárja
és benövi lassan az elherdált esélyt
(Nagyszalonta – 2011 nyara)
