1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Lopjad ajka lenyomatát lapra,
leheletfinoman, ahol piros
recézze anélkül, hogy bár árnyék
hullna rá más szájról véletlenül,
halvány mosollyal, amíg szétnyitott
papírlap nem viszonozhat csókot.
Lopd mint fehér váltóra a csókot,
vagy mint ó herbáriumi lapra
tüzes rózsát, alig szétnyitott
szirmával, időtlen- s véletlenül,
míg el nem sápad, ami volt piros,
s elfonnyadva marad csupán árnyék.
El ne röppenjen a rózsás árnyék,
mikor alszik, álombeli csókot
annyit se fájlal, mint véletlenül
ha szél fújna megrebbenő lapra
ó imakönyvet pergetve, piros
címek közt, míg ablak szárnya nyitott.
Nyomot se akkor végy alig nyitott
ajakáról, ha törli az árnyék
mögé bújva ívéről a pirost,
tükör előtt állva, nedves lapra,
amely nem is követelne csókot,
ha szalvétára hull véletlenül.
Episztoládra, mely véletlenül
íródott, míg az ablakok nyitott
szárnyán szellő rezzen fehér lapra,
hová csupán rólad vetült árnyék,
kérd, írjon rá ajkával egy csókot
episztolán kívül, míg tűzpiros.
Ajkát nyomja rá, pecsétje piros
legyen, úgy mintha csak véletlenül:
csókolja meg sajátját és csókot
az ablakon rajzol, amely nyitott
szemmel nézi, ahogyan az árnyék
ereszkedik sötéten a lapra…
Piros ajkát, amely éppen nyitott
véletlenül, – kérd el, miként árnyék
zsongó lapra örökítsen csókot.

Eszteró István fordítása