"kísértsz, te örök láthatatlan"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 8. (646.) SZÁM — ÁPRILIS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Nem tehet mást: világít
László Noémi
Hadd zizegjen az írott szó, arra való... – Beszélgetés Lackfi János költővel, íróval
Vallasek Júlia
Angolkeringő 9. – Az önelemzés kudarca
ŞTEFAN AUGUSTIN DOINAŞ
Versei
Angi István
Számon kérő életmű – értékeink védelmében1
Varga Borbála
Dalok a hintaszékből
SZABÓ IMOLA JULIANNA
Tojásfélék
Zsidó Piroska
Versei
KISS ERNŐ CSONGOR
Lét(hé)re redukálva
Oláh András
Versei
Szőcs István
A zenélő kút kongása II.
Csávossy György
Üzenet más térből
Csontos Márta
Versei
NYERGES GÁBOR ÁDÁM
„Sziránó”
Jakab-Benke Nándor
Időskori önarckép
LOVASSY CSEH TAMÁS
Amit látni kell – Bogdán Zsolt Ady-estjéről
Dávid Anna Júlia
Vizit az Elízium panzióban
Xantus Boróka
„Az emlékezés hordta törmelékek” regénye
Ködképek a szorongató múltból
Portik Blénessy Ágota
József Attila-adaptációk pillepalackra
Jakabffy Tamás
Ki a plakátból!
Májusi évfordulók
 
Xantus Boróka
Ködképek a szorongató múltból
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 8. (646.) SZÁM — ÁPRILIS 25.

Grendel Lajos: Az utolsó reggelen. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2013.
 
Az emlékezés, a személyes és tágabb közösséget érintő múlt felelevenítése, valamint az idő szubjektív megélése kerül előtérbe Grendel Lajos Az utolsó reggelen című új regényében. A főszereplő Noszlopy éppen öngyilkosságra készül, amikor eddig ismeretlen, orosz unokatestvére találkozóra hívja, hogy a családjáról meséljen neki – ebből a lezárásra készülő élethelyzetből indít az elbeszélés, és ez okozza annak visszatekintő jellegét.
Grendel művében a narrá-ciót a nosztalgikus és ironikus hangvétel szoros összefonódása jellemzi, a múltbeli események felidézésének szubjektivitását az ironikus kijelentésekből fakadó távolságtartás oldja. Én és mi szerepel Noszlopy elbeszélésében: a csalódott agglegény történetét a család sorsának felgöngyölítése egészíti ki. A mi ennél is tovább tágul, hiszen az emlékezés és a felelevenített történetek tere Pozsony – illetve még néhány felvidéki városra is történik utalás –, így a magyar-szlovák viszony, és ennek fényében a magyar identitás összetettsége többször előkerül: „a Stur utcát csak Noszlopy apja emlegette Baross utcának, a jó ég tudja, hogy miért, talán dacból”; „a magyar nem egy fajta, hanem többszínű, mint a mezei virág”. 
A Noszlopyt hallgató Szmir-nov bár rokon, mégis idegen: hozzászólásai a történtekre való rálátás szempontjából a kívülálló perspektíváját biztosítják. Az orosz unokatestvér a múló időhöz is másképp viszonyul: míg ő ködképként, felidézését pedig ráfogásként, a semmibe való belelátásként fogja fel, addig a másik számára a múlt szorongató jellege erősödik fel, és a boldogság sem más, mint az emlékektől távol tartó érzés, amikor egy pillanatra sikerül beleveszni a jelenbe.
Grendel főhőse és Krúdy Szindbádja közötti hasonlóságot a regény elejétől fogva érzékeli az olvasó, az élettörténetét csábításai mentén elmesélő, inkább a múltban, mint a mában élő figura a Szmirnovval való találkozás után még inkább követi elődjét: ínyenc módra lecsót és rákot eszik, és utolsó vendégként hóesésben távozik a hotelből. Noszlopy azonban ekkor sem zárja le az emlékezés folyamatát: „hirtelen eszébe jutott, hogy a kávé milyen édes volt a kertben, ami már sok éve nem létezik”. 
Valószínűleg emiatt nem kínál Az utolsó reggelen szokványos befejezést, ugyanis utolsó mondata egy sejtetés szintjén maradó kijelentés: „Egyre nehezebb volt ellenállni…”. 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében