"pillantása szememben lakik"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 9. (647.) SZÁM — MÁJUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Bánni a szavak erejével
GONDOS MÁRIA-MAGDOLNA
J U N K I E N T E R Y O U – Beszélgetés Kubiszyn Viktor íróval
Egyed Emese
Orfeusz iskolája
HERTA MÜLLER
Nyelvek között
Szakács István Péter
A világ varázslatos valósága – Hommage à Gabriel García Márquez
Balázs Imre József
Álomablakok
Vári Fábián László
Vásártér
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
Versei
FAZAKAS GÉZA
Versei
Borcsa Imola
Pillanatképfüzér
ILYÉS ZSOLT
Versei
Horváth Előd Benjámin
Magnéziumégés – interjú Varga László Edgárral
Széteséstől önreflexióig
Szőcs István
Reménytelen jegyzet – Mi okon Napoka?
ANDORKÓ JÚLIA
Azok a hatvanas évek az Utunkban
Miklós Ágnes Kata
„Norvégia egy kis Tündérország”
FERENCZI SZILÁRD
Utánuk az özönvíz
Péter Beáta
Nehéz találkozás
Pap Ágnes
A szerelem Lángja
Papp Attila Zsolt
Királyi válogatás
Demeter Zsuzsa
Az erdélyi irodalom első krónikása
Túros Eszter
Paralell stories
Jakabffy Tamás
Szentcímkés beletévesztések
Hírek
 
Egyed Emese
Orfeusz iskolája
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 9. (647.) SZÁM — MÁJUS 10.

Kányádi Sándor – többszáz saját vers, több tucat fordítás szerzője, munkásságát elismerő címek, kitüntetések birtokosa (többek között Herder-díjas; nem utolsó sorban Nagygalambfalva díszpolgára); forrásfakasztó és tűz köré invitáló mester... Tavasszal született. Most, élete nyolcvanötödik májusában egy rongyossá olvasott kötete közelébe szólítom híveit: Madármarasztaló. Versek kicsiknek, nagyoknak, Kriterion, 1986.
A kötetcím a sorssal alkudozóé. Arról is vall, hogy világmozgások (született) ismerője hogyan fedezteti fel a reményt lelke-pusztult környezetével. Akkoriban a könnyűzenei kísérletek szabadabb versenyében már sikerre jutott a Crosby Stills and Nash zenéje. Ez az együttes írt máig népszerű dalt Dél keresztje címmel s írt ama jelképről Kányádi Sándor is népszerűvé lett verset, a Kaláka szép dalt komponált belőle Az indián és a néger címmel. De egyelőre – zenei köszöntésként – maradjunk a madárszónál: a „Gerlegalamb búg a kertben/füttyögetve rigó röppen”; a Nyári reggel vers sorainál. Nyelvgyakorlónak sem utolsó.
Kép és szöveg együtt hat az emlékezetre, a gyermekeknél különösképpen. A szép könyvek szavai is emlékezetesek. A Madármarasztalónak ugyan nem nevezték meg az illusztrátorát, csak a képszerkesztőjét (Deák Ferenc), de voltak egyéb furcsaságai is annak a korszaknak, amelyben Kányádi Sándornak is 1990 előtt élnie adatott.
Nem fukarkodik a mókával, de tanít is fáradhatatlanul. Kányádi Sándor szállóigévé lett mondata – „a vers az, amit mondani kell” – arra vonatkozik, hogy hangzásában él igazán a vers, a mindenkori mondó hangja színével, melegével, elevenségével, egyszeriségével kiteljesítve.
A versben szólás könnyedsége jellemző a szerzőre, de a versenként osztogatott ajándékszó is; nyelvi elsivárosodásunk ellenében hat. A nyelvújítás örömét adja át gyakorítással létrehozott új szavaival: „ballagdál”, „cikázgat” (Ballag a folyó), főnévből igét fejlesztve: „ősz jöttével vackorásznak” (Édes málna, kásás vackor), játékos szóképzéssel: „tapsantyúztak nyakuk-nyújtva” (Kilenc pipe...).
Nemcsak a tapasztalás verssé oldása, hanem a nyelv szintjeinek keverése is zajlik itt: tájszók, régies szavak bukkannak fel a versekben: ha másként nem, mondatbeli helyzetük miatt érthetően. Szántóvető és édesanya, iskolás és utazó, állat, ember, folyó és sugár szólalhat bele a világ e szimfóniájába. A tudás terjesztése szerepjátékokon túl „mesterségszókkal”; növény- és állatnevek, a természet megfigyeléséből származó hangulatos szavak révén valósul meg, hagyományos viselkedésből örökölt, kedélyes megfogalmazásokkal. A környezet nyelvi, látványszerű és (nem szégyen) ismeretként való megközelítése is Kányádi Sándor versíró technikái közé tartozik. „A sombokor pedig/álmában már színarany/virágot álmodik” (Hófoltos még a határ) – a növényélettani megfigyelés humánélettani kérdést is megfogalmaz: színesek-e hát az álmaink? (Álom álomban ...táltosoktól tanult eljárás.)
A kommunikációtörténet is jegyezhetné a hírkidobolás szokását megörökítő képet az Ősz volna még versből: „A varjak már közhírré tették/a dermesztő tél/közeledtét”; a Búcsúkép a technika világába avatja a gyermeket, amikor a  filmelőhívás eljárását sugallja titokzatos mozzanatában: „Elrejti a tó a képet”. Az Erdei virradatban csillagok látszanak, a képben állatmaszk jelenik meg, általa technikai látomás: „Köztük egy suta két fülét/antennaképpen tárja szét” – szűkszavú világtörténet.
Regionális ízek, kulturálisan is azonosítható illatok inspirálják a versmondót: a vadcseresznye gyümölcse például: „Ínyed alatt is fölsejlő, /féltve őrzött, ezerféle/édeskedvű kesernyéje” (Vadcseresznye); a szilvaízfőzés szinesztéziás emléke: „Szilvaíz/illata van az ősznek” (Októberi lakoma). Szükségből erényt kovácsol a szegénység idején: „Nem árt, édes uram/Kendnek is azt tudni,/Hogy Burgundiából/Jött hozzánk a krumpli/(...) Azóta a király s az udvari népek/burgonyát, pityókát,/Krumplit pecsenyéznek” (Krumplis mese).
A magyar frazeológiából vett kifejezések, irodalmi szöveghagyományból származó, ezáltal annak olvasására ráhangoló, felkészítő kifejezésegységek köré épül nem egy itt olvasható vers. A magyar mesekincsből talán emlékezetes a „hoztam is, nem is, van is, nincs is”; ez Kányádi Elfújta a szél a napot versében így hangzik: „mintha jönne, mintha menne,/mintha vinne, mintha hozna”. Regösének ihlette a Jön január indítását: „Porka havak esedeznek”, a folytatás azonban az állatmesék és a mindenkori piaci hírcsere metaforája: „sopánkodnak a verebek” (nem pedig, amire készülne a versőrző elme: „de hó reme róma”). A képzelet azonban a kettőt, a felidézett és az újonnan megismert sort együvé sodorja, úgy raktározza és értelmezi. A madaraknál maradva: az Elszálltak... vers csókákra, varjakra vonatkoztatja, hogy „Egy, csak egy maradt itt”; a felnőtt olvasót azonban Arany Toldijára emlékezteti („Egy csak egy legény van talpon a vidéken”). Ilyen kettős értékű a rímhelyzetbe kerülő szintagma révén „déjà vu” sor a karácsonyira mozdított „szarvas, farkas s a szelíd őz” Kányádinál a Télifákban (vö. József Attila: Csak az olvassa...) Az ilyen verseken cseperedők nyelvi ráismerés örömével találkozhatnak (majd) a magyar irodalom klasszikus műveivel. Az asszociációk tartalmas kutakodásra késztetnek.
Az állatszimbolika hangszimbolikára válthat, a Három hollóban éppen a holló–halló rímjáték hangol humoros tartalmakra: „Ül a havon /három holló/mind a három/nagyothalló”. Hangzásterek, visszhang-termek közegében érvényesül e versek világa. A várakozást a hangzás ismétlésével, variálásával teljesíti be, például hangutánzó szóeleji rímmel: „duruzsolnak a darazsak” (Még süt a nap...), hangutánzó gyakorítással: „Meg-megcsurran,/csoronkálgat” (Pitty-potty). Nem a félrím, a párrím, a ráütő rím használata, hanem a versek hol ismerős, hol meglepő, jellegzetesen énekmondó hangzása az összetéveszthetetlen. Amikor a „Világ világa, virágnak virága”, az Ómagyar Mária-siralom figura etymologicája és hasonló hangzású kifejezések születnek újjá Kányádi verstájában: „Vízi világban/vízi virágok” (Tánc a Deltában); vagy a gyermekeknek szánt „Hóvilág,/ holdvilág –/alszik még a /hóvirág” (Hóvilág, holdvilág). A hatásosan megjelenített természeti tabló gyakran változik történet színhelyévé: „Volt egyszer egy ember/volt szakálla kender” – kezdi lassan a költő, de a folytatásban megtréfál, változtat is az ismert formulán: „cseremakk pipája/lapi a dohánya (Volt egyszer egy ember).
Mesei lépték – emberi mérték. Nem igaz, hogy a mesei nyelvet csak a gyermek beszéli, hogy a mese csak a prózamondatokban bontakozhat kedvére. Kell azonban egy mondó és legalább egy hallgató; hogy lassulhasson az idő, új birodalmakba érjen a képzelet. Kenyér- és szabadsághiányos időkben a mesemondat jelentései (kritikával, humorral, iróniával, elégikummal) gyarapodnak: „De énnekem, de énnekem/csak egy táltos paripám van,/s egy jókora hamubasült/pogácsa a tarisznyámban” (Volna). A kötet 50 +12 versből épül fel. Zárásul a Küküllő-kalendárium a folyóvíz színeváltozásaiból kerekíti ki tizenkét tételben az esztendőt. Az egyszerű képek szimbolikus áthangolása, az ordas gondolatoktól való elhatárolódás Kányádi Sándor írásművészetének állandója: a szűkös évtizedek körülményei közt is tudta s tudja, hogyan és mit mond(jon) a vers.
Erre vonatkozik – mint mai Orfeusznak – tudós tanítása (no, az erdei forrásra fogja: „Megtanított jég alatt is/ Pengetni a citerámat” Vö.: Ének a forrásról).
Hallgatjuk.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében