"pillantása szememben lakik"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 9. (647.) SZÁM — MÁJUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Bánni a szavak erejével
GONDOS MÁRIA-MAGDOLNA
J U N K I E N T E R Y O U – Beszélgetés Kubiszyn Viktor íróval
Egyed Emese
Orfeusz iskolája
HERTA MÜLLER
Nyelvek között
Szakács István Péter
A világ varázslatos valósága – Hommage à Gabriel García Márquez
Balázs Imre József
Álomablakok
Vári Fábián László
Vásártér
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
Versei
FAZAKAS GÉZA
Versei
Borcsa Imola
Pillanatképfüzér
ILYÉS ZSOLT
Versei
Horváth Előd Benjámin
Magnéziumégés – interjú Varga László Edgárral
Széteséstől önreflexióig
Szőcs István
Reménytelen jegyzet – Mi okon Napoka?
ANDORKÓ JÚLIA
Azok a hatvanas évek az Utunkban
Miklós Ágnes Kata
„Norvégia egy kis Tündérország”
FERENCZI SZILÁRD
Utánuk az özönvíz
Péter Beáta
Nehéz találkozás
Pap Ágnes
A szerelem Lángja
Papp Attila Zsolt
Királyi válogatás
Demeter Zsuzsa
Az erdélyi irodalom első krónikása
Túros Eszter
Paralell stories
Jakabffy Tamás
Szentcímkés beletévesztések
Hírek
 
Balázs Imre József
Álomablakok
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 9. (647.) SZÁM — MÁJUS 10.

Örvénylő élek az éjszakában
Napkitörés holdkitörés váltakozása 
                                 egy piramisban
Eltéved az aki útnak indul
Gallyakat gyűjtöget egy éjszakai tűzhöz

Hegedűvonók meztelen hátadon
Tükrökbe költözött korallok hallgatják
                                           súrlódásait
Spirálpályán keringő bolygók útban
                                csillagképek felé
Lerágott halcsontvázak hálózata

Tűz gyullad az alapok közelében
Zafír ékköveit megnyitja a sötétség

*

A zene magához vonzza 
        a csillagszemcséket
Süt a forróság a föld belsejéből
Ahová leereszkedsz belső napod világít
Utazol életed középpontja felé

A vizekből kristályfalak emelkednek
Megragadják tekinteted és csak viszik
Üregek nyílnak a homokban
Szemek pislognak ki alóla
Menhírsziklák sora a láthatáron
A nap színekkel dobálja őket
Míg darabokra morzsolódnak
S átváltoznak apró nyüzsgő emberekké

*

Kérlek, érints meg! Eléd hordom 
                                testem részeit.
Szemem bekötötték, keresem a részek 
                                            jelentéseit.
Mit jelent két rövid bizsergés,
Ha egyenként érintik mellbimbóimat?
Mit jelent a lábszáram vonalát 
                   végigíró ecsetvonás?
Mit látnék, ha levennék a kötést szememről?
Érzem a rám vetülő árnyékokat,
Ahogy átvonulnak köldököm tájékán
Majd hátam mögé kerülnek, megülve 
                                                 a falon.
Ha elég sokáig állnék itt, ágak 
                  nőnének ki belőlem,
S egybeforrnék a mellém ácsolt 
                               építménnyel.
Karjaim széttárom. Várom érintésedet.

*

Tárgyakba záródom bár kilógok belőlük
Kezem lábam nem fér belsejükbe
Ha kihúznál egy fiókot vérereim 
                          lüktetését látnád
Izmaim megfeszülnének 
           s elernyednének újra
Közelednek felém a tárgyak 
               erre fordítják részeik
Tekintetem összerakja őket
Olyan egésszé amilyenként 
                 nem léteztek soha
*

Kikötöttél egy fantasztikus szigeten
Színei átformálnak téged is
Halmazállapotod instabillá válik
Előkészíted csónakod és     barlangászruhád
Kőzetrétegeket fejtesz le utazó elődeidről
Vésőd kopogása messze hallatszik
Arcokat csípőket végtagokat találsz 
                                      a kőzetekben
Képzelt korallzátonyokon lépkedsz 
                           visszafelé óvatosan

*

Növényi rostokon haladsz előre
Az összekavarodott méretek között
Föléd magasodnak a füvek zuzmók
Nyújtózkodnak a hajnali fényben
A föld lenn nem látható
Növények szárai léggyökerei levelei
Takarnak el mindent
Ha akarnád sem láthatnád 
                      mi van alattuk

*

A tengerparti öblök labirintusában
Kőről kőre lép a látogató
S nem néz a lent sötétlő vízre
Sem az égre ahol a hullámok 
                             tükröződnek
A látogató testetlen a táj ember nélküli
Egyetlen figura csak fokozná 
                              a magányt
Hogyha pedig egy sincs
Közelebb jutunk a látvány
        mágnesközpontjához
Amelyben zajlik folyik kopik 
     észrevétlenül a kövek élete

*

Szemed nyitva van és csukva
Bezárulsz kinyílsz megnyitod ruhád
Beállsz látványnak a táj elé
És te leszel a táj

Ha sötét volna világítanál

Gyűjtsd össze a fehér és a sötét fényeket
Jósolj derengést a hegyek fölé


*

Az őserdő szélén várakozik a fehér alak
A fekete pedig a víz felől érkezik
Akárcsak a rózsaszín
Akárcsak a koraesti hold

Egyik világ a másikba ér s a második 
                                       a harmadikba
Mint mikor egy macska nyújtózkodik
S karmai még tétováznak 
             megmutatkozzanak-e
Vagy mégis maradjanak rejtve

*

Egy madár röpül hozzád
Csőréből még fickándozó hal 
                          hull lábad elé
Aztán újabb madár jön és újabb halak
Követhetetlenül és tömegesen
Erős a kísértés hogy becsukd ablakod
De te nyitva tartod mindig bejárataid
Tükreid és képeid a falakon
Hogy bármikor távozhass oda
Ahonnan most madaraid jönnek


*

Nyisd ki a dobozt és nyúlj be a sötétbe
Furcsa tárgyakat gyűjtött 
                      az előző lakó
Ki váratlanul távozott egy nap 
                                  a városból
Leginkább az árnyékokat szerette
Rendszerezte őket méret funkció 
                           és életkor szerint
Nyisd ki a dobozt nyúlj be közéjük
Maradt még néhány válogass kedvedre


*

Alvó tested fordított gravitáció 
                            szerint létezik
Elbírna egy ágyat elbírná a felhőket is
Behunyt szemed bármikor kinyílhat
Ezért vonzza magához a tekinteteket
Ha szemedtől indul a sétaútvonal
Órákig tart az út a lábujjad hegyéig
Arcodon a könnyűség nyomai világítanak
Arcodon mintha mindig holnap lenne




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében