Örvénylő élek az éjszakában
Napkitörés holdkitörés váltakozása
egy piramisban
Eltéved az aki útnak indul
Gallyakat gyűjtöget egy éjszakai tűzhöz
Hegedűvonók meztelen hátadon
Tükrökbe költözött korallok hallgatják
súrlódásait
Spirálpályán keringő bolygók útban
csillagképek felé
Lerágott halcsontvázak hálózata
Tűz gyullad az alapok közelében
Zafír ékköveit megnyitja a sötétség
*
A zene magához vonzza
a csillagszemcséket
Süt a forróság a föld belsejéből
Ahová leereszkedsz belső napod világít
Utazol életed középpontja felé
A vizekből kristályfalak emelkednek
Megragadják tekinteted és csak viszik
Üregek nyílnak a homokban
Szemek pislognak ki alóla
Menhírsziklák sora a láthatáron
A nap színekkel dobálja őket
Míg darabokra morzsolódnak
S átváltoznak apró nyüzsgő emberekké
*
Kérlek, érints meg! Eléd hordom
testem részeit.
Szemem bekötötték, keresem a részek
jelentéseit.
Mit jelent két rövid bizsergés,
Ha egyenként érintik mellbimbóimat?
Mit jelent a lábszáram vonalát
végigíró ecsetvonás?
Mit látnék, ha levennék a kötést szememről?
Érzem a rám vetülő árnyékokat,
Ahogy átvonulnak köldököm tájékán
Majd hátam mögé kerülnek, megülve
a falon.
Ha elég sokáig állnék itt, ágak
nőnének ki belőlem,
S egybeforrnék a mellém ácsolt
építménnyel.
Karjaim széttárom. Várom érintésedet.
*
Tárgyakba záródom bár kilógok belőlük
Kezem lábam nem fér belsejükbe
Ha kihúznál egy fiókot vérereim
lüktetését látnád
Izmaim megfeszülnének
s elernyednének újra
Közelednek felém a tárgyak
erre fordítják részeik
Tekintetem összerakja őket
Olyan egésszé amilyenként
nem léteztek soha
*
Kikötöttél egy fantasztikus szigeten
Színei átformálnak téged is
Halmazállapotod instabillá válik
Előkészíted csónakod és barlangászruhád
Kőzetrétegeket fejtesz le utazó elődeidről
Vésőd kopogása messze hallatszik
Arcokat csípőket végtagokat találsz
a kőzetekben
Képzelt korallzátonyokon lépkedsz
visszafelé óvatosan
*
Növényi rostokon haladsz előre
Az összekavarodott méretek között
Föléd magasodnak a füvek zuzmók
Nyújtózkodnak a hajnali fényben
A föld lenn nem látható
Növények szárai léggyökerei levelei
Takarnak el mindent
Ha akarnád sem láthatnád
mi van alattuk
*
A tengerparti öblök labirintusában
Kőről kőre lép a látogató
S nem néz a lent sötétlő vízre
Sem az égre ahol a hullámok
tükröződnek
A látogató testetlen a táj ember nélküli
Egyetlen figura csak fokozná
a magányt
Hogyha pedig egy sincs
Közelebb jutunk a látvány
mágnesközpontjához
Amelyben zajlik folyik kopik
észrevétlenül a kövek élete
*
Szemed nyitva van és csukva
Bezárulsz kinyílsz megnyitod ruhád
Beállsz látványnak a táj elé
És te leszel a táj
Ha sötét volna világítanál
Gyűjtsd össze a fehér és a sötét fényeket
Jósolj derengést a hegyek fölé
*
Az őserdő szélén várakozik a fehér alak
A fekete pedig a víz felől érkezik
Akárcsak a rózsaszín
Akárcsak a koraesti hold
Egyik világ a másikba ér s a második
a harmadikba
Mint mikor egy macska nyújtózkodik
S karmai még tétováznak
megmutatkozzanak-e
Vagy mégis maradjanak rejtve
*
Egy madár röpül hozzád
Csőréből még fickándozó hal
hull lábad elé
Aztán újabb madár jön és újabb halak
Követhetetlenül és tömegesen
Erős a kísértés hogy becsukd ablakod
De te nyitva tartod mindig bejárataid
Tükreid és képeid a falakon
Hogy bármikor távozhass oda
Ahonnan most madaraid jönnek
*
Nyisd ki a dobozt és nyúlj be a sötétbe
Furcsa tárgyakat gyűjtött
az előző lakó
Ki váratlanul távozott egy nap
a városból
Leginkább az árnyékokat szerette
Rendszerezte őket méret funkció
és életkor szerint
Nyisd ki a dobozt nyúlj be közéjük
Maradt még néhány válogass kedvedre
*
Alvó tested fordított gravitáció
szerint létezik
Elbírna egy ágyat elbírná a felhőket is
Behunyt szemed bármikor kinyílhat
Ezért vonzza magához a tekinteteket
Ha szemedtől indul a sétaútvonal
Órákig tart az út a lábujjad hegyéig
Arcodon a könnyűség nyomai világítanak
Arcodon mintha mindig holnap lenne