1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Párával fújd be körmeit egyenként
ujjak közül kihagyva a kettőt,
amelyen még nem villog drágakő
ezüst keretben, sem aranyló sárga
foglalatban vagy rézben, mely piros
(míg meg nem zöldül), – díszére a hölgynek.
Párát körmére leheljél a hölgynek
halványuló kis holdakkal egyenként,
csak egy legyen sötét, amely piros
körömlakkon világlik által, sárga
írisze macska szemének, kettőt
ha pislant, mintha nézne drágakő.
Terítsd párával, mintha utcakő
szomját oltnád ki, körmeit a hölgynek,
tetőcserépen ahogy ömlik sárga
fényű hajnal áztatva mind egyenként,
játssz az ujjak szögével, hol ketté
válik útjuk, melynek vége piros.
Ne feledd, tíz ászt tartsz és mind piros,
ködlő halomban ennyi drágakő,
nehogy keze – elszökjön, mindkettő,
majd önmagába zárkózva – a hölgynek,
s húsába vájja körmeit egyenként,
a tenyerébe, hogy kék lesz meg sárga.
Miként fogaddal próbálod ki sárga
arany titkát, vajon bele piros,
emeld ujját ajkad közé egyenként,
nem úgy akárha lenne rideg kő,
hanem cseresznyeszem, a drága hölgynek
sorban mindkét kezén, mind a kettőn.
Köröm nyolc, ha tízből kivonsz kettőt,
pont ennyi marad alkonyati sárga
fényben lebegni két kezén a hölgynek,
s ajándékoznak majd annyi pirost
hogy párába karcolva, mintha kőn,
írhassad fel betűidet egyenként:
Amore mio… talán ha egyenként,
vagy egyet, kettőt pirossal egy kőn,
ha nem, sárgával jegyezd fel a hölgynek.

Eszteró István fordítása