Zebra
Vasárnap két útkarbantartó munkás dolgozik,
az aszfaltra festik fel a csíkokat.
A fehér vonalakkal teremtődik meg a zebra,
noha a vonalak közti festetlen hiány
éppúgy hozzátartozik:
a fél alkotás maga az egész.
tárgyilagosan nézve
tartásod vállfa, vonzásod felöltöztető ruhadarab,
a hajadat simító mozdulat fésű, mely alig rendez, de borzol,
szemed keretben távlat, ahogy valami más és
ismeretlen tárgyat követ,
hangod krepp szalag, ragad, majd finoman elszakad
ajkadtól, mely mint pajkos és bíbor szövegtest
májusban vállamra bújt paplanhuzat vagy,
maga az anyag, de annyi ismeretlen gyűrődés, ami kitakar,
megakadt óra, melynek mutatója mindig negyed
tizenegy vagy,
cukrászdában sarok és egy szelet almatorta,
a tányér, a villa, a szalvéta, az ablak, az utca, s még ki tudja
–
végső soron, hiába is nevezlek meg ennyiféleképpen,
ha mi ketten: tárgytalan