"pillantása szememben lakik"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 9. (647.) SZÁM — MÁJUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Bánni a szavak erejével
GONDOS MÁRIA-MAGDOLNA
J U N K I E N T E R Y O U – Beszélgetés Kubiszyn Viktor íróval
Egyed Emese
Orfeusz iskolája
HERTA MÜLLER
Nyelvek között
Szakács István Péter
A világ varázslatos valósága – Hommage à Gabriel García Márquez
Balázs Imre József
Álomablakok
Vári Fábián László
Vásártér
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
Versei
FAZAKAS GÉZA
Versei
Borcsa Imola
Pillanatképfüzér
ILYÉS ZSOLT
Versei
Horváth Előd Benjámin
Magnéziumégés – interjú Varga László Edgárral
Széteséstől önreflexióig
Szőcs István
Reménytelen jegyzet – Mi okon Napoka?
ANDORKÓ JÚLIA
Azok a hatvanas évek az Utunkban
Miklós Ágnes Kata
„Norvégia egy kis Tündérország”
FERENCZI SZILÁRD
Utánuk az özönvíz
Péter Beáta
Nehéz találkozás
Pap Ágnes
A szerelem Lángja
Papp Attila Zsolt
Királyi válogatás
Demeter Zsuzsa
Az erdélyi irodalom első krónikása
Túros Eszter
Paralell stories
Jakabffy Tamás
Szentcímkés beletévesztések
Hírek
 
Horváth Előd Benjámin
Széteséstől önreflexióig
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 9. (647.) SZÁM — MÁJUS 10.

Ha a versek fényében kell szólni róla, Varga László Edgár valóban óvatos. Mintha nem akarna kényes témákhoz nyúlni, mintha nem akarná nagy fába vágni a fejszéjét. Első olvasásra legalábbis úgy tűnik. De erre még visszatérünk. És valóban érzékeny. Érzi a nyelvet, érzi a ritmust, de érez mindent, az évszakot, az estét, a reggelt, érzi a szavait, amikkel rájuk mutat úgy, hogy mi is megérezzük. Ha például azt olvasom: „és a hold is csak egy halott nő kinek/ már nem fáj az ég hidegsége sem” – én máris látom a hold szomorú arcát, érzem azt a hidegséget és beleborzongok.
Kétségtelenül az egyik legtehetségesebb fiatal (erdélyi) szerzővel van dolgunk. Gazdag szókincs, szárnyaló fantázia, nyelvi bravúr, játék, ami korántsem babra megy. És olyan könnyedén, hogy első látásra fel se tűnik, mi történik a szemünk előtt vonuló sorok mögött. Először, be kell vallanom, kicsit ideges lettem tőle. „Lám-lám, még egy Parti Nagy-epigon, Csigabúval” – gondoltam. Annál inkább, hogy emlékeztetett egy, A cseplini díva című verseskötetre, amit már nem is tudom, ki írt (néha le akarom tagadni – talán mégsem kéne). A Cseréptavasz (Erdélyi Híradó Kiadó – Előretolt Helyőrség Könyvek – FISZ, Kolozsvár, 2014) első két ciklusa valóban kicsit szétesőbb, unalmasabb, mint a többi, de csak utólag értettem meg, miért. Az Egynyári hóesés című ciklustól kezdett izgalmassá válni a könyv. Úgy olvastam, hogy vártam a nagy áttörést, mikor végre lehull a lepel, és megmutatkozik VLE igazi arca. Már az említett ciklus első sorától felfrissültem („feloldozhatnálak de tetszel így a bűnben”), majd egyre többször, aztán a ciklus címadó verse, az (egy)nyári hóesés megütött. Szinte felkiáltottam, hogy „ez az!” És utána sorban kaptam az ütéseket, egyre határozottabban hallottam VLE (költői) hangját. A vitorlák az égen és a maradék pedig egyenesen katartikus élményt nyújtott. És minél jobban belemerültem a versek világába, annál otthonosabbakká váltak, annál jobban megnyíltak, és beszéltek hozzám. Hamar láthatóvá vált, hogy itt többről van szó holmi csigabúnál. Kezdett összeállni a formai és nyelvi játék mögött megbúvó történet.
Visszatérve az elején említett óvatosságra, VLE óvatos, de nem fél a nagy fáktól, tudja használni a fejszéjét. Úgy lép ki a komfortzónájából, olyan mesterien, hogy szinte észre se vesszük. Van ebben valami sunyiság, jó értelemben. A kulisszák mögött a történet mély és nehéz, a magány hideg, mint a halott hold körül az ég. A költő úgy izzad vért, hogy mosolyával azt igen jól leplezi. „Itt meghalni nem tanácsos annyi szent/ s szónak lenni sem mi folyton mást jelent” – írja a Robinson című versben. A Cseréptavaszban nyomon követhető egy határozott fejlődési vonal, növekedés, akár egy tavaszi fa, ahogy túlvirágzik, aztán letisztul. A szó tényleg folyton mást jelent, és nehéz betörni. Újraolvasva az egészet, az első ciklusok versei is másképpen szólalnak meg. Érződik végig ez a küzdelem a szavakkal, amik igen sokfélék és túlburjánzanak. Eleinte alig lehet eligazodni köztük. De mire a végére érünk, a szavak visszatalálnak szépen sorban gazdájukhoz, jelentésük nála van, a kezében tartja őket. A történet pedig a felnőtté válásról szól. Arról, milyen soknak tűnik, amit elveszíthetünk. Arról, milyen könnyű érzés, ha valóban elveszítettünk mindent. Arról, milyen visszatalálni önmagunkhoz. El egészen az utolsó ciklusig, ahol a költői én már egy másik, külső karakter bőrébe bújik (a háborús fotós Robert Capa bőrébe) és onnan néz vissza, új szemeivel.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében