"pillantása szememben lakik"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 9. (647.) SZÁM — MÁJUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Bánni a szavak erejével
GONDOS MÁRIA-MAGDOLNA
J U N K I E N T E R Y O U – Beszélgetés Kubiszyn Viktor íróval
Egyed Emese
Orfeusz iskolája
HERTA MÜLLER
Nyelvek között
Szakács István Péter
A világ varázslatos valósága – Hommage à Gabriel García Márquez
Balázs Imre József
Álomablakok
Vári Fábián László
Vásártér
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
Versei
FAZAKAS GÉZA
Versei
Borcsa Imola
Pillanatképfüzér
ILYÉS ZSOLT
Versei
Horváth Előd Benjámin
Magnéziumégés – interjú Varga László Edgárral
Széteséstől önreflexióig
Szőcs István
Reménytelen jegyzet – Mi okon Napoka?
ANDORKÓ JÚLIA
Azok a hatvanas évek az Utunkban
Miklós Ágnes Kata
„Norvégia egy kis Tündérország”
FERENCZI SZILÁRD
Utánuk az özönvíz
Péter Beáta
Nehéz találkozás
Pap Ágnes
A szerelem Lángja
Papp Attila Zsolt
Királyi válogatás
Demeter Zsuzsa
Az erdélyi irodalom első krónikása
Túros Eszter
Paralell stories
Jakabffy Tamás
Szentcímkés beletévesztések
Hírek
 
Szőcs István
Reménytelen jegyzet – Mi okon Napoka?
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 9. (647.) SZÁM — MÁJUS 10.

Megint fel-felvillanak a sajtóban, s itt-ott, a vita sziporkái: indokolt volt-e Kolozsvár nevének megtoldása a Napoka névvel 1974-ben? Annak idején az államfő javaslatára hozták a határozatot, ám a tudományos háttér annyira röpkén felvázolt volt, hogy szinte már senki sem tud egyebet róla, mint amit Ceauşescu állított: a dákok bizonyára így nevezték! Miután azonban mai napig nem készült el a dák nyelvemlékek átfogó, elemző szótára, noha idestova félezer éve tárgyalják a kérdést, mindenki tanácstalanul topogja körül. Suciu Coriolan Erdély helységeinek történeti szótára című, 1968-as művének függelékében egy bő oldalnyi, mintegy 60–70 helynevet sorol fel a terület római korszakából, de magyarázatot sehol sem ad hozzájuk. Ezek egyrésze latin, másrésze, feltehetően a -dava végződésűek, dáknak mondható; van egy-két magyarul etimologizálható (pl. Mehadia: Méhed) és néhány, más ókori nyelvek irányába mutogató. A Napoca típusban, hangzásban, küllemben, nagyon magányosan húzódik meg közöttük. Egyes szerzők szerint „Erdős vidék” jelentésű, de – bizonyítékok nélkül.
Hogy a régészet mai napig nem tudta meggyőzően kimutatni Napoca nyomait, azon nem csodálkozhatunk, miután mind a magyar, mind a román régészek oly pökhendi módon elvetették vagy elhallgatták Dácia régészeti emlékeinek feltáróit, pl. Torma Zsófiát (nagyon ritka kivétellel, mint nemrég Gyulai Pál), ezen ne is csodálkozzunk; a továbbiakban ajánlatos is távol tartanunk magunkat e területtől. Inkább igyekezzünk meghallani, mit is mondanak e nevek? A Nap szó, amint ez egyeseknek bizonyára feltűnt, előfordul a magyar nyelvben is, egy közismert égitest és egy huszonnégyórás időszak neveként. (Aztán még vannak hasonló angol szavak; szundítás, csiszolás?, kártyajáték jelentésűek stb.) Ott van még Napoleon is, de nincs nyoma annak, hogy e szavak már kétezer éve is közismertek lettek volna felénk. Ám itt van még a szumír nap, nab: „légkör, ég, menny”, ám ezt most nyugodtan megkerülhetjük, mert mindjárt mellette nyílik Szézám kapuja, azaz: Elám, pontosabban Óelám, Hélam.
Az esetleges szakmabeli olvasónak (nyelvész, történész) a felhorkanására, hogy „ez meg megint micsoda”, megnyugtatásul felemlíthetjük: Csengery Antal, kiváló magyar történész-filológus-kritikus, már a XIX. század második felében részletesen ír róluk (Őstörténeti tanulmányok c. kötet), abból az alkalomból, hogy ismerteti Rawlinson felfedezését a behisztuni feliratok harmadik nyelvéről. Tulajdonképpen ennek az alapján fejtették meg a szumírok feliratait, illetve nyelvét is. És ebből az alkalomból Csengery is bőségesen „délibáboskodik”! Ó-Elám (Hélam, azaz Ansan és Susa királyság) nyelve bűbájos, kedves nyelv; a magasságnak pl. azt mondják, hogy kuk, gyerekeink is kukra rúgják a labdát; „indulni”: uzzu, azaz uccu, az ön szó pl. öntudat, önindító: az – in! Tőlük ered a Zsuzsanna név, és a szézám-mag (susan) neve. Sok az elegyülés benne több más ó-mezopotámiai nyelvvel; felirataik főleg adminisztratív és gazdasági jellegűek, és meglepő módon, a szumír nyelvet majdnem kétezer évvel túlélik, a VII. – VIII. század táján tűnik el utolsó nyomuk az Irán és Irak közti határvidékről, Khozisztánból; amely szintén egy amolyan Folyóköz, „Etelköz”-szerűség. 
A római kori Dacia területén Apulum, Gyulafehérvár akkori neve sokak szerint élámi („királykapu” jelentésben), és a Ialomiţa folyó akkori neve, Naparis! Élámias hangzásúak az Ip, Pée, Inak, Pata (völgymélye) és Túr („kicsi” és „fiú”). Kárpát-medencei jelenlétük legbiztosabb adata: hajdani országuk északi részének úgyszólván szakrális folyója, a Kerka volt, Zala megye déli részén mai napig létezik ilyen nevű folyó! Elég edzett vagyok a délibábizmus terén, de valósággal frászt kaptam, amikor olvasom: ip-il-la-ti ein Bauwerk, azaz „épület” (Freidrich Wilhelm König: Die Inschriften der elamischen Könige).
A másik ókori nyelv, amelynek nyomait Dáciában kutatták, az etruszk. Például Cserép József, az ókori görög nyelv egyetemi tanára (akit Budapesten 1934-ben fosztottak meg katedrájától, mint az első magyar „Dänikent”), azt állította, hogy pl. Torockó neve az etruszkot jelentő Truschi szóból jön. Itt azonban már visszajutunk Kolozsvár nevéhez, ami etruszkul sem – Napoca!
Egy újabban terjesztett nézet szerint a Kolozs név szláv személynévtől származna. Ez az állítás azonban egyáltalán nem számol az ismert tényekkel: léteznek más helységek is, melyekben a Kolos elem előfordul s azok más eredetűek, pl. a Scolastica név és hasonlók fordításai, lásd erre nézve pl. Márki Sándort. Különösen azt nem hajlandók tudomásul venni, hogy volt egy másik „Kolozsvár” is (sőt állítólag Zala és Vas között egy másik „Kolozsmegye” is!), ezt jelenleg Glassing-nak hívják, egy kis német lakosságú község az Őrség Ausztriához csatolt részén. Hogy a két Kolozsvár között különleges kapcsolat létezett, azt bizonyítja az erdélyi Kolozsvár közelében több olyan helynév, amely a Vas, Vasas elemet tartalmazza, pl. Vasas Szent Egyed stb. Ez hivatkozás „Vas” megyére; a másik: amíg, mint nemrég is olvashattunk erről, valamelyik szent nevét tartalmazó helységnevekből mindég több van, mindenesetre több kettőnél, addig Szent Gotthárd csak kettő van: a Kolozsvár közeli Vasasszentgotthárd és a Vas megyei híresebb Szentgotthárd! 
Az észak-itáliai Clusa-k és Clusiusok, tucatnyi helynév, Provansztól Toscanáig, övezik az Alpok külső peremvidékét; és e nagytáj középpontjában éppen a Szent Gotthart Hágó áll! (Ezek már latinizált névalakok; az eredeti etruszk talán Kleusnak hangzott. Egy jegyzetben már megkockáztattam, vajon a moldvai Klézse nem lehet ezzel kapcsolatban? – de senki sem mordult rá egyet se!) Kolozs megye alakján látszik, hogy később hasították ki Doboka és Torda megyékből. Mikor és miért? Valószínűleg a szörnyű 1160 körüli „bizánci-járás” után… Ők saját állításuk szerint egy élő lelket sem hagytak Erdélyben! II. Géza idején kezdődhetett meg az ország újraépítése, ekkor telepítik be a szászok nagy részét is. És Vasból miért pont Kolozsvár környékére? Mert e tájnak nyílván volt már valamilyen „Kolozsos” hagyománya!
Egyébként a helynevek, olykor-olykor nagy tájanként fantasztikus rendszereket alkothatnak! Pl. a Mezőség északnyugati sarkában Dés közelében van Baca, déli megfelelője Enyed mellett Bece. Közelünkben fenn (Magyar) Décse, lent (Maros) Décse, Bethlen mellett Füge, Enyed mellett Füged, fenn Kerlés, Vásárhelytől délre Kerelő, Besztercétől délre Zselyk, Medgyes mellett NagySelyk és a többi. De hát ezzel nem foglalkozunk, mert nem szlávizálható ügyek!
Ceauşescunak valószínűleg nem valamely történész adta az ötletet, hanem valamelyik tudákos ismerőse, esetleg a fodrásza, vagy valamelyik gyereke tanítója, s ő aztán tudósokat keresett hozzá! Így történt pl. a Dimitrie Cantemir emlékévvel. Főszerkesztőm egy este rám recseg a távbeszélőből: Ceauşescu elvtárs elrendelte, hogy Dimitrie Cantemir Descriptio Moldaviae című alkotásának kétszáz-valahányadik megjelenési évfordulója alkalmából ünnepségek rendeztessenek; díszelőadások, kiállítások, hangversenyek; a központ: Iaşi; holnap kezdődik, vedd a te írógépedet és járj – utána!
Hajnal a Iaşi-i állomáson; séta a Copăun; hosszas reggelizés – de sehol egy díszkapu, egy girland, egy plakát, egy hirdetmény se. Elmegyek a kultúrpalotába – kong. Végre egy terem közepén egy íróasztal mögött egy jóarcú, komoly férfiút fedezek fel, lapozgat egy iratcsomót. Mondom, mi járatban vagyok. Egy ideig hallgatagon néz, majd kérdez: Maga olvasta a Descriptiot?... Igen… Arra emlékszik, mit ír az első oldalon a régi Moldva lakosairól?... Igen, hogy Moldovában régen csak oroszok és magyarok laktak… Na látja. Azóta Ceauşescu elvtárs is elolvasta! ... és újból a munkájába mélyedt. Vajon az a drága jó Daicoviciu is, nem valami hasonló eset miatt jutott a „kegyveszettség” állapotába?
Valaha próbáltam a Napokát a magyarból megfejteni: illett is volna hozzá a „Napnyílása”. Csakhogy: bár a Nap szót naponta akár milliószor is említjük, mégsem neveztünk el róla egy falut sem. (A szabolcsi Napkor más eredetű.) Ha pedig mégis létezett Napoca, nyomai Tordától kissé nyugatra, Várfalva körül keresendők? (De ezt is lassan mondtam.)




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében