Ha azt találnánk hinni, hogy a legfrissebb hollywoodi biblikus eposz Darren Aronofsky rendezésében kizárólag az özönvízről szól, netán az eredendő bűnről, a hitről, esetleg bármi egyébről, ami a Teremtés Könyvének fundamentalista, történelmi vagy kritikus értelmezéséből fakad, bizonyára tévednénk. A Noé alapvetően az apaság, valamint a felnőtté érés filmje, és mint olyan, máris alapmű. Nem a monumentálisan nedves esemény és az alkotók eköré gyártott – a bibliai szövegkörnyezetben ugyan korábban és utólag létező, de itt egy fedél alá gyűjtött – szereplői, lényei és mozzanatai vagy a beleszőtt tömegjelenetek és a darwinista eredetszemlélet vázolásával érik kultikussá a produkció, hanem a személyi konfliktusok szintjén elcsöpögtetett, mindannyiunk számára ismerős örök apaprobléma révén.

A cselekményesítés során Aronofsky a Teremtés Könyve 5-9. fejezeteinek lényeges részleteit használja fel, de tovább is gondolja, sőt, mintegy hozzáteremt. Noé feleségével és három fiával isteni sugallatra útnak indul felkeresni a nagyapját, Matuzsálemet, mert álmot látott és nem tudja értelmezni. A bűnös, elvadult emberek lakatlan bányahelyszínein vágnak keresztül, a csövekkel és egyéb fémberendezéssel tarkított kopár tájban, amikor egy sebesült kislányra bukkannak, akit magukkal visznek. Útjuk során szövetségre lépnek az önmagukat Virrasztóknak nevező bukott angyalokkal, azokkal a hatalmas sziklaszörnyekkel, akik Shemjáza vezetésével Énok Könyvében (Biblia-apokrif) szálltak alá, mivel megkívánták az emberek lányait, de a földön kővé változtak. Noé álmot lát, mely szerint bárkát kell építenie, rajta minden tiszta teremtményből – azaz állatból – egy-egy párral, mivel a Teremtő özönvizet küld az emberek elpusztítására. Tubal-cain király, Káin utódja, egy erőszakos és erkölcstelen uralkodó megneszeli a készülődéseket, és népével együtt helyet követel a bárkában, amit Noé természetesen visszautasít. Közben a bárka elkészül, sorban jönnek a madarak, a hüllők, végül az emlősök, s az eső megered. Az emberek megostromolják a bárkát, de a Virrasztók hősiesen kitartanak, mígnem egyenként, újra angyali formában visszatérhetnek Teremtőjükhöz. Megemelkedik a vízszint, Noé és családja az elaltatott állatok társaságában megkezdik tíz hónapig tartó utazásukat a bárka zárt légterében. Ez lenne a látványos, hollywoodi blockbuster modorban legyártott oldala a filmnek. A drámát, mely kiemeli a középszerűségből, mindennek szüneteiben kell keresni.

Noé (Russell Crowe) feltétlen hitének jeléül – isteni sugallatra – nemzésre alkalmas utód nélkül akar kikötni, annak érdekében, hogy az emberi faj kipusztuljon. Legkisebb fiának, Jafetnek nincs felesége, hiszen még gyermek, Szem, a nagyobbik fiú megtalálja élettársát a családhoz korábban csatlakozott, de sebesüléséből kifolyólag meddő Ilában. Az enyhén szenilis, de varázserejű Matuzsálem (Anthony Hopkins) segít a problémán, s úgy tűnik, az utódlás dolga rendeződik az ifjú család örömére. A kamaszkorból kinövő Kám mindenáron feleséget szeretne, ám Noé megakadályozza, s ezzel egy apa-fiú konfliktus már akkor felbukkan, amikor még vízre sem szálltak. A második konfliktus Ila szülésének perspektívája miatt bontakozik ki, hiszen Noé küldetésének tekinti, hogy az esetleges születő lányutódot elpusztítsa. Az apjában csalódott Kám és az apjával szembeszállni kényszerülő Szem dilemmája viszont eltörpülni látszik Noénak az Isten-atyával szembeni belső vívódásai mellett, annak vélt elvárásai okán. Kötelességtudatának borzalmas következménye hatalmas sebet fakaszt a gyötrődő, de megfelelni kész Noé családjával szembeni ragaszkodásán. A hitében felfelé és szeretetében lefelé egyaránt hűséget gyakorló hős emberi ellenállása megtörik, így hát nem csoda, hogy a kikötést követően alkoholba fojtja csalódását. Ami a Teremtés Könyvében puszta véletlen, azaz „bort ivott, megrészegült és meztelenül feküdt sátrában”, az Aronofsky értelmezésében a küldetésébe belebukott, de az alaptermészetét meghatározó szeretetben kitartó ember szenvedése. E végső mozzanat nem a történet legszerencsésebb lezárása, ki is lóg alaposan, mintegy unalomba hajszolja az addig hullámvasútszerű izgalmakban gazdag történetvezetést, de ezt leszámítva Aronofsky filmje az Ószövetség remek, ha nem az utóbbi évek legjelentősebb-adaptációja.

A fémes csattogásban bővelkedő, hegedűszólamokkal lassított, mindazonáltal szimfonikusan monumentális filmzenét Clint Mansell szerezte, és pazarul festi alá mind a darabosan mozgó kőszörnyek jelenlétét, mind a bárkaépítést vagy a látványos állatexodust, mind pedig az imitt-amott steampunkra hajazó díszleteket, és pattanásig feszíti az izgalmat. Ray Winstone az antagonista Tubal-cain szerepében az egyik legjobban eltalált mitikus rosszfiú, szemben a néha karizmáját vesztett, de a lényeges pillanatokban viharosan kitörni képes, az érzelmek széles skáláján azért mégiscsak jól mozgó, bár nem mindig meggyőző Russell Crowe-val. Kettejük apafigurája között őrlődik az éppen férfivá érő Kám, akitől mindketten áldozatot követelnek a maguk hite szerint, s az édesapja ellen lázadó fiú sorsdöntő választás elé kerül: kihez legyen hűséges, ösztöneinek vagy elméjének parancsoljon, mely irányból győzze le makacs önérzetét? Ez egyike az éles aktualitással bíró kérdéseknek, melyeket érint a Noé, bár kissé szájbarágósan tálalja.

Mindenesetre, amikor Aronofsky a teremtéstörténethez egy felpörgetett darwinista animációt csatol, és egyiket a másikba átvezeti, keresztezi, oda-vissza ötvözi, az a pár perc nem pusztán a film csúcspontja, de ugyanakkor egyfajta alkotói vallomás, röpirat, csattanó, statement. Noé a teremtést fejtegeti a bárka csendjében, szavai egyenest a Szentírásból hullanak a néző fülébe, ám a látvány nagyrészt a tudományt támogatja. A kettő egybecseng, egyik a másikat magyarázza és kiegészíti, így válnak együtt igazzá – így is értelmezhetjük a bevallottan ateista Aronofsky üzenetét. Ilyen a film is, csupa kettősség. Egyik oldalon a mítosz, a látványpompa s a szerepükkel kissé kínlódó színészek, másik oldalon az értelmet kereső ember dilemmája, a mély konfliktusokat mégiscsak legyűrő szeretet, és a külsőségek nagyívű ráncaiban csillogó kamaradráma.

Noé (Noah), színes amerikai film, 134 perc, 2014. Rendező: Darren Aronofsky. Forgatókönyvíró: Darren Aronofsky, Ari Handel. Zene: Clint Mansell. Operatőr: Matthew Libatique. Vágó: Andrew Weisblum. Szereplők: Russell Crowe, Emma Watson, Jennifer Connelly, Logan Lerman, Kevin Durand, Anthony Hopkins, Ray Winstone.