"pillantása szememben lakik"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 9. (647.) SZÁM — MÁJUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Bánni a szavak erejével
GONDOS MÁRIA-MAGDOLNA
J U N K I E N T E R Y O U – Beszélgetés Kubiszyn Viktor íróval
Egyed Emese
Orfeusz iskolája
HERTA MÜLLER
Nyelvek között
Szakács István Péter
A világ varázslatos valósága – Hommage à Gabriel García Márquez
Balázs Imre József
Álomablakok
Vári Fábián László
Vásártér
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
Versei
FAZAKAS GÉZA
Versei
Borcsa Imola
Pillanatképfüzér
ILYÉS ZSOLT
Versei
Horváth Előd Benjámin
Magnéziumégés – interjú Varga László Edgárral
Széteséstől önreflexióig
Szőcs István
Reménytelen jegyzet – Mi okon Napoka?
ANDORKÓ JÚLIA
Azok a hatvanas évek az Utunkban
Miklós Ágnes Kata
„Norvégia egy kis Tündérország”
FERENCZI SZILÁRD
Utánuk az özönvíz
Péter Beáta
Nehéz találkozás
Pap Ágnes
A szerelem Lángja
Papp Attila Zsolt
Királyi válogatás
Demeter Zsuzsa
Az erdélyi irodalom első krónikása
Túros Eszter
Paralell stories
Jakabffy Tamás
Szentcímkés beletévesztések
Hírek
 
Pap Ágnes
A szerelem Lángja
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 9. (647.) SZÁM — MÁJUS 10.

Nevek, terek, történetek – tele valósággal és képzelettel, felemelkedéssel és zuhanással, szenvedéllyel és kiábrándulással, férfival és nővel. Láng Zsolt legújabb kötete, a Szerelemváros és más történetek, megkíséreli életeken és tereken keresztül körbejárni a szerelem fogalmát, miközben a könyv valójában egy levetkezés, egy nyelvelhagyás, egy másfajta nyelv keresésévé válik. Nem a megírt dolog válik igazán fontossá, hanem a folyamat, az általa valahova vezető út. Út a szerelemvárosba, de az is lehet, hogy a kételyfaluba, az emlékodúba, ezekhez hasonló mélyszerkezetekbe - úta tér architektúrájába, út önmagunkba.
A negyvenegy írásból kiderül, hogy egy-egy építészeti titok milyen viszonyban van az ember életével. Ehhez viszont, akár egy új helynél térképre, szükség van a megfelelő elbeszélői keretre. A sok hely ebben az esetben változatos műfajt eredményez: találkozunk hagyományos rövidprózával, krimiszerű elbeszéléssel, de olvasunk szabálytalan egypercest, esszéisztikus memoárt is, sőt, az író olykor kibillenti helyükről az egyértelmű műfaji határokat, s velük együtt az olvasót is. A narratív keretek az elbeszélt időt is meghatározzák, így megtörténik, hogy a történet egyetlen mozzanat emlékét írja le, míg máskor több éves eseménysort ölel fel a cselekmény.
Hogy miről is szólnak ezek a „csendből és nemlétből gyúrt mondatok”? (Eper) Láng Zsolt talán azt válaszolná, hogy elrohanásokról és kirohanásokról, hisz azok csomópontjainak hálózata a szerelem, mint ahogy azt találóan megfogalmazza a címadó novellában. Ezekhez az el-, ki- és visszarohanásokhoz pedig emberi kapcsolatok, férfi-nő viszonyok kellenek: szeretet, szerelem, vágy, magány, hiány s még megannyi más. Hát ezekről szólnak az egybeválogatott írások: megcsalásról, elidegenedésről, diákszerelemről, szüzesség elvesztéséről, szerelmi háromszögről, szakításról, szenvedélyről, gyászról, babanemzésről. Bizony hátborzongató szembesülni vele, hogy egy minnesotai törpemalac jobb társ, mint én (Endorfin), groteszk végigolvasni, hogy a szemétszállító céget üzemeltető Szoprából hogyan lesz gyilkos (Telihold), fájdalmat keltő, hogy a férje helyett harangot húzó özvegyasszony mennyire nem találja a helyét, minekutána a lelkész motort szereltet a harangba (Harangzúgás) és felkavaró, amikor azt olvassuk, hogy „(a)mióta nincs, azóta éjjel-nappal csak ő van.” (Vágy) A férfi-nő viszonyok legkülönbözőbb formáival találkozunk, miközben a másikra figyelve önmagunkat ismerjük meg jobban.
A témák hátterében meghatározóan ott vannak a terek. Budapesti utcák, erdélyi városok, székely falucskák teremtik meg a közeget, de nem hiányzik Róma, Bécs és a szeretett Berlin sem. Ezeken a pontosan betájolt helyszíneken másképp működik a szerelem. A mínusz 25 fokos falusi hideg vagy az erdei csend nem azt nyújtja, mint a Karolina tér. A novellákban így folyamatosan nyomon követhető, hogy miként befolyásolja az érzelmeket, a döntéseket az utcák, terek, épületek stílusa, állapota, hangulata. Ugyanakkor visszafele is működik a dolog: a szerelem módosítja a helyről való látásunkat. Így jönnek létre például Kolozsváron vallomásutcák, veszekedésutcák, szakításutcák. Így tud egy-egy tér régi meghittséget őrizni: „A város ezernyi találkájának emléke vastagon lerakódott a köveken, beült a falrésekbe, meghúzódott az oszlop árnyékában.” (Szerelemváros. Kolozsvár)
Igaz, hogy sokszor találkozunk az írásokban csak a puszta férfi és szavakkal, alapvetően sok a konkrét nevet viselő szereplő. A román Mirellától az olasz Giovannin keresztül a német Sebastianig színes a paletta, de gyakori a családneves változat is. Láng Zsolt természetesen játszani is szeret a nevekkel, ezért anekdotikus történetszövéseibe be-beépít egy névre irányuló játékot. Felbukkan például Jókai Móric (Ejtsd:szinematográfer), aki stílusában Mikszáth Kálmánhoz és Kemény Zsigmondhoz hasonlítható. A szerepjáték saját nevére is kiterjed, ugyanis a Láng Zsolt nevet átruházza időnként szereplőire is, alternatív jellemeket teremtve ezáltal. A kötetnyitó novellában egyenesen három ember viseli az író nevét, ami jócskán összekavarja az olvasót, de a kötet vége felé kiderül, hogy valójában ez egy kimunkált játék: „Engem szerencsére nem Láng Zsoltnak hívnak. Akár eső után a gomba, gyakori lett ez a név” (Babanemzés.hu). Ami érdekes, a látszólag névtelenek névtelenségük ellenére is jól emlékezetünkben maradnak, hisz akcióba lépnek, akárcsak az Ölelőember.
A kötet történeteiben felbukkanó konkrét helyek, nevek és idők összességében olyan eszköztárat jelentenek, amitől teljesen életszerűvé válik a cselekmény. Talán ezzel is magyarázható, hogy az elbeszélői magatartás épp kettősségével győz meg. A novellák hol tömör, tudósításszerű, tárgyilagos regiszterben mozognak, hol lírai hangulatú leírások vagy épp szellemes csattanók teszik olvasmányossá a szöveget, illetve az örkényi humor sem hiányzik. Ami pedig Láng Zsolt korábbi köteteire is jellemző – az elbeszélői logika sokszor az elvárások ellen dolgozik, az olvasó nem azt kapja, amire számít. Többször félbeszakad valami, megbomlik az ok-okozatiság, más szálon folytatódik a történetszövés, sok az utalásos és áthallásos szerkezet, de szinte idő sincs gondolkozni, ugyanis a rövid, könnyen áttekinthető mondatok gyors ritmusban pörgetik előre a szálakat. 
Ami a szerelem sokféle arculata mellett gyakran felbukkanó motívum, az az írás mint életet teremtő aktus. Sok történetben a viszony épp az által köttetik meg két ember között, hogy felmerül a kiírni, megírni, leírni vágyás kényszere. „Azon töprengtem, hogy a szavak könnyed illeszkedése elindíthatja-e két élet összekapcsolódását?” (Hatvan kávészem) Vagy megjelenik a könyv mint tárgy, ami „megóv a valóságtól, ugyanakkor felkészít: egyszer mégiscsak érintsek meg valakit, nyissam ki a lapjait, és olvassak bele.” (Testre írva) Láng Zsolt szereplői egy történetet keresnek, amit végre megélhetnek. Azt szeretné Szopra László s még sokan mások – talán mi is – „ha sikerülne kitalálni egy történetet, amit követhet, amibe beköltözhet, és elmondhatja, megtalálta az életet, akár egy elveszett ruhadarabot.” (Telihold). Mindannyian történetre vágyunk.
Ebben a történetkeresésben fogódzók a terek, a parkok, a havasi dombok, az odúk. Tér és ember egymást meghatározza, egy-egy városrészlet vagy utca hangulata befolyásolja a viszonyokat, a belső térképeket, az emlékeket. Szép példa erre a címadó novella, a Szerelemváros (Kolozsvár). Ebben együtt mozog a város feltérképezése az önmegismeréssel, a visszaemlékezés pedig újraértékeli a különböző időkből kiragadott kapcsolatokat, oszlopokat, helyeket, miközben választ keres a térben meghúzódó szerelmekre. Egy ilyen séta közben bele lehet szeretni a tér architektúrájába, a szabálytalan szabályosságokba, a titokba, miközben pedig a fogalmi nyelv lemarad egy kicsit a valóságtól. Talán épp ettől lesz szerelem. Ettől lesz több, mint irodalom.  
Láng Zsolt ötödik elbeszéléskötete minden szempontból igényes, szép könyv, amit jó kézbe venni. Sejtető és kifejező könyvborítója is, amelyen nem véletlenül a kék és piros színek uralják a kusza szálakból összeállt térképet. Ezen a térképnek, pókhálónak tűnő felületen pedig két kis pont közeledik egymás felé vagy éppen távolodik egymástól – nézőpont kérdése, de önmagában attól, hogy vannak, történetük lesz. Velük együtt pedig története lesz a kornak, a helynek, az érzésnek, a szenvedélynek, a kimondott és a bent rekedt szavaknak. 
Testről és lélekről, se-vele-se-nélküle kapcsolatokról, rejtélyes Pálcikaemberről, szomszéd nő(k)ről, világra nem kívánt gyermekről olvashattunk korábbi rövidprózás kötetekben. E mostaniban megmaradnak a lecsupaszított mondatok, a Láng Zsolt-szerű világ, amelyben beteljesülés és elszalasztás, széttöredezés és összerakás, nyelviség és nyelvelhagyás egymás kiegészítőiként működnek. Bejárjuk a teret, a tér bejár minket, s közben egymásra rakjuk álmainkat, kételyeinket, titkainkat. Történetet írunk a szerelem architektúrájáról.

Láng Zsolt: Szerelemváros (és más történetek). Pozsony, Kalligram, 2013.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében