"emlék viháncol szabadon, koronátlan"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 9. (647.) SZÁM — MÁJUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Lapok, folyók
Benkő Levente
"...itt maradok, nem kell innen elmennem!" - Beszélgetés Gaal György irodalom- és művelődéstörténésszel
Knut Hamsun
Éhség
Bogdán László
A nyughatatlan költő - Lászlóffy Csaba hódolatteljes köszöntése
Lászlóffy Csaba
Jelenések – John Donne
GONDOS MÁRIA-MAGDOLNA
Versei
Roboz Gábor
Ezt ne lássa más
Horváth Előd Benjámin
Versei
Szakács István Péter
Rövidprózái
Jánk Károly
Versei
Balázs Tibor
Fókácskával Tusnádon
Szőcs István
Újrahasznosító jegyzetek
ANDORKÓ JÚLIA
Azok a hatvanas évek az Utunkban
Bakk Ágnes
Marcipánba kevert illúzió
KAÁLI NAGY BOTOND
Fehér nevetés
Xantus Boróka
Az írás terápiája
MOLNÁR ZSÓFIA
Kellemes könnyű tudomány
Lelkünk aknaszilánkjai
Szekernyés János
Természetelvű élménypiktúra
Lászlóffy Zsolt
Erdély harangoz - a mélyben
Júniusi évfordulók
 
ANDORKÓ JÚLIA
Azok a hatvanas évek az Utunkban
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 9. (647.) SZÁM — MÁJUS 25.

Folytatás előző lapszámunkból

Az ideológiai munka heve 1963-ban hágott tetőfokára, a szocialista haladást előszeretettel statisztikai kimutatásokban mérő pártaktivizmus számszerűleg valóban lenyűgöző munkát végez, ez év telén 18.000 falusi konferenciát tud kimutatni.12 A falu népének felvilágosítása mögött a város és a falu kultúrájának nem leplezett közelítése lappang, amelynek kifutása a faluban még megtalálható hagyományos életformák, szokások babonának titulálása révén végső soron annak megszüntetése, az idealizált munkástársadalomba olvasztása.13 A könyvtárgyűjtemények 1944 óta változó hévvel, de folyamatosan zajló tisztogatása, művek feketelistázása 1962-63-ra tetőződik, amikor is – időszerűtlenségükre hivatkozva – még a nagy szocialista államférfiak könyveit is betiltják. Így kerül a korábban a médiában magasztalt Sztálin, Mao Ce-tung összes műve tiltólistára, olyan illusztris nevek mellé, mint Aragon, Ehrenburg stb.14
A számszerűsíthető haladást a III. Pártkongresszuson meghirdetett hatéves terv is sugalmazza, amely már előrevetíti a következő, 15 éves tervet, mely a kommunizmus anyagi alapjait végérvényesen megszilárdítja. Ezt a hírt a kellő csodálattal és lelkesedéssel szövegezi meg az Utunk, nem csak a meghirdetett uniformizáló politika indoktrinatív megfogalmazása vetületében. „A nagy karmester, a történelem intésére újabb zenészek lépnek a színre, új világok fényei szűkítették a sötétség birodalmát, új hangszerek új dallamai tökéletes harmóniával egészítették ki a vezérszólamot.”15 A zenei ihletésű képvilág ötlete Hruscsovtól16 származik, aki a szocialista építésért folytatott közös harc zenekaráról és a Román Népköztársaság által ebben a zenekarban megütött magas hangról értekezik. A történelem mint karmester, tehát irányító, összehangoló képe utal a kommunista ideológia egyik sajátosságára, miszerint történelmi szükségszerűség az osztályharc megvalósulása és annak kimenetele. Akárcsak az isteni végítélet megvalósulása az idők végeztekor, amelynek nyomán elválik az igaz a hamistól. A történelem mint karmester és Isten az emberiség sorsának letéteményesei, egyként az a céljuk, hogy a munkásosztályt és az igazakat győzelemre, megdicsőülésre vezessék, és eljöjjön a kommunizmus győzedelmes kora, illetőleg a világ vége/végítélet igazsága. Ez a teleologikus szemlélet társul a totalitárius aspirációkkal, amely a szövegben szó szerint igencsak magasra törően, a szférák zenééig hatolás képével jelentkezik.
Folytatván a zenei szférákból ihletődő képmonstrumok nyelvét: a párttitkárváltásig a nagy karmester által beintett zenészek (a RKP és ennek szervei), muzsikájuk által győzedelmeskedő harmóniák befejezték a kollektivizálás nagyszabású tervét, az iparosítás és a lakosság városra költöztetése, az urbanizációs folyamat, a gazdasági-adminisztratív és intézményes centralizálás kiteljesedik, a lakosság indoktrinálása folyamatosan zajlik, ezáltal a történelem-karmester pálcája, a párt és annak új feje meghirdethette a sokoldalúan fejlődő román társadalom új zenészeinek toborzását.

1965–1970

Az új párttitkár folytatta az elődje által megkezdett, a szocialista országok blokkján belüli függetlenedési politikáját, melyet szintén sajátosan ötvözött a kisebbségellenes nacionalista politikával.17 Ceauşescu párttitkárságával (1965. márc. 22.) egy új korszak köszöntött be a román szocializmus történetében: ezt hivatott jelölni a Román Munkáspárt nevének visszaváltoztatása az 1947-es Román Kommunista Pártra. A névváltoztatás mögött nagyszabású, hosszú távú terv húzódik meg, amely a román szocializmus legújabb, nemzeti korszakát hivatott megalkotni. 
Korábbi retorikánkkal élve, a legújabb zenészek által húzott nóta most már nyíltan szakítani akart az asszimilatív szovjet iránnyal, kiteljesítve a sztálinista politikájú Gheorghiu-Dej-korszak nemzeti érzelmekre alapozó retorikáját, természetesen egyre inkább mellőzve az internacionalista diskurzust. 
A IX. Pártkongresszus munkálataira alapozva 1966-ban a KB Propagandaosztálya közreadja azt a dokumentumot, amely messzemenőleg meghatározza azt az irányt, amelyben a román szocializmusnak haladnia kell.18 Ha a Gheorghiu-Dej nevével fémjelzett korszakban a párt által megalapozott történelemre a második világháború körüli időszak Moszkva-hű pártvezetőitől való elhatárolódás volt a jellemző (a párt osztályalapú legitimációja kiegészül a nemzeti szemponttal is, ami már csak azért is bizonyul rendkívül sikeresnek, mert a nemzeti érzületnek hivatalosan nem volt megnyilvánulási terepe), addig a Ceauşescu-éra a nemzeti jelleg hangsúlyozásával, a szocialista nemzet fogalmával rakja le a Románia mint egységes szocialista nemzetállam legújabb történetét. 
Az új nemzetfogalom kidolgozásának messzemenően nagy hatása volt mind a belpolitika, mind a külpolitika viszonylatában: a külvilág felé a különutas politika vonalát a prágai tavasszal kapcsolatos semleges álláspont erősíti, ezáltal az ország mintha egy kevésbé diktatórikus, a nyitásra hajlamosabb történelembe íródna bele. A látszatokról és a mögöttük levő valóságról közelebbit azonban maga az „egységes román szocialista nemzet” fogalma és az azt megtestesítő népesség viszonya mond el. A IX. pártkongresszust ismertető cikkekben már szerepelnek az új rezsimet jellemző új, kötelező ideológiai elemek: a román nép 2000 éves múltra visszatekintő kontinuitása, a román nép és a vele együttélő népességek formulája, az asszimiláció jelenségéről való olyanforma beszéd, mely nyíltan kerüli a jelenség-szándék néven nevezését, de nagyon is pontosan körülírja azt. A különféle kisebbségek mint nagy család képe ennek egyik korai formája,19 később a közös haza talaján létrejött testvériesülés képei vállalkoznak a csendes asszimiláció megvalósítására – amit az ideológia hirdet, az lesz a hivatalosan elfogadott realitás. Nem alaptalan Enzensberger ironizálása a szocialista blokk folyton megújuló ön- és szocializmusukat meghatározó szándéka felett: a 80-as években szárnyra kapott új önmegnevezés, a „reálisan létező szocializmus” valóban alkalmas arra, hogy magában hordozza a kételyt a szocializmus létét illetően, a tagadhatatlan önellentmondásokra, kudarcokra, a hatalmi szó és valóság ellentétére való kényszerű ráfigyelést.20
Az új ideológiai irányt, politikai-gazdasági-adminisztratív lépések elfogadtatását és népszerűsítését a propaganda kell megoldja, ennek közege nem más, mint a nyelv és a történelemcsinálás a múltat is átszervező célorientáltsága. A Ceauşescu-éra mint a történelem kiteljesedésének, legmagasabb szintű megvalósulásának netovábbja tudományos alaptétel, ami legalizál és a fejlődés csúcsaként mutat fel mindent, amit a párt eredményként akar elkönyvelni.21 A történelem „meghódítása”, átformálása a saját szocialista ábrázatra szintén az új (ki tudja, hányadszorra vezényszóra megújított), szocialista öntudatú ember tudatának része: „mintha az Időre is ráküldtük volna traktorainkat, mintha magát az Időt is bevetettük volna, és most buzgón munkálnánk minden percnyi-tenyérnyi darabkáját, hogy minél többet, minél gazdagabbat teremjen.”22
A Cuza-féle egyesítés megünneplése alkalmából az Utunk hasábjain az irodalom és a történelem szoros kapcsolatáról, ebből következően az írók felelősségéről értekezik Jordáky Lajos.23 Az ideológia által az irodalomnak (és művelőinek) szánt sarkalatos feladat a történelem mint fejlődéstörténet, mint célirányos haladás felmutatása. Ebben kell követniük a 19. század román íróit, akik az egyesülés mellett agitáltak, ezért minden bizonnyal tudatosan kötötték össze Grigore Ureche krónikást és társait az általuk akkor még nem ismert mával, a kibontakozott demokratikus szocializmussal. A rend kedvéért Jordáky azt is megjegyzi, hogy Erdély magyar és szász lakossága is örömmel fogadta az egyesülést, benne a Habsburgok expanzív politikájának vereségét látván. Az irodalom ilyen értelemben vett történelmi feladata része annak a hatalomátvétel/„felszabadítás” óta hangoztatott pártideológiai elképzelésnek, miszerint az irodalom „az emberiség önismeretének és önnevelésének nagy felelősségű eszköze”.24 (Ilyen értelemben csak annyiban jelentős az irodalom közérthetőség-problémája, amennyiben a közérthetőség kritériuma révén potenciálisan szélesebb tömegeket lehet megszólítani, tehát az esztétika ideológiai, történelemkreálói kérdéssé válik, mihelyt a közérthetőség és az esztétikailag magasabb színvonal mint hitelesítési mézesmadzag problémája felmerül.)
Az irodalom és a szocialista szempontból elképzelt történelem, a jelenből az elképzelt jövő és a múlt felé sugárzó konstrukció fontos elemei a különféle évfordulók megünneplése, ezeknek irodalmi nyomhagyása is. Ide tartozik a 40 éves Korunk, a 60 éves Viaţa Românească tiszteletére keletkezett cikkek, illetőleg a párt 45. évfordulójára meghirdetett riportpályázat.25 A szó fontossága, ezáltal a szóval eminens módon bánni tudókra háruló felelősség gyökere a határozatok, jelentések, dokumentumok közreadásával kormányozó párt gyakorlatához is köthető, hiszen az, amit a párt kommunikál, a végrehajtott sokéves tervekben szó szerint meg kell valósuljon, vagy legalább is ezt kell hinni róla.
A Ceauşescu-rendszer tárgyalt szakaszának csúcspontja, a párt külpolitikájának beteljesülése az 1968. aug. 21-i távolmaradás a csehszlovák renitensek rendreutasításától. A különutas politika ezúttal látványos teret biztosított „a román szocialista társadalom emberének a sokoldalú, szabad, sorsa uraként való megnyilvánulásra”.26

Összegzés

A hatvanas évtized mint a kalen-darisztikus időmérés egysége a román történelmi viszonyok tekintetében két érát is magába foglal, egyiknek lezárulását, másiknak kezdetét. A hatalmi diskurzus tekintetében azonban csak áttételesen beszélhetünk két korszakról, hiszen a Gheorghiu-Dej-korszak örökségét valóban folytató, kiteljesítő Ceauşescu-éra a folytonosság megerősítésére törekszik, úgy a nemzeti mítoszok tekintetében (lásd a dák-római kontinuitáselmélet pártdokumentumokba való bekerülését), mint a marxi-lenini alapú szocializmus folyamatos, 1944 óta megkezdődő építésében, s ha ellentét merülne fel az ideológia különféle elemei közt, könnyen el lehet simítani, kimagyarázni. A mottóbeli történelemcsinálás készen talált körülményei közé vélhetően a párt, annak mindkét főtitkára magát is odaszámította, így mindkét korszak az ő irányításuk által biztosított keretek között „szabadon” építhette „a szocialista ember boldogságát”.


Jegyzetek

12„…Cu obiectivul principal: cuprinderea unei mase mai largi de oameni ai muncii în sfera de activitate a muncii politice şi culturale..., se ţinuseră în cele doua luni ale anului peste 18.000 de conferinţe numai la sate, axate pe teme de educaţie politică şi cultural-cetăţenească pentru cunoaşterea științifică a fenomenelor naturii, chit că acei conferenţiari erau nişte simpli cititori de texte care nu cunoşteau problemele satelor.” (Ama fő céllal, hogy a munka embereinek minél szélesebb tömegét vonják be a politikai-kulturális tevékenységekbe, az év két téli hónapjában több, mint 18.000 konferenciát tartottak csak a falvakban, amelyek a politikai, a kulturális és állampolgári nevelésre, a természeti jelenségek tudományos ismertetésére összpontosítottak,  igaz, ezek az előadók egyszerű szövegfelolvasók voltak, akik nem ismerték a falvak gondjait.) Arhiva C.C. al P.C.R., fond nr.1, Secţia Propaganda si Agitaţie, dosar 20/1963, f.3. A Román Kommunista Párt archívumának anyagaira támaszkodva: Marin Radu Mocanu: Literatura română si cenzura comunistă, 1960-1971, Albatros, Bucuresti, 2003, XI.p.
13Az irodalom felől ez az uniformizálás a „párt útmutatásai szerint eszmeileg egységes színjátszás” propagálásában mutatkozik meg (Barabási Erzsébet: Falusi premierek elé, In: Utunk, 1960. jan. 8., 1.old), nemkülönben a kritikai szövegekben is: „A valóságban a régi falu nem konzerválódhatik bele a szocializmusba… Az is igaz, hogy falvainkban eléggé él még a múlt, nem hat képtelenségnek hát (bár nem felel meg a valóságnak!), ha a regényben ilyen faluval találkozunk… Ha a mai faluban nem vesszük észre az új élet jeleit, olyan írónormák térnek vissza, mint a romantikus stílus, melyben a falu maradisága sajátos báj volt.” (Kacsó Sándor: Szocialista alapon – konzervatív falu? In: Utunk, 1960. jan.22, 6.)
14 419-es jegyzet (Nota nr. 419, 20.VI.1963.) In: Liliana Corobca: Epurarea cărţilor în România. Documente (1944-1964), Bucureşti, Tritonic, 2010, p. 370.
15„Néhány évtizede már, hogy a nagy karmester, a történelem felemelte varázslatos pálcáját és beintett: felhangzottak az Emberiség szimfóniájának, a szocializmusnak első akkordjai... Először egy zenész gyújtott világot és vágott hangszerébe oly erővel, hogy a tőkés világ Jerikójának falai egyhatod részben beomlottak. A  zenész eleinte egyedül játszott, de csodálatos dallamaira érzékeny hangszerek rezdültek világszerte... Amikor üvöltő farkasok vérengző hordái törtek a világra és az első zenészre, minden szép, igaz dallamra szomjúhozóra – a nagyszerű muzsikus két marokra fogta páratlan hangszerét, és a csengő hangok kiapadhatatlan forrása páratlan fegyvernek bizonyult. A nagy karmester, a történelem intésére újabb zenészek léptek színre, új világok fényei szűkítették a sötétség birodalmát, új hangszerek új  dallamai tökéletes harmóniával egészítették ki a vezérszólamot. Valóban az Új Világ szimfóniája ez, melyben ott feszül az Eroica hősiessége és a Patetikus nagyszerűsége, ott lüktet a Tavasz gyöngédsége, ott dübörög a Sors kérlelhetetlen szükségszerűsége, ott ujjong a minden dolgozó ember testvériségét hirdető és megtestesítő evilági Elysium öröme. És bár még akadnak keselyűk, kik vijjogásukkal el akarják fojtani e szimfóniát, a dallam, mely már a szférák zenéjébe is feltört, áthömpölyög az egész Földön, és egyre erősbödő visszhangjai kétségtelenné teszik, hogy újabb és újabb fények lobbannak majd fel...” Kallós Miklós: Változatok egy témára, In: Utunk, 1960. július 6., 1.old.
16„A szocialista építésért vívott harc közös zenekarában a román nép hazájában olyan magas hangot ütött meg, mely messzezengően egybehangzik a szocialista országok zenekarával, a szocializmusért, a kommunizmus diadaléért vívott harcban.  N. Sz. Hruscsov ” Mottó Kallós Miklós idézett cikkéhez.
17Lásd pl. Románia abbéli törekvését, hogy az ENSZ-ben, a Hágai Nemzetközi Bíróságon lehetőleg ne születhessen olyan kisebbségvédelmi rendelkezés, ami rá is vonatkozna. (ANIC, fond CC PCR Cancelarie, dosar 110/1967. 14. F, idézi: Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája, I., 1965-1974, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011, 22. old) 
18A szocialista államrend. A szocialista nemzet felvirágzása. A román nép és az együttélő nemzetiségek közötti testvériség. Az iratot 1965 végén szerkesztették, és 1966 januárjában vitatta meg a KB Propagandaosztálya. 1966. jan.15., ANIC, fond CC PCR Cancelarie, dos 180/1966. 172.f. idézi: Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája, I., 1965-1974, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011,27.old
19„…a szocialista Románia nagy családjában az egész nép, románok, magyarok, németek és más nemzetiségű dolgozók önnön jelenük és jövőjük iránti hűséggel állnak sorompóba a kommunisták megfontolt, lelkesítő szavára az új terv érdekében, s e nagy család mindenegy tagja büszkén figyeli, milyen nemzetközi tekintélyre tett szert a mi erős, alkotó erejű, szocializmust alkotó erejű (sic!) pártunk… mely a marxizmus-leninizmus eszmei tisztaságával látja és láttatja meg fő feladatainkat, életünk leglényegesebb kérdéseit, és szabja meg korszakos tennivalóinkat.” Bodor Pál: Szavaink súlya, In: Utunk, 1965. júl.23., 1.old.
20„A reálisan létező szocializmus… benne van a kétely, hogy valóban létezik-e a szocializmus… hogy semmiféle szocialista utópiának ez nem megvalósultsága…” Hans Magnus Enzensberger: Magyar zavarosságok. A szocializmus mint az alulfejlettség legmagasabb foka, AB, 1986, szamizdat, 21.old
21„egyáltalán: el lehet-e képzelni egyetlen régebben  volt államhatalmat, amely egyrészt szívügyének tartotta volna a tudományos haladást, másrészt felismerte volna az erőt, amit a természet feltárt titkai jelenthetnek egy cél elérésében? Nem lehet elképzelni. Ha így lehetne, ma ezt a lapot talán a Marson lakó előfizetőink olvashatnák, vagy ki tudja, hol tartanánk ma. De ez az elképzelés önmagában is tartalmazna bizonyos fokú tudománytalanságot, mert hiszen törvényszerű, hogy a társadalmi fejlődés korábbi szakaszai nem viszonyulhattak másképpen a tudományokhoz.” (kiem. tőlem, A. J.) Veress Zoltán: Szellemünk ragyogása In: Utunk, 1966. jan.7., 1.old
22Bodor Pál: Szavaink súlya, In: Utunk, 1965. júl.23., 1.old
23„Minden igaz irodalom és igaz író egy időben szolgálta népe öntudatosításának, nemzete felemelkedésének s az egyetemes emberi fejlődésnek ügyét… a román fejedelemségek ünnepén lélekben azokkal az emberekkel érzünk, akik a történelmi fejlődés és társadalmi haladás vonalán tevékenykedve, harcosan előkészítették… előbb a nép nemzeti tudatra ébresztését, majd az öntudatra ébredt néptömegek segítségével a két román fejedelemség egyesítését… A történelmet nyilván még az irodalom szempontjából sem lehet egyetlen évhez kötni. A román nemzet fejlődéstörténetében 1859 rendkívül fontos év… kezdetei hosszú évszázadokra nyúlnak vissza, s melynek hatásai újabb korokra terjed ki…” Jordáky Lajos: Az irodalom szerepe a román nemzet egyesülésének szolgálatában, In: Utunk, 1966. jan. 21, 1-3. old.
24„Régi igazság, hogy a művészet mércéje nem igazítható a legalacsonyabb ingerküszöbhöz… A közérthetőség a legmagasabb igény… A legnagyobb művészet: közérthetően szólani a legbonyolultabb emberi társadalmi jelenségekről. Az irodalom és így az ember ellen vét az, aki a vásári komédiára szavaz a nemes irodalom ellenében… Érthetően szólani a bonyolultról, megteremteni az összetett világ áttekinthető, tehát művészi úton egyszerűsített mását: ez a legnehezebb írói feladat.” Bodor Pál: Az irodalom tábora. A falusi könyvhét alkalmából, In: Utunk, 1966. febr. 4., 1.old.
25„Riportpályázatot hirdetünk e történelmi korszakra valóban jellemző, valóban érdekes életutak ábrázolására… Lényeges követelményünk azonban, hogy az írás és az ábrázolt életanyag érdekes, izgalmas, vonzó legyen, s még esetleges szokatlanságában, különösségében is jellemző legyen korunkra,  korunk történelmére, arra az időszakra, amelyet az immár 45 éves Párt harca jellemez… A Párt 45. évfordulóját köszöntő riportpályázatunk eredményét az Utunk 1966. jún. 24-i számában közöljük.” Az Utunk riportpályázata, In: Utunk, 1966. márc. 25.
26Szilágyi István: Munkalátogatáson, In: Utunk, 1968. okt. 25., 1.old




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében