"emlék viháncol szabadon, koronátlan"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 9. (647.) SZÁM — MÁJUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Lapok, folyók
Benkő Levente
"...itt maradok, nem kell innen elmennem!" - Beszélgetés Gaal György irodalom- és művelődéstörténésszel
Knut Hamsun
Éhség
Bogdán László
A nyughatatlan költő - Lászlóffy Csaba hódolatteljes köszöntése
Lászlóffy Csaba
Jelenések – John Donne
GONDOS MÁRIA-MAGDOLNA
Versei
Roboz Gábor
Ezt ne lássa más
Horváth Előd Benjámin
Versei
Szakács István Péter
Rövidprózái
Jánk Károly
Versei
Balázs Tibor
Fókácskával Tusnádon
Szőcs István
Újrahasznosító jegyzetek
ANDORKÓ JÚLIA
Azok a hatvanas évek az Utunkban
Bakk Ágnes
Marcipánba kevert illúzió
KAÁLI NAGY BOTOND
Fehér nevetés
Xantus Boróka
Az írás terápiája
MOLNÁR ZSÓFIA
Kellemes könnyű tudomány
Lelkünk aknaszilánkjai
Szekernyés János
Természetelvű élménypiktúra
Lászlóffy Zsolt
Erdély harangoz - a mélyben
Júniusi évfordulók
 
Bakk Ágnes
Marcipánba kevert illúzió
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 9. (647.) SZÁM — MÁJUS 25.

Mostanában mintha a látványért várnánk a filmeket. Vagy legalábbis a lenyűgöző látvány ígéretével reklámozzák a filmforgalmazók az alkotásokat. A nagy Gatsbyről lehetett tudni, hogy egy igazi eyecandy lesz, akár 2D-ben, akár 3D-ben nézzük, Wes Anderson filmjét, A Grand Budapest Hotelt pedig már mondhatni igazi, szemnek való, ingerlő marcipántortaként képzeltük el. És jól is laktunk.
Mesés torta lett belőle, kellőképpen egyszerű receptet használva, amely azonban a legalapvetőbb és minőségi hozzávalókkal készült. Felesleges folytatni a hasonlatot. Egy mesét látunk, amelyet a film kerettörténete szerint az az író (Jude Law) ír meg, akinek azt az utolsó szemtanú, a hotel tulajdonosa elmeséli (még egy rövid bevágás erejéig az is kiderül az íróról, hogy vannak bizonyos lelki problémái). A tulajdonos és az író találkozásakor a hotel már a hetvenes évek nyomát viseli magán, és eléggé romos állapotban van – egy letűnt, mesés korszak szomorú emlékhelye, ahol már az a kevés vendég is, aki ott megszáll, mind magányos lélek és egyedül költi el a vacsoráját. A Belle Epoque már letűnt, falai fennmaradtak, de kérdés, hogy minek. 
A kilátástalan jelentől, ami rögtön a film elején feltűnik, a nézőnek még nem lesz jókedve, de hát a számos beharangozóból lehet tudni, hogy lesz itt még tejjel-mézzel folyó kánaán: mindez a hotelt csak évente egyszer meglátogató arab származású tulajdonos meséjéből fog kiderülni, akit az író aztán szájtátva hallgat. A mese nem is a szálloda, hanem a karizmatikus személyiségű concierge (aki nem, nem a recepciós, hanem egy, a vendégek összes kívánságát kitaláló felügyelő személy), Gustave H. történetét meséli el. Ő vigyázta a szálloda összes ügyét, szinte minden vendégről tudta még a legrejtettebb kívánságát is. Népszerű volt, főleg az idősebb hölgyvendégek körében, és számára is kellemes emléket jelentettek ezek az idős hölgyek. Gustave H. arisztokratikus modorban tartott rendet, minden helyzetben feltalálta magát és mindenkivel megtalálta a hangot. Nagy- és alvilági kapcsolatai, valamint józan esze segítségével mindig tudta, mit tegyen. Ralph Fiennes fenségesen alakítja ezt a magát állandóan parfümöző, kissé gigerli, mégis kemény egyéniséget, aki bár szigorú, de a lelke a helyén van, és helyenként úgy beszél, mint egy kocsis. Igen, az állandó kacagás egyik ismérve, hogy helyesen kell keverni a nyelvi regisztereket, amelyek itt helyesen is keverednek., Gustave H. pedig egy rendkívül szórakoztató figurává válik ettől.
De nem csak a regisztereket, hanem a szálakat is ügyesen keveri a hotelben. Vigasztalja például a Tilda Swinton által alakított (és felismerhetetlenségig öreghölgynek elmaszkírozott) Madame D.-t, aki mindig csak pár hétig tartózkodik a hotelben, főképp az ő kedvéért. S bár a concierge is őszintén kedveli a Madame-ot, mégsem utazik el vele sehova, hiába könyörög neki. A Madame pedig meg is hal az otthonában, és mily meglepő, szerelmére hagyja a legértékesebb festményét. Természetesen Gustave tiszteletteljesen viselkedik, bár a festményre igényt tart, ami a gyászoló családnak nincs ínyére. És kezdődik a mesés hajsza, amit kár lenne leírni. De Gustave minden helyzetben méltósággal megállja a helyét, még a börtönben is, akár a legelőkelőbb vendégekkel szemben, mindig tudja, mit kell mondania. Azon túl, hogy a filmben tényleg ritka sztárparádét láthatunk, a figurák is annyira sokszínűek, mintha különböző filmek karaktereit castingolták volna egy helyre. A Madame D.-t „gyászoló” család tagjai mintha az Addams Family-ből léptek volna elő, a pár képsor erejéig feltűnő kolostor lakói pedig mintha A rózsa nevéből települtek volna ide. 
Minden egyes jelenet a legapróbb részletig kidolgozott. A film másik főszereplője Zero Moustafa (aki öregkora távlatából meséli a történetet, de ő is jelen volt) menekültként kerül Európába és hordárnak áll a Grand Budapest Hotelben. Az ő története egy sikertörténet, hiszen Gustave H. lesz a mentora az amúgy rendkívül tanulékony, ügyes és becsületes fiúnak. Mivel a fiú ezekkel a mesebeli jó tulajdonságokkal rendelkezik, ezért, akár egy rendes mesehős, nem csak példaképének bizalmát, hanem annak későbbi örökségét és szívszerelmének (aki történetesen egy, a hotelben dolgozó elmés cukrászlány) kezét is megkapja. Viszont, amint az elmeséléséből kiderül, a happy end után számára már nem sokáig tartott a boldogság, és a békés világ illúziója eltűnik.
Zero fogalmazza meg mentora és az egész, első világháború előtti történelmi korszak nagy titkát: az illúziókeltés és annak megtartásának ideje volt, és ennek mesterei is voltak. Gustave mindenkivel elhitette, hogy minden úgy történik, ahogy annak lennie kell. Az ő alakjában öltött testet talán a Monarchia békéje, aminek egyik jele, hogy mindenki a saját szakmájának kiváló ismerője volt. Hajszája viszont ennek a korszaknak az elromlását szimbolizálta, azaz a világháború kezdetét – amint  ez konkrétan is megjelenik a filmben. Ez a csipkés rózsaszín, ennivalóan édes világ véget ért, jönnek a katonák és a kiszámíthatatlan idők, amikor már senki nem az, ami előtte.  Bár a film a sötét korszakot nem mutatja meg, hanem nagyot ugrik és az eredményét láttatja, amely már csak nyomokban tartalmazza az előző korszakot.
Az egyedüli, ami nem teljesen világos, hogy miért is lett ennek a csodálatos receptnek a neve Grand Budapest Hotel, hiszen semmi köze Budapesthez. Bár feltűnik egy-két magyar név, de az monarchiabeli sajátosság. Kivéve, ha a Budapest név, az egzotikumon és az izgalmakon túl, a régi monarchia egyik fennmaradt emlékezéshelyévé nem avanzsálódik, amely, a filmkészítők számára egy pillanatra azonosulhat ennek a régi világnak az illúziójával.
Azt talán még érdemes megjegyezni, hogy a film hírnevét az élelmes budapesti szállodatulajdonosok is kihasználták, így például a Corinthia Hotel Budapest (amely valaha a Grand Budapest Hotel nevet viselte) bejárást szervezett a sajtóképviselők számára. Ezt a bejárást pedig a szálloda ügyvezető menedzsere vezette, aki már a második világháború előtt is dolgozott a hotelben, rengeteg anekdotát ismert, ugyanakkor az ő élete is rendkívül regényes utazásokkal tarkított, például a sydney-i operaházban felszolgált Erzsébet királynőnek. De valószínű, hogy minden városnak megvan a saját Grand Hotelje, saját Zerója – és saját Gustave H.-emlékezete. 

A Grand Budapest Hotel (The Grand Budapest Hotel),  színes amerikai film, 100 perc, 2014. Rendező és forgatókönyvíró: Wes Anderson. Operatőr: Robert D. Yeoman. Vágó: Barney Pilling. Zeneszerző: Alexandre Desplat. Szereplők: Ralph Fiennes, Tony Revolori, Tilda Swinton, Saoirse Ronan, Edward Norton, Jude Law, Bill Murray, Adrian Brody, Owen Wilson, Willem Dafoe, Harvey Keitel, Jeff Goldblum.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében