"emlék viháncol szabadon, koronátlan"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 9. (647.) SZÁM — MÁJUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Lapok, folyók
Benkő Levente
"...itt maradok, nem kell innen elmennem!" - Beszélgetés Gaal György irodalom- és művelődéstörténésszel
Knut Hamsun
Éhség
Bogdán László
A nyughatatlan költő - Lászlóffy Csaba hódolatteljes köszöntése
Lászlóffy Csaba
Jelenések – John Donne
GONDOS MÁRIA-MAGDOLNA
Versei
Roboz Gábor
Ezt ne lássa más
Horváth Előd Benjámin
Versei
Szakács István Péter
Rövidprózái
Jánk Károly
Versei
Balázs Tibor
Fókácskával Tusnádon
Szőcs István
Újrahasznosító jegyzetek
ANDORKÓ JÚLIA
Azok a hatvanas évek az Utunkban
Bakk Ágnes
Marcipánba kevert illúzió
KAÁLI NAGY BOTOND
Fehér nevetés
Xantus Boróka
Az írás terápiája
MOLNÁR ZSÓFIA
Kellemes könnyű tudomány
Lelkünk aknaszilánkjai
Szekernyés János
Természetelvű élménypiktúra
Lászlóffy Zsolt
Erdély harangoz - a mélyben
Júniusi évfordulók
 
Xantus Boróka
Az írás terápiája
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 9. (647.) SZÁM — MÁJUS 25.

Szász János Oscar-díjra jelölt filmjének, A nagy füzetnek köszönhetően Agota Kristof Trilógia című regényciklusa az eddigieknél több figyelmet kaphatott Magyarországon és a magyar nyelvterületeken. A Cartaphilus Kiadó ugyanis másodszorra adta ki a kötetet, új borítóval, amely a ciklus első részéből forgatott film egyik jelenetére épül, a hátlapon pedig A nagy füzet szereposztása olvasható. Az a kiadói reklámfogás, hogy a film hatására majd többen is megvásárolják a könyvet, illetve külső tekintetében a populáris formátum – szellős oldalak, látványos köntösbe bújtatott kiadvány – és a központi, szem előtti elhelyezés a könyvesboltokban mindenképpen pozitívan értékelhető, hiszen jó író izgalmas műveit próbálta/próbálja szélesebb olvasóközönséggel megismertetni.
Agota Kristof (Kristóf Ágota) magyar származású francia író volt (1935–2011), aki családjával 1956-ban emigrált Svájcba. Eleinte magyarul publikálta verseit, később színdarabjait, hangjátékait és regényeit franciául írta – életműve tetemes részét francia nyelven hozta létre. 
A Trilógia darabjai többéves eltéréssel születtek: A nagy füzet 1986-ban, A bizonyíték 1988-ban és A harmadik hazugság 1991-ben jelent meg, a teljes ciklus 1996-tól olvasható magyarul. A regények között szoros kapcsolódási pontokat lehet felfedezni: mindhárom egy ikerpár háború, majd az azt követő diktatúra alatti lelki-fizikai túlélési stratégiáit, környezetükhöz való sajátos viszonyulásukat, elszakadásukat és az egymás megtalálására irányuló próbálkozásaikat jeleníti meg. Az első részben bontakozik ki a történet alapja: a világháború idején a határ menti faluban nevelkedő fivérekről, akik közül az egyik disszidál, a másik pedig az országban marad. A következő részek ezt az alaptörténetet hol megerősítik, hol ellehetetlenítik, de mindenképpen az elsőhöz való viszonyukban határozhatóak meg.
Agota Kristof Trilógiájának homlokterében az elbeszélés/elbeszélhetőség problémája áll: a fikció és azon kívüli világ, az irodalmi műveken belüli hitelesség és hiteltelenség ellentétét a végletekig kiaknázza, és mindezt az ikrek alakjára építve valósítja meg. A ciklus első darabjában, A nagy füzetben megjelenő ikerpár külön-külön szinte nem is létezik, mi-ként szólal meg, cselekedetei szétválasztását pedig az egyikünk-másikunk formula képezi. A fivéreknek nincs nevük, világuk teljesen zárt és autonóm. Ehhez képest jelent elmozdulást A bizonyíték, amely az elválásuk utáni történteket beszéli el, az otthon maradt fivérre összpontosítva. A testvérek nevet kapnak: Lucas és Claus, de az elszakadásuk előtti események már nem teljesen egyeznek A nagy füzetben leírtakkal. A harmadik hazugságban az is felmerül, hogy nem egy ikerpárról, hanem egyetlen személyről van szó: „Nagymamánál már egyedül voltam, csak úgy elképzeltem, hogy ketten vagyunk” – jelenti ki egy adott ponton az egyik testvér. De ha mégis léteznek az ikrek, akkor melyikük menekült át határon, és melyikük nem, ki Claus és ki Lucas? Az utolsó rész retrospektív elbeszélő részeiben ugyanis a fivérek sorsa felcserélődik, és az első történet szinte minden ténye megkérdőjeleződik: az időszak ameddig együtt nevelkedtek, a férfi személye, akit apjuknak tartottak, vagy a hely, ahol a háború alatt tartózkodtak. Csak néhány emlékkép marad változatlanul: a zöld zsalugáteres ház, az anya alakja a kislánnyal és a szájharmónikázó, bicegő gyermek figurája. Maguk a regénycímek – A bizonyíték, A harmadik hazugság – szintén az elbeszéltek megkérdőjeleződésére utalnak, egy olyan írói világra, amelynek igazsága vagy hamissága folyamatosan átíródik, s amelynek lehetőségét és korlátait az ikerpár egymásra utalt, de átjárható sorsa szabja meg.
A regények, és főként A nagy füzet cselekményére a háború okozta fenyegetettség érzése erőteljesen rányomja a bélyegét. A fivérek még gyerekek, de a külvilágban zajló erőszak és veszteségek hatására úgy nevelik önmagukat, hogy ne érjék váratlanul őket környezetük kegyetlenségei. Éhség-, kegyetlenség- és koldulásgyakorlatot végeznek, hozzászoknak az italhoz és a cigarettához, megtanulnak oroszul, a hadsereg termékeivel kereskednek, és önkényesen kilépnek az oktatás intézményes kereteiből: „nem tudunk már semmit tanulni az iskolában”. Látszólag a körülményekhez alkalmazkodnak, valójában saját belső világukat védik: „Később már nincs szükségünk a fekete kendőre, és arra se, hogy bedugjuk a fülünket. Aki a vakot játssza, egyszerűen befelé fordítja a tekintetét, a süket becsukja a fülét a zajok előtt”. Ez az elzárkózás emberi viszonyaikat is meghatározza, nem mutatnak ki semmilyen érzelmet: „nem kedvtelésből hoztuk magának ezeket a dolgokat, hanem mert okvetlenül szüksége volt rájuk” – mondják a beteg plébánosnak, amikor segítséget nyújtanak neki. 
A Trilógia lecsupaszított, minimalizmusra törekvő nyelvezete a háború, majd a diktatúra következményeit: az erőszakot, a lelki és testi sérüléseket, veszteségeket szenvtelenséggel és közönnyel jeleníti meg. Az ikrek, amikor a velük történtek lejegyzése kapcsán saját írói stratégiájukat fogalmazzák meg, valójában a regény nyelvfelfogását is jellemzik: „Azok a szavak, amelyek érzéseket jelölnek, igen homályosak, jobb, ha kerüljük a használatukat, és ragaszkodunk a tárgyak, az emberek és önmagunk leírásához, vagyis a tények hű leírásához.” 
Később, a ciklus másik két darabjában valamivel emocionálisabbá válik a nyelv, ennek talán a fivérek szétválása az oka: „Ismerem az elválás fájdalmát. (...) Egy fivér távozása, akivel szinte egyek voltunk” –, valamint az is közrejátszik, hogy az Anya elvesztése hangsúlyosabban előkerül. A tárgyilagos, szenvtelen elbeszélői hang fokozatosan oldódik, de arra, ami velük történt, A bizonyíték narrátoraként feltűnő fivérnek nincs szava, egyszerűen „a dolog”-nak nevezi. 
Az írás összekötő és terápiás funkcióval rendelkezik a regényciklus több szereplője számára. A testvérpár füzeteket és ceruzákat vásárol, hogy a hétköznapok történéseit lejegyezhesse. Az eseményeket iskolai fogalmazás formájában írják meg: Megérkezünk Nagyanyához, A munka stb. Egymás gyakorlatát ellenőrzik, és közös megegyezéssel döntik el, mikor kerülhet be egy szöveg a nagy füzetbe. A közös írás segít a körülöttük zajló mindennapos erőszak és borzalom feldolgozásában, ezenkívül a kialakult véd- és dacszövetségüket erősíti. Füzetük szigorúan titkos, és szétválásuk után külön folytatják az írást, amelyet egyetlen olvasónak szánnak: az egyik fivér a távol lévő másiknak, és fordítva. Mathias, az otthon maradt testvér nevelt gyereke felfedezi a padláson rejtegetett nagy füzetet, és ennek mintájára kezdi el a magáét írni, füzetének azonban nincs címzettje, valószínűleg ezért égeti el öngyilkossága előtt. 
Rajtuk kívül a könyv- és papírboltos Victor életében tölt be ennyire fontos szerepet az írás, aki egész hitvallást épít rá: „meg vagyok győződve, hogy minden emberi lény arra született, hogy megírjon egy könyvet”. Életcélját viszont morbid módon valósítja meg: zavaróan anyáskodó nővérét meggyilkolja annak érdekében, hogy végre felszabadultan dolgozhasson. Mathias füzete megsemmisül, Victor kéziratát pedig Lucas a nagy füzet részeként integrálja – a Trilógiában csak az az írás maradhat fenn, amely előre meghatározott olvasóra vár.
Agota Kristof regényciklusa kegyetlen világot rejt magában, amelyben a történetek komorságát csak tovább fokozza a távolságtartó, szenvtelen elbeszélés. A cselekmény folyamatos kikezdése próbára teszi az olvasói figyelmet, ennek ellenére narrációs technikájának és hangjának hitelességében egyetlen pillanatig sem kételkedünk.

Agota Kristof: Trilógia. Cartaphilus Kiadó, 2013. Ford. Bognár Róbert és Takács József.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében