Pályája kezdetétől a 38 esztendős budapesti festőművész László Dániel, aki a temesvári Helios Galériában nyitotta meg áprilisban 43. egyéni tárlatát, szembehelyezkedett a kordivattal, a 21. század elejének művészi áramlatainak fősodrával. Nemzedéktársai többségétől eltérően nem szédült bele a csapongó útkeresések, a meghökkentést, a megbotrankoztatást hajszoló alternatív megoldások bűvkörébe, hanem a kortárs művészetben újabban mind nagyobb teret hódító stílusirányzat, a neorealizmus művelőjévé, letéteményesévé szegődött. A valósághű, figurális, látványelvű festészeti hagyomány értékeinek átmentése, folytatása másfél évtizedes alkotói és szervezői munkásságának vezérelve, meghatározó törekvése.

László Dániel a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán Károlyi Zsigmond növendékeként 2001-ben diplomázott. 1999-től tagja a Fiatal Művészek Stúdiójának, 2001-től a MAOE-nak is. Ösztöndíjak sorát – köztük a Barcsay-, Derkovits- és Kogart-stipendiumokat – hódította el, ugyanakkor több szakmai díjjal, érdemplakettel is kitüntették. A sikeres, az elismert művészek élcsapatát erősíti. Indulásakor főleg az átmeneti korszak lepusztult épületeinek, elhagyott, omladozó iparcsarnokainak, hámló vakulatú, megroggyant bérházainak, roskadozó családi otthonainak siralmas, elszomorító látványát örökítette meg vásznain, amelyeken alkalmanként a remény fénynyalábjait is felvillantotta, átsugároztatta. Négy gyermek apjaként megkülönböztetett figyelmet fordított ugyanakkor a családi élet meghitt, bensőséges jeleneteinek megfestésére is. Az  ihletforrás-keresés, a szellemi és érzelmi feltöltődés ingere és vágya sarkallta arra, hogy a Kogart-ösztöndíj jutalmazottjaként egy külföldi tanulmányút szokványos abszolválása helyett a Szent Jakab-zarándoklat, az „El Camino” 960 kilométerét gyalogolja végig Franciaország déli határától Santiago da Compostelláig. A következő esztendőben, 2010-ben 40 nap alatt a Budapest és Csiksomlyó közötti távot tette meg gyalog. Magányosan járta be 20 nap alatt a magyar főváros és az ausztriai kegyhely, Mariazell közötti 450 kilométeres utat. Tapasztalatait és lelki revelációit vázlattömbbe valamint fényképezőgépe memoriakártyáján rögzítette. Műtermében aztán 60 különböző műfajú és méretű olajképet festett ecsettel, a vetítőgépet is segédeszközként használva. Sorozatának a Mária út összefoglaló címet adta. Valóságelvű alakos kompozícióin, tájképein, csendéletein, enteriőrjein, templombelsőin festett útinaplóként idézte fel  zarándokútjai jellegzetes mozzanatait, látványelemeit, áhítatos, fennkölt és hétköznapi jelenségeit, élettapasztalatait, meglátásait.

Évszázados szakrális és profán kulturális mintákat mutat fel festményein – magabiztos ecsetkezeléssel, kiérlelt és fölötte gazdag rajzi és festői eszközkészlettel. A fotós effektusokat a forma- és színvilág egyszerűségével, kifinomultságával, keresetlen tisztaságával és elevenségével ellensúlyozza, egészíti ki, eredeti megoldásokkal gazdagítva az újrealizmus, az új szenzibilitás eszköztárát. Metaforákká lényegíti, jelképekké nemesíti, a bölcselet síkjára emeli a valóság konkrét elemeit, tárgyait, jeleneteit és viszonylatait. Képei magvas tartalmakat hordoznak, korszerű gondolatokat, eszmetársításokat indukálnak. Valósághűen megfestett vásznain a korszerűség a szemlélet frissességében, a téma- és motívumkezelésben, a képszerkesztésben és a kimódolt, eleven és hatásos kromatikában, színtársításokban testesül és mutatkozik meg.