Már alig vártam, hogy megkonduljanak a harangok. Éhes voltam ugyan, de nem emiatt vártam az ebédidőt. Kószó Ernő, az én jóravaló nagybátyám sürgönyözött a héten, hogy a mai nap várjuk szeretettel eljövetelét. Ernő Gyöngyösön lakik, és évente csak egy-két alkalommal tud elszakadni a városi élettől. Én kedveltem nagyon, mert amikor jött, mindig hozott magával sok érdekes történetet. Azt is írta, hogy most is tele van a tarsolya elmondanivalóval, de cserébe készítsek ki neki egy üveg pálinkát arra az esetre, ha ki találna száradni a szája. Arra is megkért, hogy ezt az ügyet apám előtt kezeljem titokként. Sok vicces emlékem van a jó öreg nagybácsiról, mert mikor itt volt, mindig okozott valami galibát a falunak.
A múlt nyáron Kalapos Győző éppen kaszálta a tarlót, és apámat is felkérte rendes napszám fejében a segítségre. Egyeseknek szerencse, másoknak szerencsétlenség, hogy Ernő pont akkor töltötte nálunk szabadságát. Ő maga is felajánlotta mezőgazdasági szaktudását a Kalaposnak, aki azonnal fel is fogadta béresnek.
Nagybátyám azelőtt még sosem látott kaszát. A földre megérkezve a Bácskai metszőollóját ragadta kézbe, és azzal akart hozzákezdeni a kaszáláshoz. Csángó Lacinak muszáj volt egy kicsit fitogtatni testi erejét, Ernőt ugyanis csak így lehetett eltántorítani a metszőollóval való tarló rendbetételtől. Ezután megkapta az igazi szerszámot. A kasza rendesen megállt a kezében, de a baj csak az volt, hogy nem a magas füvet kezdte el aprítani, hanem valahogy áttévedt a szomszéd szőlőjébe. Ott aztán alaposan megmetszette a tőkéket, arról már nem is beszélve, hogy a Kalapos Győző kaszája is hamar kilehelte a lelkét. Mondogatta is a Győző apámnak, hogy megfizeti az Ernő napszámát is, csak vigye innen haza.
Ő azonban jóvá akarta tenni a hibáját, és nem tágított a portáról. Ha már kaszát nem kapott kézhez, úgy gondolta, hogy a gereblyét pont neki találták ki. Dolgozott is vele keményen, ki is tett magáért meg a napszámáért. Csak tévedésből nem a lekaszált füvet húzta össze, hanem a Kalapos Győző spenótját. Ez még nem is lett volna baj, mert a Győző eladhatta volna jó pénzért a piacon, de nagybátyám mind egy szálig odahordta a Beregi Pista csirkéinek. Végül nemcsak Ernőt, hanem apámat is elüldözte a Kalapos a furkósbotjával, de úgy, hogy azóta a háza tájéka felé sem merészkedett egyikük sem.
A történethez hozzátartozik, hogy szerette az italt és bárki bármit is mond, értett annak elkészítéséhez. Volt, amikor olyan erős pálinkát csinált, hogy két hétre egész Gyöngyös átmeneti kómába esett a szagától. Sőt, már a cefréje illatától úgy lerészegedtek a méhek, hogy nektár helyett kenyérmorzsát kezdtek el gyűjtögetni. Híre is ment a falunkban Ernő csodacefréjének. Jöttek is a gazdák túl a határról, hogy nagybátyámat rávegyék a pálinkafőzésre. El is fogadta a Tóth Gáspár uram ajánlatát, és a falunkból fölfogadta a Beregi Pistát béresének. Hát, mit mondjak, elég rosszul választott segédet, mert a Pista a cefre megivásához értett, mintsem az elkészítéséhez. Tóth Gáspár mindent előkészített, ott voltak a cefrével teli hordók, meg az üresek is, hogy abba tegyék a kész itókát, majd elment a városba mindennapi dolgait végezni. Mikor hazaért, maga sem hitt a szemének. Az üres hordók továbbra is üresek voltak, a telik pedig…, hát azok is üresek. A földet vastagon fedte a cefre, és olyan bűz terjengett, hogy a Gáspár azt hitte, a dögtemetőbe ment a háza helyett. Mikor benyitott a műhelybe, akkor volt csak igazán nemulass. Nemcsak Pista, meg Ernő, hanem a fél falu ott hevert hulla részegen. És nemcsak a cefrét takarították el, hanem gazduram három hordó borát is. Másnap aztán volt patália a főtéren. Ernő azt hozta fel mentségül, hogy egy újfajta italt, a borpálinkát óhajtotta megalkotni, és olyan jól sikerült, hogy a falusiak mind eljöttek kóstolóba. Hát meg is kóstolták rendesen, hogy a Tóth Gáspár uramnak egész évben a kocsmába kellett mennie egy kis toroktisztítóért.
Egyszer átjött hozzánk a Sarcai Tibor, és bánatosan mesélte, hogy a szél feltolta a cserepeket, azóta pedig folyton beázik a padlás. Ő tériszonyságban szenved, ezért van, hogy nem tudja megjavítani. Ernő azonnal felajánlotta segítségét egy üveg pálinka fejébe. Én csak azt nem értettem, hogy minek visz fel Ernő kalapácsot meg fűrészt ahhoz, hogy visszategye a cserepeket eredeti helyükre. Olyan csörömpöléssel volt odafent, hogy azt hittük, az egész házat kockakövekre bontja. A későbbiek folyamán kiderült, hogy mivel sehol sem találta a szél lebbentette cserepeket, anyag hiányában kénytelen volt néhányat kettétörni, és azzal foltozni ki a lyukat. Elég alapos munkát végzett, mert nem is eresztett többet az a rés. A padlás se ázott be, mármint azon az egy ponton. Ernő volt olyan jóravaló, hogy még a kéménynyílást is befedte, nehogy azon csurogjon be az esővíz. Sarcai meg, mikor begyújtott a füst távozási lehetőség hiányában feltöltötte a házat. Volt, hogy a falubeliek napokig hozzájuk vitték a sok kolbászt, mert azt hitték, hogy füstölőt nyitottak.
De az egész faluban a legrosszabbul Terhes Laci, a juhász járt. Egyik nap a városba kellett mennie, de senki se volt, aki foglalkozott volna a jószágaival. Ernő a napidíjról értesülve felajánlotta szolgálatait a juhásznak. Felöltötte Laci subáját, és a puli kíséretében kiment a rétre. De ő valami rossz könyvet olvashatott a juhászkodásról, mert vitt magával vasfazekat meg egy merőkanalat. A birkák legeltek, kicsit szét is széledtek. Amikor össze akarta terelni őket, mint egy őrült, kongatni kezdte a fazekat. A megbolydult birkák a folyó felé futottak, és mivel a nagy rémülettől megállni nem volt merszük, belehullottak mind. Ott lelték szörnyű halálukat. A kutyát el kellett szállítani a pesti állatkórházba ideg-összeroppanás gyanújával, mert napokig azt hitte magáról, hogy kakas, és Sarcai bátyám udvarára befészkelve magát lelegelte a veteményest, és minden hajnalban hangos vonyítással köszöntötte a Napot. Meg mivel két kakas nem fér meg egy udvarban, gyorsan elmetszette Sarcai kakasának gigáját. Terhes Laci azonnal szívrohamot kapott, mikor megtudta, hogy mi történt a jószágaival. Őt azonnal lehetett is vinni a ravatalozóba. Ernő persze nem érezte magát bűnösnek. Azt mondta, minek megy az olyan vízbe, aki nem tud úszni. Mert hogy ő sem ugrik le a szikla tetejéről, ha repülni kívánna megtanulni.
Hát ezért is vártam annyira nagybátyám. A déli harangszó után tíz perccel már jött is a vonat. Emberek szálltak le-fel, de neki se híre, se hamva nem volt. Apám még a vonatra is felszállt, nehogy részegen ott heverjen valamelyik ülés alatt. De nem volt a fent.
Másnap kaptuk a hírt, hogy Ernő ugyan jött volna, rajta is volt a vonaton, de olyan részegre itta magát, hogy Jászapáti környékén kiesett a kocsiból és bordáját törte. De üzente, hogy nemsokára kiengedik az elvonóból, és várjuk becsülettel, mert bizony meg fog érkezni.
