– Szerintem te kegyetlenül megfigyeled az embereket. Honnan jönnek a karaktereid?
– Minden írásom rólam szól, és gyakran magammal rántok másokat is. Rendszerint megpróbálom elbujtatni a valóságot, hogy ne látsszon ki egyértelműen a szövegekből, de egyértelműen érzem, hogy minden próbálkozás ellenére és minden sikerült novellához le kell meztelenednem. Ehhez szükséges a kegyetlenség, elsősorban önmagammal szemben. De néha úgy érzem, hogy másokkal is kegyetlen vagyok, és ez elbizonytalanít. Nem tudom, szabad-e.
– Mikkel foglalkozol mostanában?
– Budapesten vagyok, és most diplomázom a Károlin színháztudomány mesterképzésen. Kikerültem végleg az oktatás biztonságából, ez elég ijesztő tud lenni. Muszáj lesz kitalálnom, mi vagyok, ha nem lehetek csak diák. Egyelőre leginkább a pályakezdő munkanélküli címet viselő dobozban érzem a legotthonosabban magam, de nagyon vágyom a pályakezdő független önfenntartók dolgos, fáradt, de boldog karába.
– Nekem az jött le például az írásaidból, hogy a halál lehet szebb, mint az élet, és mindig újrakezdi a táncát minden. Lehet erre az örök mozgásra alapozni?
– Ez a vallásos neveltetésem miatt van. Bármennyire eltávolodtam az intézményes vallástól, képtelen vagyok teljesen hit nélkül élni. Ez a hit pedig egyszerre megnyugtató és reménytelen, és mindig a halálfélelemből következik. Hogy újrakezdi-e a táncát minden... ebben nem vagyok biztos. Inkább a végesség biztonságára alapozom. Persze mindig mindent újra lehet indítani, ahogy a szereplő is meghal a novella végén, majd egy másik szövegben élve visszatér. Ez tulajdonképpen a hit, nem? Hogy nem bírjuk elfogadni, hogy csak ennyi az élet. A művészet egyszerre tereli rá és el a figyelmet erről. Azért írok, hogy meg tudjak birkózni a létezés értelmetlenségével, és arról írok, hogy az élet élhetetlen.
– Van jelmondatod?
– Nincsen jelmondatom, gyakran még mondataim sincsenek. Kering bennem pár közhely, hogy minden rendben lesz meg ilyenek, és mindenkinek szoktam ajánlani, hogy írjon naplót meg fusson meg igyon sok vizet. Szeretem vacsora közben eltenni a telefonom meg a laptopom, hogy ne vonja el semmi a figyelmemet, szeretek az emberek szemébe nézni, amikor beszélgetünk, és úgy táncolni esténként egyedül a kedvenc számaimra, mint egy majom. Ezek az én bölcsességeim.
– Szerinted mitől lesz igaz egy történet?
– Fogalmam sincs. Talán amellett, hogy a szavaknak egymás mellé téve valamilyen jelentésük van, valami más is összeköti őket. Valahol valamikor olvastam azt, hogy attól jó egy történet, hogy az író belehalna, ha nem írhatná le. Hát kábé ez. Jó lenne emlékezni, hogy kihez tartozik ez az okosság.
– Mesélj magadról valami érdekeset… nem muszáj igaz legyen.
– Egyszer Kolozsváron mentem az utcán, tavasz vagy talán nyár volt. Nagyon jó hangulatban lehettem, mert azt találtam ki, hogy ahogy elmennek mellettem az emberek, mindenkinek beszívom az illatát. Az illat mindig azonnal az ember után jön, és ahogy a veled szemben jövő elhalad melletted, az elhaladás után egy töredékkel kell belélegezned, hogy megérezd. Távolról figyeltem a felém érkezőket, megpróbáltam előre kitalálni, milyenek lesznek, és ha megvolt, megpróbáltam kitalálni, honnan jönnek, merre mennek és milyen az életük. Minden illat vagy bűz boldoggá tett, olyan volt, mintha a saját fejemben, a novelláim szereplőválogatásán volnék, ahol megismerem a jelentkezők legféltettebb titkait és izzadtságszagát, aszerint döntöm el, hogy felhasználom őket vagy sem. Az emberszag – ennél mélyebb nincsen.
