"Nyári ragyogás, télen csupa fagy"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 14. (652.) SZÁM — JÚLIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Bábeli e-könyvtár
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
Hogy minél jobban teljen az idő - Beszélgetés Márkus–Barbarossa Jánossal
Pomogáts Béla
Szabédi László 2014-ben - Trianontól a „harmadik útig”
Franz Hodjak
Az ügynökség
Jancsik Pál
versei
FELLINGER KÁROLY
versei
Szőcs István
Mítosz? – Mese? – Történet? – Tudomány?
Pál Tamás
versei
Sándor Zoltán
A feleség
Lovász Krisztina
versei
MAJOR ZSUZSA
Akvarisztika
„És a körúton újra csend volt.”
FERENCZI SZILÁRD
Múzsa – alkotó: 1 – 0
Kötő József
A két világháború közötti erdélyi színház az Erdélyi Helikon tükrében
Farkas Wellmann Éva
Minden fontosban a magány
MOLNÁR ZSÓFIA
Krónika egy kedves karanténról
Anekdotagyöngyök „összehánt szemétdombja”
Jakabffy Tamás
Népdalok átöltözése
Túros Eszter
Tűzzománc harmóniák
Augusztusi évfordulók
 
Lovász Krisztina
versei
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 14. (652.) SZÁM — JÚLIUS 25.

Forrás

Erdőm voltál és megóvtál vadjaimtól.
Vad erőm voltál és megóvtál az erdő magányától.

A tisztáson megpihenünk, ott nem talál
Ránk a végzet, a végzet, mit űztünk eddig.
Elfáradtunk a hajszában,
Nimfák, kentaurok zajától távol,
Most a tó tükrén keresztül
Egymás arcába nézünk.

A várakozás, a kétely forrásából
Enyhítjük szomjunk.
Talán ennyi. Egy víg pihenés,
Az érintés előtti mozdulatban,
Amely félő mozdulatlanság,
Hiszen hordozza már az
Elutasítás emlékét, azt, ami volt.
Mint nyári forróság, mely
Bennrekedt az előszobában,
S nem nyit rá ablakot a szerelem.


Salomé

A szó Maga köré vonja értelmét,
Beburkolózik titkos sejtelembe.
A jelentés elrejti önmagát is, elcsábít.
Hétfátyoltáncban remegtet,
Míg felbukkan az idea-kés, de akkor már késő.
Akkor fejed már a tálcán,
Áldozata lettél az elvarázsoltnak. Boldogan.
Fejed torz mosolyú arcát kínálja a vers.
Így hordozol magadban minden
Történetet, mert minden történet
Egyszerre él benned, csak éppen
A megvilágítás változik, mint
Körhintán, szédületben.
Magad vagy mindenki, még a kés is.


Álom

Melyik álom az, ami még nem nyílt ki?
Űrhajós magány, csillagközi utak?
A vers kényszere? Hogy leképezzem
Lelkemet s irányba csillapítsam?
A hallgatás s figyelem vektorai aztán
Megmutatják, hogy merre élhetem életem?
Vagy örökké keressem koordinátarendszerem
egy mindent átfogó álom hajótöröttjeként,
s rongyos ejtőernyőmet vitorlává foltozzam,
aztán sátrat készítsek megint, netán legyezőt?

Kérdésekben ölelt életem felöklelődik,
Amikor már kész a bizonyosság, nekem ront,
S újabb kétségek karjaiban aléltan,
Kisasszonyos bájjal ébredek egyszer,
Miután kilöktek megint,
rögtön egy csillár, repülősó, bálterem, menüett következik.
Mások táncolnak, s még senki sem tudja, hogy vagyok,
Illetve abban a pillanatban valaki megsimogatja a hasát.


Virágüzlet a Wesselényi

utcában

Szervác József versére

Kicsi virágüzlet, zongorával.
Rajta egy könyv, fellapozva.
Meglesem, olvasom, hogy
„úszhass bennem, mint csönd a holtban”.
Közben virágomat kötik
S bennem úsznak a szavak,
Beleoldódik vérembe ez a mondat,
Megköti s falat húz két valóság közé,
Szavakat mormolok,
Automatikus társalgási közhelyeket, fizetek,
Míg fagyöngy-ölelésében átnyújtják nekem,
Már nem is tudom, kinek viszem virágaim,
Mert átváltoztam közben én is. Kompozíció.
Csokorba-kötötten távozom
a nedveimet szívó bizonyossággal,
hogy rám talált létem metaforája:
vers a néma zongorán.
Akkordok kísérnek ki, láthatatlan kezek nyomán,
S az ajtó csengettyűje, mint öreg szolga jelzi,
Hogy átléptem a falon, de
Melyik valóságba is?

Orfikus dal

Távolabb vagy, mint a messze,
Messzeségbe zárt távolság.
Nem a valószínűtlen égi táv ez,
Hanem éppen annyi, hogy felfogjam,
Nem érhetem el.

Elnyújtózik az idő,
Hogy megérintse a tökéletes hiány
Üveggömbjén visszatükröződő magányt.
Varázsol is valamit mindig,
Általában fényes buborék,
hideg kő vagy
Beteges vágy formájában,
Birtoklón.

És űz tovább, hogy megérintsem én is,
Ami közben részemmé vált,
Ezért elérhetetlen.
Csak a távolság az, ami magas lábemeléssel,
Cédán kínálja magát a jegenyék rohanásában,
Madarak röptének visszáján,
Abban az esőcseppben,
Amit szárnyuk elkapott a menekülő égből.

És közben úgy nyúlok lanthoz, vershez,
Mintha egy kupa borba néznék,
Habján a buborék köveket lágyít
S elhiteti, hogy létezel.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében