Két ismert erdélyi népdal átöltözésének és egy elsőrendű, nagy várakozásokra jogosító énekes produkciójának legyünk ezúttal boldog tanúi!
Vélhetőleg nem elsősorban a marosvásárhelyi Kultúrpalota centenáriumi ünnepség-komplexuma volt az oka/ürügye annak, hogy Csíky Boldizsár a Kicsi madár, mért keseregsz az ágon kezdetű, leginkább Kalotaszegen, illetve a Mezőségen ismert, ötös ütemezésű „hajnalit” és a Szép holdvilág volt az estét énekhangra és vonóshármasra fogalmazta át. (A felvétel tudniillik, amelyet Olvasóinknak ajánlok, e nagyszabású kulturális vérpezsdítés égisze alatt, az Erdély Televízió gyártásában készült el.) E két népdalfeldolgozás ugyanakkor előadóinak személye miatt is ízig-vérig vásárhelyi lett, hiszen a vonóstrió – a hegedűs Lokodi Károly, a brácsás Molnár József és a csellista Csíky Borka Boglárka – az egyre ismertebb és méltán megszeretett Koszorus Krisztina (Koszika) partnerévé szegődött, aki köztudomásúlag ugyancsak marosvásárhelyi. Koszika sokoldalú zenei batyujáról mondott vallomása némileg máris hozzásegíthet e népdalfeldolgozások „igaziságának” megragadásához: „Mikor kicsi voltam, népzenét énekeltem, mikor felcseperedtem akkorára, hogy hegedűt adhattak a kezembe, klasszikus zenét hegedültem (ezt mellesleg 16 évig csináltam, befejeztem a kolozsvári Zeneakadémiát is), majd mikor felserdültem, mindezeket felhasználva népies ízű könnyűzenét kezdtem énekelni, majd kicsit a jazz fele fordultam, aztán most mindegyikből próbálok valami tanulságosat leszűrni.” A népzene és jazz közötti átjárhatóság tényét a most ajánlott felvételen még inkább igazolja a Szép holdvilágnak az a változata, amelyet ifj. Csíky Boldizsár, a kolozsvári Zeneakadémia tanára komponált (énekhang zongorakísérettel).
De lássuk előbb az idősebb zeneszerző munkáit! Első hallásra evidens, hogy Csíky Boldizsár a népdalnak mint végtelenül tisztelt alapanyagnak a műzenei továbbgondolásakor azon az úton indul és halad, amelyet elsősorban Bartók és közvetlen tanítványai jártak be. Zenetörténeti értelemben túlzás volna ugyan Bartók-iskoláról beszélni, de az a harmónia- és szerkezetvilág, ahogyan, amelyben a magyar népdalok ma komolyzenei koncerttermekbe kerülnek, épp Bartók miatt megkerülhetetlen. Esetünkben kivált a két népdal versszakai közé iktatott hangszeres variáció-intermezzók teszik ezt nyilvánvalóvá (elsősorban a Szép holdvilágra gondolok). Összhangzati vonásaiban, ellenpontozásaiban, a beszélő ének lelkületének megidézésében meghatóan szép mindkét darab.
Ami pedig Koszorus Krisztinát illeti, vélhetőleg hangjának flexibilitása, a diszkrét, könnyed és őszinte díszítettség, az átütő erejű muzikalitás teszi, hogy egyéni énekstílusának „amerikoid” felhangjait nem találjuk bántónak. Nem lelünk olyan magánhangzót, sem olyan intonációt, amelyre egy fantáziátlanabb, puritánabb hallgató(i csoport) azt mondhatná: nyafogós-nyögős-nyávogós. (Ami a magyar könnyűzenei piacon korántsem magától értetődő!: hiszen hányszor hallhatunk olyan zenei vagy kvázizenei produkciókat, amelyeknek magyar szövegét angolul artikulálják – az önkéntes nyelvi-
kulturális sznobériából fakadó önfeladás jegyében!)
A Koszika által felmutatott tisztaság és fertőtlenség akkor is megmarad, amikor idősebb Csíky Boldizsár klasszikuszenei feldolgozásairól átvált az ifjabb Csíky ének-zongora duójára. (Szívet melengető tünemény, hogy apa és fia egyazon népdal kétféle stílusú zenei továbbgondolásában is megmarad az egység. Az az egység, amelyet nem csupán a népdal-azonosság és Koszika interpretációja valósít meg, hanem talán a csíkység maga…) Ha korábban – mint fentebb írtam – a bartóki–kodályi–bárdosi „vonal” ötlik fel elsőként, most a hagyományosan, de nem szükségszerűen dohányfüstbe burkolózó, szüntelen zsongású bár képzete kerít hatalmába. Nem is biztos, hogy csupán jazz-alapú ez a hangzásvilág! Vélhetőleg a sanzonok esszenciájából is csöppent valamicske ebbe a bódító koktélba, amelybe, minden szakmai fegyelme, tudatossága, precizitása mellett, láthatólag Koszika is szívesen belefeledkezne, akár azon az áron is, hogy a „borospohár a kezébe’ / szomorúság a szívébe’” sorkettőst számolatlanul és egyre mélyebben beleringatózva ismételné, ha tehetné.
Nem eklektikus, nem szertelen és nem „saláta” ez így! Ezzel szemben minden kétséget felülmúlóan erdélyi érték.
Ajánlat: Koszorus Krisztina – Népdalok
(www.youtube.com/watch?v=Z5pvEzxe4Gw)
