Böszörményi Zoltán verseskötete, a Katedrális az örök télnek című, tavaly jelent meg a Kalligram Kiadó-nál. Kortárs szerzők és könyvek között az olvasónak nem kell túl sokat keresgélnie ahhoz, hogy a megszokottól eltérő költészetre leljen a katedrálisban, ahol a  verseknek célja van: érzéseket és érzeteket szőni látvánnyá, majd a hogyannal, milyennel közelíteni meg a különböző látványelemeket.
A kötet arányos és árnyalt, formája és tartalma harmonikus, romantikára emlékeztető hangneme pedig Böszörményi cizellált, rendhagyó nyelvhasználatában mutatkozik meg. A négy, tematikailag is könnyen elkülö-níthető versciklus (Délibáb, Ujjrács, Képeslap, Katedrális) egy sajátos narratívát hoz létre.
A Délibáb az ars poetica-szerű versek fejezete. Az Ujjrács szerepjáték, melyben a költő Ettore Majoranna, a történelemből szinte nyomtalanul eltűnt fizikus alakját festi transzparensre. A Képeslapban testek, lelkek, tájak és városok romantikus leírásával találkozni látképek gyanánt. Az utolsó részegység pedig, mely a kötet címadó versét is tartalmazza (Katedrális), vallomások sorozata egy politika fölötti nemzeti identitásról. A fentebbi tematikákat már a kötet mottói is (Vladimír Holantól és Senecától) kijelölik.
Részegh Botond erőteljes színei és ecsetvonásai a könyv borítóján, illetve egyes lapjain kézzelfoghatóbb látképekkel is hozzájárulnak Böszörményi Zoltán verseskötetéhez, látványköltészetét harmonikusan kiegészítik. Az olvashatóság vagy mondhatni inkább a látnivalók szempontjából kijelenthető, hogy nem csak a romantikus olvasók vonulhatnak el az örök tél katedrálisába.