nem hagynám
egyik nap mint a másik
egyik a másiknak kópiája
több nap nincs is
ezt az egyet másolják egyre
semmi látnivaló
már abba is hagynám
minden múlik nélkülem
szent hely már az ég sem
sekélységükbe szimulálok
mélységet
amit még megtehetnék
már azt sem teszem meg
van amit tiltanak
van amiről magam szokom le
ha valaki belém szeretne
nem hagynám magam szeretve
a nőkre már rá sem nézek
nem akarok plátói szerelmet
ha már nem leszek
hová lesz a lélek
hosszú tél elé
egyedül fekszel
egyedül ébredsz
kosz mindenütt
sarokban rothadó
ruhák tükröt por
lepte be örök homály
küszöbön gubbaszt
árnyékod jégcsapok
közt ülsz a verandán
várod hogy kifőjön a kávé
de nem gyújtottál alá
szót sem szólsz
mit is szólanál
hosszú tél elé nézel
mint az a fekete
bogár bújj bújj
bújj a föld alá
Üres derű leng
itt rekedtem élet és halál közt
dupla ajtó se kint se bent
lehangolnak az éjszakák impulzust
a hold sem ad test és lélek kert és ház
zúgatja lombját a nyárvég üres
derű leng ó fájó nyugtalanság
nyomasztó körülmények amennyit
éltem már nem élek fogalmam sincs
mi jöhet még mintha egy könyvnek
lennék a végén lapoznék vissza
csakhogy ezt a könyvet kőből faragták
senki se olvashat bele
mit mondok az angyalnak
mindvégig csak haldokoltam
sose éltem vegye a lapot
meghalni nem akarok föltámadni
sem ha szintúgy nekem kell
hogy veled
kit érdekel
hogy magadat
sem kímélted
megtettél hatvan
mérföldnyi utat
anélkül hogy lovakat
cseréltél volna
holtfáradtak
le kell lőjed
hogy veled mi lesz
lesz-e elég erőd
elviselni az öreget
furtonfurt belebotlasz
hol a kapuban
ácsorog hol a
küszöbön árnyékán
gyökönt egész nap
zabál nagyokat
szellent hogy
még füstöl
pangtam
semmi jó érzés bennetek
igazságosságról beszélni
végképp felesleges
hogy értitek miért
én fejezzem be
szerepem csupán annyi
volt hogy itt lézengjek
pangtam évről-évre
hát élet ez gyászkocsi
magam előtt úgy megyek
fele életem mire ment
hát a másik fele
lombját hullató fa
maradtam magamra
oszlásnak indultam
időm lejárta előtt
