„találkozásuk egyenrangú
felek párbeszéde”2
Bretter György: Temetés Zsögödön
„Más esélyünk nincs, csak az alkotás. Minden, ami önmagunkká tesz. És csak az tesz önmagunkká, amivel hozzájárulunk korunk arcának kialakításához. Ami összekapcsol bennünket a világgal, azokkal, akik a tettben túlmutatnak habzsoláson, telhetetlen önösségeken, akik a teremtésben összekapcsolódnak, mert nemcsak a mát akarják, hanem mérhetetlenül többet.”3
Bretter György: Kronosz, a kegyetlen
A Bretter György esszéiről való írás kapcsán már rögtön definíciós problémákba ütközik a gondolkodó, hiszen a kétségkívül legtöbbet tárgyalt Bretter-esszé, a Temetés Zsögödön esetében (is) felmerül a műfaji besorolás kérdése. Ezt nem egy megnyilatkozó jelzi: Egyed Péter azt állítja róla, Tóth László Bretter szépírói kvalitásainak említésére reflektálva, hogy „antológia-nagyságrendű filozófiai esszé. Ez is.”4 Szilágyi Júlia pedig, az esszé mellett szólva és diagnosztizálva a szerzőnél egy műfaji váltást, a „fortélyos filozófiai beszéd műformájának”5 fellelését veszi észre a korabeli Bretternél. A köztes műfajiságnak engedve a választott esszék taglalása szintén a közöttiség jegyével rendelkezik. Mivel jelen írás az idő különösképpen mítosszal együttes feltűnését szemlézi Bretternél, a válogatás sajátosságait tudva emel be szövegeket.
Egyed Péter meghatározás-kísérletében ott rejlik az a lényegi mozzanat, amelyet Bretter a filozófia és a mítosz közelítésében felmutat, amely viszont a kép körül összpontosul. Bretter a filozófia „szelídüléséről” beszél, pontosítva képpé, mítosszá formálódásáról. Előtte azonban a mítosz struktúráját a kép logikájaként adja meg.
„[A] filozófia a ráció kívánságában mint óhaj, vágy maga is erkölcsivé válik, a logikai sugallatban maga is metaforává szelídül, a logikai fogalmak szűk körében maga is képpé, mítosszá alakul.”6
A filozófia a fogalmak rendbe állításának, azaz a világ megragadhatóságának mítosza közelében található. Bretter precíz, így nem azt mondja, hogy a filozófia modern mítosz, sokkal inkább mellettiséget csempész be: „az antik mítosz a filozófia előtt van, a modern mítosz a filozófia után.”7
A megképzésben (ábrázolásban vagy leírásban, de nem rögzítésben) fellelhető mítosz művészethez sodrása az érdekfeszítő. Az utóbbi révén létrejött harmónia ellentétek pillanatnyi feloldása, ám a keletkezett igazság csak a megképzés igazsága lehet, s nem egy attól független:
„A két dimenzió ellentmondása [a mítosz két dimenziójáé – beszúrás K. F.] elméletileg feloldhatatlan, ellentmondásos összhangjuk megteremtése: művészet./ A mítosz belső harmóniája a harmónia hiányának művészi kifejezése: a művészi kifejezés harmonikus, amit a mítosz kifejez, az a harmónia hiánya.
[…]
[A] mítosz is megszünteti a káoszt, az ember és a világ antagonizmusát, azzal szünteti meg, hogy leírja és művészi harmóniába oldja.”8
A művészi kifejezés tehát a harmónia jegyeit bírja, ugyanakkor Bretter szól a „harmónia legendájáról” a Temetés Zsögödönben, amelynek egyik egységében mítosszá alakításról nyilatkozik. E két megjegyzés összeolvasása egy olyan kijelentést eredményez, amely az ellentétek mítosszá gyúrásáról, így azok harmóniába sürgetéséről vall.
„Nagy művészek is a harmónia legendáját teremtették meg, mítosszá változtatták népük alapvető lelki vonásait.”9
A Temetés Zsögödönben jegyzett szolidaritás mítosza, az, amelyik a természet és az ember közöttit ábrázolja, az ellentétek párbeszédbe foglalását és a kettő jegyeinek vegyítését, így ténylegesen a találkozást jelenti. A párbeszéd már nem képezhető le a fenségesre, talán ezért nem is jelenhet meg egy ahhoz közeli. Bretter inkább annak fel-nem-tűnését, kezdeti mozzanatainak megvalósulatlanságát érzékelteti: „[e]bben a szolidaritásban semmi sincs a természetbe kirándulók csodálkozásából, azokéból, akik a természet nagyságán és az ember kicsinységén ámuldoznak.”10 A fenséges meg-nem-jelenését természetesen egy képlékeny szép-fogalommal „vezeti be”, amely a járulékos széppel, azaz a szépnek és a jónak a párbeszédével11 mutat a legtöbb rokonságot.12
A filozófus következetes mítoszfelfogásához, hiszen a mítoszteremtést bemutatva az ellentéteket finoman hozza játékba. A szóhasználatára kell figyelni: reális és irreális határai, az illúzió a reális erővel, a feszültség, amely teremt (és szét is porlaszthatna). Mindez egy időszemlélet leírását segíti elő: „ezért megteremti [a Csíki-medence közössége – beszúrás K. F.] a mítoszt, múltját a szolidaritásban kozmikussá növeszti, valahol a reális és az irreális határán itt, ma, mesebeli erővel éli át azt, amiről oly keveset tud. Nincs illúzió, amely olyan reális erővel hatna, mint ez a történelmi önteremtés, az az óriási feszültség, amellyel ez a nép még saját múltját is létrehozza”.13 Nem órákhoz és naptárakhoz kötött időszámítás működik, egy-egy név és esemény jelzi a múltat − melyre érdemes emlékezni14 − mintha a teremtő erőbe vetett hit melletti állásfoglalás lenne, tanulva a Kronosz-példából, ugyanis már „egyszer” az emberek „az idő kérlelhetetlenségét szidalmazták, és sopánkodva feltalálták az időszámítást, hogy ezentúl ne az időt, hanem az órát szidhassák balsorsukért.”15
A Temetés Zsögödön „narrátorának” utolsó soraiból a mindent átölelő szolidaritás és annak tanulása utáni vágy olvasható ki, csakúgy, mint a megelőző egységekben sejtetett magánya Jackson Pollocknak. Bretter több szinten létrehozza a csíki temetés, közösség, a befogadott népi gótika és a Pollock művészete közötti kapcsolatot, amely az ellentétben is megképződhet az előbbieknél látott módon. A jegyek hasonlósága azonban mutatkozik a közelségben, amely egyrészt a Temetés Zsögödönben a táj és az ember, illetve az emberek egymás iránti szolidaritásában, másrészt a pollocki anyagszemek egymáshoz viszonyított közelségében, továbbá Pollock fizikálisan művön belüli létében, annak terébe lépésében lelhető fel. E vonás tovább is vihető egy másik közös jegyre, az azonnaliságéra: „[e]z a típus éppen ebben az azonnaliságban kerül olyan közel a pollocki eszményhez: a spontán önkinyilvánítás, a kéz gesztusain keresztül megkerüli a magasabb elvonatkoztatásokat, és elmondja a fogalmakon kívül cselekvésben mindazt, amit az életről csak tud.”16 Pollock „önmagába mélyen belegabalyodott[sága]”17 és rend utáni sóvárgása nem egyeztethető viszont össze a csíki menetben megbúvó, a „természet ősi rend[jét]”18 sugalló attribútummal, amely az egyének mindennapjaiban tapasztalható, továbbá a népi gótikus templomok rendjével. Ellenben a gótika és Pollock is „nemzetközi idiómaként” jelenik meg Szilágyi Júlia értelmezésében: „A gótika is, Pollock is nemzetközi idiómaként szólítja meg a rá figyelőket. Azokat is, vagy elsősorban azokat, akik időről időre – úgy mint Bretter, vagy másképp, de – újragondolják provincia és központ viszonyát. Modernitás és hagyomány helyét, valamiféle többirányú folytonosságot a kultúrában. Akik – mint Bretter – nemcsak az Életet, hanem az egyes emberek életét is a filozófiai gondolkodás tárgyává teszik, mi több, »életté változtatják a szorongást«.”19
Bretter parabolái a hagyomány és az újraírás, átírás kérdéskörét vetik fel, ők maguk is átiratok. A mozgást nemcsak tematikus szinten jelenítik meg. Nem is tekinthető véletlennek, hogy Egyed Péter Bretterről szóló nagyobb lélegzetű írását20 Thomas Reid mozgást érintő fejtegetésével21 kezdi. Bretter a Temetés Zsögödönben nagyon jó érzékkel jegyzi az objektivitás és a szubjektivitás egyszerre való érvényesülését22 és a múlt névtelenségét,23 míg a Laokoón, a némában24 a sorosra mutatással és megnevezésével, ám a névtelenségben maradással mégis az emlékezésre irányít, és előrelépés, mintaadás lehetőségét villantja fel. Ebben található a szolidaritás nyoma. Ikarosznál is jelen van a példaadás. Daidalosz a remekművel beírta nevét, az utókor emlékezni fog rá, de a megelőzést nem ő hajtotta végre, hanem Ikarosz:
„Ő maga [Daidalosz – beszúrás K. F.] biztosította nevét remekművével az utókor emlékezetében. Az utókornak azonban példákra is szüksége van, nemcsak remekművekre. A remekművekből megtanulja az időt legyőző emberi tehetséget tisztelni, de az idő legyőzését már nem.”25
„A cselekvések új normákat szabnak, Ikarosz válik új horizonttá.”26
„Mert Ikarosz döntésével vénebbé varázsolta magát apjánál: időben a jövőt jelenné villantotta, megelőzte önmaga és apja létét.”27
Ikarosz valósította meg a legnagyobb lépést, hiszen ő nemcsak önmaga kortársává akart válni (tehát nemcsak a Kronosznál diagnosztizáltakat tudja),28 hanem előz, még önmagát is megelőzi. A jelenen ki/túl kell lépni, a mindig mozgás-elve tűnik fel a Kentaurok dilemmájában: „kilépés nélkül a jelen csak anakronizmus, önmaga múltjává ráncosodó időkvantum”;29 a kentaur létbe be-nem-ragadás kívánalmával szükséges azonban élni. Brettert az a világ foglalkoztatja, amely a jelené, nem pedig a múlt ölelése, amely a mával jellemezhető.30
E filozófusnál az „ütemteremtők” képében ragadhatók meg azok az alakok, amelyek ténylegesen a saját idő írását, ütemezését teszik vagy vágyják: Ikarosz, Kronosz, Kentaur; s még Hérakleitosznál is fel-feltűnik ez31 a hermodoroszi következtetésekkel, amelyektől ihletettség nem hagyható figyelmen kívül, annak átvétel-jellegével.
A talán egyik legérdekesebb Bretter-szöveg, a Valamikor Silenus őrizte a forrásokat az idő sajátosságait taglalva, az ütemezés mellett szólva figyelmeztet, hogy az emlékezéstől nem tudunk szabadulni, a felejtést a vágyott vagy kevésbé vágyott kategóriába sorolja, hiszen „Silenus karjai nem felejtették el az átlátszóan tiszta melegséget, amely sohasem tapasztalt mozdulatra tanította őket.”32
Jegyzetek* A jelen írás az NKA Alkotói támogatásának keretében valósult meg. 2 Bretter György, Temetés Zsögödön = B. Gy., Itt és mást, vál. Molnár Gusztáv, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1979, 88-99., 94. 3 Bretter György, Kronosz, a kegyetlen = B. Gy., Vágyak, emberek, istenek, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1970, 139-155., 151. 4 Egyed Péter, A tiszta kijelentés filozófusa, Kortárs, 2000/3, http://epa.oszk.hu/00300/00381/00034/egyed.htm (Letöltés ideje: 2014. 01. 10.) 5 Szilágyi Júlia, Az esszé mint szellemi magatartás, Látó, 2006/10, http://www.lato.ro/article.php/Az-essz%C3%A9-mint-szellemi-magatart%C3%A1s/468/ (Letöltés ideje: 2014. 01. 10.) 6 Bretter György, Mítosz? Filozófia? = B. Gy., Itt és mást…i. m., 180-184. 180. 7 Uo., 181. 8 Uo., 181, 182. 9 Bretter, Temetés Zsögödön, i. m., 94. 10 Uo. 11 Vö ehhez: Immanuel Kant, Az ítélőerő kritikája, ford. Papp Zoltán, Szeged, Ictus, 1997, 121., 147. 12 Bretter, Temetés Zsögödön, i. m., 94. 13 Uo., 95. 14 Hasznos lehet felidézni Jan Assmann elgondolását: „Csak a jelentőségteli múltra emlékezünk, és csak az emlékezetben tartott múlt telik el jelentőséggel. Az emlékezés a jelentéssel felruházás, a szemiotizálás aktusa. […] Mindössze annyit kell a magunk számára tisztáznunk, hogy az emlékezésnek semmi köze a történettudományhoz. Egy történészprofesszortól nem azt várjuk, hogy »megtöltse az emlékezetet, fogalmakat alakítson át és értelmezze a múltat«(64). Ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy ez a folyamat szüntelenül zajlik. Csakhogy erre nem a történész, hanem a társadalmi emlékezet hivatott(65). Ez utóbbi pedig a történész működésével ellentétben alapvető antropológiai tény. A múlt alaptörténetekre, vagyis mítoszokra fordításáról van szó” = Jan Assmann, A kulturális emlékezet: Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban, ford. Hidas Zoltán, Bp., Atlantisz Könyvkiadó, 2013, 78-79. A 64. belidézet jelölés Assmann-nál: „M. Stürmer, vö. H. U. Wehler 1989.”. 15 Bretter, Kronosz, a kegyetlen = B. Gy. , Vágyak, emberek, istenek, i. m.,144. 16 Bretter, Temetés Zsögödön, i. m., 90. 17 Uo., 93. 18 Uo., 94. 19 Szilágyi Júlia, Az esszé mint szellemi magatartás, i. m.20 Egyed Péter, Tételek egy monográfiához = Bretter György filozófiája, a kötetet összeáll. és a monografikus fejezeteket írta Egyed Péter, Kolozsvár, ProPhilosophia, 2007 (A magyar nyelvű filozófiai irodalom forrásai X.), 7-161. 21 Uo., 9. 22 Vö.: „Énjük [a Csíki-medence közössége – beszúrás K. F.] én akar maradni, de személytelen én, nem kavargó egyéni vágyak-érzelmek-akaratok énje, hanem a valamit mindig létrehozó, egyedit teremtő én, objektivitás a szubjektivitásban, önmegnyilvánítás önmegnyilvánulás nélkül.” = Bretter, Temetés Zsögödön, i. m., 91. 23 Uo., 96. 24 Bretter György, Laokoón, a néma = B. Gy., Vágyak, emberek, istenek, i. m., 124-139. 25 Bretter György, Ikarosz legendája = B. Gy., Vágyak, emberek, istenek , i. m., 99-111., 104. 26 Uo., 101. 27 Uo., 99. 28 Vö.: „Az egyénnek is van önálló ideje: véges és meghatározott, de mégis saját idő. Képlékeny és önálló ütemre változtatható. [...] Saját idejének megragadása: az egyén nagy esélye, hogy önmaga kortársává válhasson.” = Bretter György, Kronosz, a kegyetlen = B. Gy., Vágyak, emberek, istenek, i. m., 139-155. 147. 29 Bretter György, Kentaurok dilemmája = B. Gy., Vágyak, emberek, istenek, i. m., 111-124., 113. 30 Bretter György, Kronosz, a kegyetlen = B. Gy., Vágyak, emberek, istenek, i. m.; Bretter György, Valamikor Silenus őrizte a forrásokat = B. Gy., Itt és mást, i. m., 270-278. 31 Bretter György, Hérakleitosz, a filozófus, Hermodorosz barátja = B. Gy., Itt és mást, i. m., 217-226. 32 Bretter György , Valamikor Silenus őrizte a forrásokat = B. Gy., Itt és mást, i. m., 270.
|
