Tomcsa Sándor: Válogatott írások. Hargita Kiadó-hivatal, Csíkszereda, 2013.
A hétköznapok visszásságait remekül karikírozó, ugyanakkor a társadalom perifériáján élők problémáira is érzékeny író-újságíró alakja rajzolódik ki a Tomcsa Sándor karcolataiból és tárcáiból készült válogatásban. Az 1897–1963 között élt székelyudvarhelyi író ugyan nem került be a magyar vagy az erdélyi irodalom kánonába, sőt, neve szinte teljesen kikopott az irodalmi köztudatból, a Székely Könyvtár sorozatban megjelent kötete mégis megerősít abban, hogy Tomcsát érdemes újra elővenni.
A válogatásba nagyrészt az 1930-as években született szövegek kerültek be, egy olyan korszak végéről, amikor az újságírás és szépírás még nem vált radikálisan szét, és a napilapokban is helyet kapott az irodalom: a tárcák, tárcanovellák, -regények szintjén. Tomcsa kisvárosi életképei, tollrajzai a két szerep közötti átjárhatóságot érzékeltetik. Tipikus helyzetek és tipikus figurák elevenednek meg a Kisvárosi divatokban vagy a Penyák Tóni végzetében, ahol az elbeszélő a megjelenített közeg zártságát, monotonitását kellő humorral oldja. Más írásokban (Évforduló, Egy rettenetes vasárnap délután) a kisvárosi közösség olyan vonásaira is fény derül, amelyeken nem könnyít a nevetés: nincs tere az egyéniségnek, mindenkinek be kell tagozódnia egy bizonyos uniformitásba, ha el szeretné kerülni a kirekesztést. Ugyanígy a hajléktalanok helyzete, a városi nyomor is gyakori témája a tárcáknak, amelyekkel a szerző korának aktuális problémáira hívta fel (újság)olvasói figyelmét.
A kötet sajátos darabjaihoz tartoznak azok a szövegek, amelyek Tomcsa Sándor írói/újságírói identitására reflektálnak: a szépírás és az újságírás számára nem egyszerűen foglalkozást jelentett, hanem mindkettőről úgy vallott mint az egész életét, a mindennapokhoz való viszonyulását meghatározó tevékenységekről. És mivel Tomcsa alapvetően humoros világlátású alkotó, a kötet végére frappánsan a humor szerepéről szóló írás teszi ki a pontot: „Ha néha felnyitom a humor lyukas ernyőjét, Kovács közhonvéd alakja imbolyog előttem, és ha ezzel az ernyővel önöknek csak egy jottányival is megkönnyítem az előnyomulás borzalmait, akkor nem bánom – hogy stílszerűen fejezzem be –, ha el is bukom. Pont.”
