Az öt évvel ezelőtt 70 esztendős korában elhunyt neves szobrászművész, Jecza Péter által Temesvár peremén, a Gyirokra vezető út mentén építtetett emeletes házhoz – amely a gazdag és változatos életmű számottevő hányadának emlékmúzeumául is szolgál – szervesen kapcsolodó Jecza Gallery-ben, a kortárs művészet megismertetésére, népszerűsítésére szakosodott tágas csarnokban nyílt meg két fiatal kolozsvári festő – Veres Szabolcs és Dan Măciucă – The Flesh of Things… Un-painting the Romantics című együttes kiállítása, amelynek Bogdan Iacob a kurátora. A nyári szezon két és fél hónapjában megtekinthető festményeket az alkotók életkorán, nemzedéki jegyein és jellegzetességein túlmenően rokonságba, bizonyos mértékig közös nevezőre hozza a groteszkre összpontosító neoexpresszionista szemlélet, a bizarr helyzetek és viszonylatok megragadása, hangsúlyos kiemelése, a gesztualista hozzáállás, a felületkezelés dinamizmusa és nagyvonalúsága, a kifejező, gondos és pontos festésmód.
A több romániai és külföldi tárlaton sikeresen szereplő, feltűnést keltő Veres Szabolcs Szatmárnémetiben született, tanulmányait azonban már Kolozsváron végezte, ahol immár negyedik esztendeje színtant oktat a Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem festészeti szakán. Alkotói és didaktikai tevékenységét az év elején az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjjal ismerte el és jutalmazta az RMDSZ. Temesvárott kiállított vásznai nagyobb hányadát több rétegben felhordott, erőteljességükben is választékos színekkel megfestett, neorealisztikus fogantatású tájképek alkotják, amelyeket eltorzított, feltépett húsú, cafatossá lapított, undorítóvá deformált orcájú emberalakok takarnak, fednek el, „árnyékolnak be”. Veres Szabolcs sokkoló ellenpontozással szerkeszti meg, építi fel kompozícióit. A „rút esztétikájának” elkötelezettjeként és követőjeként a fiatal festő a szépség, a harmónia és az ormótlan, a csúnya, a szörnyűséges, az ijesztő, az ízléstelen, a kihívó, a megdöbbentő társításával int, figyelmezetet világunk agresszivitására, erőszakosságára, félelmetes jelenségeire, rémisztő megnyilvánulásaira. A szépségével elbűvölő, derűs és nyugalmas tájat is rejtelmek, borzalmak, monstrumok lakhatják. A merész párosítások, a kontrasztos beállítások a festő motívumait jelképes tartalmakkal és üzenetekkel itatják át.
Nem állított ki szokványos tájképeket Dan Măciucă sem. Festői gondolatai és szándékai tartóvázaiként, hordozóiként leginkább csak utalásosan, áttételesen, lényegükre sűrítetten idézte meg képein a környezet, a természeti táj egyes elemeit, részleteit. A festékrétegek vastagsága, telítettsége, kitüremlései, élénksége, a színek felkenésének lendületessége és spontaneitása avatja egyénivé, kifejezővé Dan Măciucă absztraktba hajló piktúráját. Formarendjükkel a hullámmozgást sejtetik, sugallják egyes kompozíciói. Festői motívumként a kolozsvári művész táblaképein a szinuszgörbék eltérő jelentéseket hordozva komplex szerepet kapnak és töltenek be: az erőt, a tajtékzást, a sodrást, a zaklatottságot, a háborgást, a veszélyt, a pusztítást testesítik meg egyfelől, másrészt meg a bölcsességet, az ésszerűséget, a higgadtságot, a mozgást, az energiát, a tisztaságot és a nyugalmat szimbolizálják.
Veres Szabolcs és Dan Măciucă Temesvárott bemutatott festményeinek válogatott együttese arra int, hogy mindennapjaink az iszonytató veszedelmek fenyegetettségében peregnek. A rémségek, a gonoszságok, a gusztustalan ocsmányságok és rondaságok a XXI. század valóságának kiiktathatatlan, visszataszító, otromba és félelmetes tartozékai.
