„Fekszem a földben, haragszom...”
(Vidám temető)
1.
Fekszem a földben –
nem nehéz.
Képzelődni könnyű.
Azt képzelem,
hogy nem vagyok itt.
Hogy nem-lenni –
nem tudok még.
Felejteni – lassan tanul
az ember. Inkább elhiszi,
(meggyőzi magát!) hogy él.
2.
Fekszem a Földben –
nincsen itt senki.
Én fekszem benne,
az újszülött semmi.
Álarcos itt a csend,
nem lehet látni,
nem lehet hallani.
Sok embert szállít
a fényes földalatti.
Némelyiknek lelke van:
lepedőnyi sportújság
leplezi a csontokat.
3.
Fekszem a földben –
haragszom:
nem kértem deszkát, a koporsó
konvencionális pazarlás.
Mi lesz, ha túl korán ébredek!?
Mi lesz, ha váratlan riaszt
a körforgás kerge kakasa?
Halottnak lenni nem szégyen,
főleg, ha sikerrel titkolja az ember.
4.
Fekszem a földben –
organikus műalkotás:
körmeit növesztő szobor.
Túl vagyok már a leleplezés
szemérmetlen ünnepén.
Fölöttem valami serceg.
A képzelet örökké füstölög,
a cigaretták örökké élnek.
A megváltás teljesen fekete,
a sötétség teljesen enyém.
De emlékezhet-e reám
az, aki voltam?
5.
Fekszem a földben –
emlék a lélek, nem beszél.
Szokása szerint,
a lélek csak sugall.
Azt hallom, nem enyém.
Ő most már senkié.
A földbirtokos semmié.
Azt hallom, tegyem,
amit nem mond. Legyek
az övé. Azé, aki nincsen?
6.
Fekszem a földben –
nem tudom, ki mondja ezt.
Az alvilág csillaga
nem az önazonosság.
Itt csontból vannak a szavak –
lebomlanak a különbségek.
Kinek a képére teremti
mindezt a Képtelenség?
Lázadó gyermeke
messze jár: máshol telik az Idő.
7.
Fekszem a földben –
abban, ami voltam.
Abban, ami nincsen. Ez is
valami, hogy nem vagyok?
Úgy tűnik: ez – minden.
De miféle napból
sugárzik itt is a kétely?
Miféle kétség szüli e napot,
megvilágítását annak
hogy itt vagyok?
8.
Fekszem a földben –
ez az igazság.
A kísértet elpihen,
a farsangnak vége.
Itt végre nem vagyok sehol.
Ebben, ha tévedek – a tévedés
örökkévaló ténykedés,
s a Szemfényvesztő székében
egy mindenható ül: mindensége
képernyőnél aligha több.
De miféle mutatvány a csend?
A göröngyök erről énekelnek?
9.
Fekszem a földben – olvasok.
Betűkre bomlott mindenem.
Szoktatom szívemet
ahhoz, hogy nincsen.
A végtelenség is ilyen..?
Láthatom végre, nincs szemem.
Már nem tudok nem-érteni
semmit. Az ellentmondások ércét
beolvasztják a férgek, a hangyák.
10.
Fekszem a Földben –
az űrből nézve,
kéken villogó kolibri tojás.
A valóság persze, más:
nem tudni, miért rak fészket,
nem tudni, ki a gazdája.
Aki a bolygókat tojta – nincsen
itt. Hol lehet, ha sose volt?
Lehet, hogy kolibri,
lehet, hogy kakukk.
11.
Fekszem a földben –
ez itt a kényelem
mélységes mélye.
Itt csak egy diófa (gyökere)
kérdezi, ki vagyok.
Nem felelek, hogy értse,
de nem érti mégse.
Ő most már túlvilági lény.
Akár a többi rokonom.
Virággal vesződik anyám a Holdon,
bár lehet, hogy a lányom az.
Végre, ugyanaz.
12.
A semmi is elkopik egyszer,
képtelenségét feladja.
Átfordul valami másba.
Suttogni kezd a lombja,
kizöldül a semmi ága.
Fészket rak arra
a változás buja madara.
Így lesz a semmiből: fa.
Leszállhat róla az ember.
Leszállhat róla bármi?
