"kiszakadsz, kiszakadsz majd szépen"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 18. (656.) SZÁM – SZEPTEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
A köztes tér nem befejezhető...
NAGY BORBÁLA RÉKA
Héthatáron innen és túl - Beszélgetés Nagy Gábor költővel, irodalomtörténésszel -
Leena Krohn
Az ablakmás (Valeikkuna)
Fried István
Lányregényes emlékezet mint kordokumentum
Orbán János Dénes
Antihorger - Fried István 80 éves
Pomogáts Béla
Sors és vállalás
Egyed Emese
Leckenapok Gergővel
LOVASSY CSEH TAMÁS
Ellentétek
GOMBKÖTŐ MAGDÁS EMŐKE
Életről, halálról
Gálla Edit
versei
ANDRÉ FERENC
versei
Szőcs István
Jegyzet Shakespeare 450. jegyében - A királyfi öltöztetése és vetkőztetése
Elek Tibor
Klasszicizáló beérkezés
Papp Attila Zsolt
Atom Egoyan visszatért
Per Nyholm
Felejtsétek el Drakulát!
Antal Balázs
Apa a Holdon
KECSKÉS TAMÁS HUNOR
Egy-ké-há’ vers a családról
Demeter Zsuzsa
Versünnep
Túros Eszter
10 éves a FREE CAMP
Jakabffy Tamás
Kőrössy Jancsi emlékezete
Októberi évfordulók
 
Orbán János Dénes
Antihorger - Fried István 80 éves
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 18. (656.) SZÁM – SZEPTEMBER 25.

Extra literaturam non est vita, si est vita, non est ita.


A magyar és a magyarral szomszédos irodalmak történetének nagy kutatója, a Herder-díj kitüntetettje, a diákok rettegve imádott Fried Papája idén töltötte 80. életévét.
Oldalakon át lehetne sorolni jelesebbnél jelesebb műveit. Újraértelmezte Petőfit, Jókait, Márait, ám Kundera sem maradt ki, nemkülönben a Monarchia irodalmainak többrendbéli összefüggései.
Ám másról is szól Fried Papa életútja: a tanítványokról. Diákok ezrei hallgathatták és hallgathatják virtuóz előadásait, melyekben elképesztő kultúrcsemegéket tálal, a súlyos mondandót a rá jellemző ironikus, szofisztikált humorral egyensúlyozván. Élete gyakorlatilag két helyszínen zajlott és zajlik továbbra is: a könyvtárban és az egyetemen; a tanulásért és a tanításért magánéletét is föláldozta, amit minden bizonnyal sosem bánt meg, mert így rengeteg fogadott gyermeke van, aki őt Papának nevezi. „Tudja, Jánoska, én az olyan szamárságokkal, mint a szerelem, már régesrég fölhagytam. Nem volt időm olvasni” – mondta egyszer. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy még most is alig-alig őszül és valahányszor találkozom vele, örömmel konstatálom, hogy mit sem változott az elmúlt tizennyolc évben, amióta ismerem.
No meg elolvasott a jó ég tudja, hány tízezer könyvet az általa ismert legalább tizenöt nyelven, és diákjaival ellentétben meg is jegyezte azokat. Extra literaturam non est vita, si est vita, non est ita – Az irodalmon kívül nincs élet, ha van élet, nem ilyen élet – ez Fried professzor úr jelmondata, és ennek égisze alatt irigylésre méltó, színes élete van. Ebben a világban könyvtárak és tantermek vannak, poéták, írók, kritikusok és tudósok, lusta diákok, akik a pokolra kerülnek, szorgos és okos diákok, akik esélyt kapnak a mennyei bölcsészéletre, doktorandusok, akik megvédik disszertációjukat és a magyar irodalmi élet legnagyobb elismerésében részesülhetnek, azaz pertut koccinthatnak irányítójukkal – valamint doktorandusok, akik nem írták meg disszertációjukat…
Ez utóbbiak akár az asztal alá is bebújnak, ha föltűnik irányítójuk szigorú alakja, de ők sem lehetnek mindig résen, és időnként megszólal a hátuk mögött a jól ismert hang, ez esetben vitriolos intonációval: „Mondja, kedves X., hogy áll a disszertációval?” Ilyenkor a delikvens megfordul, összemegy, mint a Tuli frakkja, és egy senkinek érzi magát, egy törpének, akinek nincs keresnivalója a literatúra országában. Az érintettek jobban rettegnek ettől a jelenettől, mint a házasságtörés fölfedezését követő jelenettől.
Aki azt hinné, hogy a professzor úr konzervatív, mélységesen téved. Szakterülete mellett Fried István a fiatal magyar irodalom leglelkesebb rajongója, mindené, ami új, virgonc, merész. Mondhatni, valóságos irodalmi titkosszolgálata van, és ügynökei nyomban jelentik, ha tehetség üti föl fejét valahol a Kárpát-medencében. És aki bizonyít, komoly kritikával, tanulmánnyal dédelgettetik, doktorálni hívattatik. Különösen szerencsések voltunk mi, erdélyiek, akikről könyvet is írt. És hát, karinthysan fogalmazva: beléje járt egyetemre a fél Előretolt Helyőrség. Márpedig a Helyőrség nem volt egy angyalka-gyülekezet, hanem a legbotrányosabb ördöggarnizonja az utóbbi évtizedek magyar irodalmának. Mi sem bizonyítja Fried Papa nyitottságát, hogy szárnyai alá vette ezt a pattogó bandát – ezért is szoktuk Antihorger Antalnak is nevezni, mint aki többszörösen helyrehozta a Szegedi Univerzitás ilyen szempontból megtépázott renoméját.
Drága Fried Papa, szeretettel köszöntik Önt erdélyi tanítványai, és köszönünk mindent, amit értünk tett. Bocsánatáért esedezünk, amiért nem a megfelelő szaporasággal írunk és időnként megvárakoztatjuk. De ami késik, nem múlik. A disszertációkat is meg fogjuk írni, és a századik születésnapjáig annyi könyvet publikálunk, hogy száztíz éves koráig lesz mit olvasnia és elemeznie. Míg olvas és tanulmányokat ír, újabb műveket fabrikálunk és aztán majd egyszerre megyünk nyugdíjba.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében