Volt egy kedves olvasmányom süldő koromban, a Limonádé Joe című westernparódia, Jiří Brdečka tollából. Semmi mást nem olvastam ettől a cseh írótól, azt sem tudom, jelent-e meg egyéb műve is magyarul, de ezt többször, ma is emlékszem egy-egy fordulatára. Nos, ez a limonádévedelő pisztolyhős úgy halt meg, miután túlélte a Vadnyugat megannyi viszontagságát, hogy belefulladt egy hordó kólába – vagyis az okozta a halálát, aminek az életét szentelte. Stílusos vég, annyi szent. Ha már a gyerekkori éveimnél tartunk, idekívánkozik az az eset, amikor – szó szerint – majdnem agyonütöttek a könyvek. Az ágyam egy falra függesztett könyvespolc alatt helyezkedett el, s egyik reggel, midőn kimentem a vécére, a polcok nagy robajjal leomlottak, és elborították a fekhelyemet. Nem akarok becslésekbe bocsátkozni, de nagyon sok könyv és deszkaforgács hevert akkor azon a helyen, ahol korábban a fejem. Ma már, a spekulatív gondolkodástól fertőzötten, hajlamos vagyok fátumszerűnek látni az esetet. Hiszen Joe is az üdítőbe fulladt bele, igaz, miután felnőtt életét végiglimonádézta.
Ha fogékonyabb lennék a szimbólumokban való gondolkodásra, azt mondanám, hogy ez jelzés volt és üzenet (azon kívül, hogy alaposabb asztalosi munkára lenne szükség a polcok felszerelésekor). Hiszen ma már egyre kevesebb az esély a könyvek általi halálra, ahhoz könyvektől roskadozó polcokra van szükség, amilyenek között nemzedékem számos tagja felnőtt. És amilyenek között egyre kevesebben fognak felnőni az utánunk jövő generációkból. Nem siránkozás ez, nem is nosztalgiázás, „a mi időnkben jobb volt” szubjektív, ezért megkérdőjelezhető igazsága – pusztán ténymegállapítás. A könyv kultúrája nem vész el, csak átalakul; de azzal sem áltathatjuk magunkat, hogy ez az átalakulás nem rengeti meg a világot, a világunkat. A különbség talán éppen a súlyban keresendő: a könyvnek súlya, fizikai jelenléte van, és ez a végesség tulajdonságával ruházza fel. A tér, amelyet a könyvek kitöltenek, határok közt létezik – a Gutenberg-galaxis demonstratív, mindent behálózó jelenlétét épp ez adja. Az e-könyvolvasó ezzel szemben a könnyűség és a végtelenség közege: egyetlen Kindle-példányon elvileg annyi digitális tartalom férhet el, hogy annyi könyv összevásárlása és tárolása a lehetetlenséggel határosnak tűnik.
A tárgyjellegüket elveszítő, virtuális „könyvek” tárhelye a borgesi végtelen, bábeli könyvtár metaforája lehet, amely pontosan sokszorozhatósága és variálhatósága miatt megfoghatatlan és súlytalan. És mélyen személyes kérdés, hogy én vélhetőleg már nem leszek képes úgy élni, hogy ne a végesség kultúrájának díszletei vegyenek körül. Talán ennek tulajdonítható, hogy mostanában ismét súlyos könyvespolcok alatt alszom.
