Janus
William Blake
Fekszem a föld alatt,
összekulcsolt ujjaim
kinőnek a földből,
erdő nő fölöttem,
ujjperceim évek,
a végek napok,
csak fekszem, csak
halogatok fekve.
Legurul a göröngy a
nehéz légcsövön, az
első korty nehéz,
majd megszokom,
könnyű a lét, nehéz
az elviselhetetlenség,
csúcsosodik az
öröm, ujjbegyeim
csúcsán megjelenik
az intimitás, mindenki
tudja, kihez nyúlok.
Nincs több titok, csak
álca, halott ember
köröz a dög fölött,
hogy magát megalázza.
Fekszek és elégek,
krematórium lüktet
mellkasomban,
katakombákat
rejt a tiszta tűz.
Kimondod, hideg lesz tőle
az ujjad, figyelj magadra!
Tükörképbe bújtatom magam,
madár köröz maga fölött.
„Bill” Blake
Ott fekszem a víz alatt,
valaki lebeg felettem,
megragadom s arcommal
nézek szembe, a
mélyben fekszem s
kapaszkodom abba,
akit elérek, férget,
ki féreglukba ragadt.
Tekergek körbe és körbe,
örökkön és meggyötörve,
mint az alkímia
sárkánykígyója:
pici gyík, mi
képtelen, hogy
magát növessze újra,
inkább halhatatlan,
aranyba foglalt
neve a víz tükrén
gyűrűzik szélcsendben.
Több a titok, mint
a csend, több a
fecsegés, mint
a csend, több a szó.
Halj el nyelv, a
vízben mindenki
egy nyelvet beszél,
ha víz alatt fekszel,
hallod a holtak nyelvét!
Ha ott fekszem a víz alatt,
s valaki lebeg felettem s néma,
az én vagyok, mert
csak én hallgatok.
lukas emlék
Lukas fogamba rejtem el magam
kezeim elől.
Ujjaim, mint lárvák az almában,
izegnek, mozognak, bábozódnak
s kikelnek, szárnyas tenyereim
árnyéka madarat rajzol a falra,
odakapok érte, leütném,
ha tudnám, ha tudnám, hogy
Platón agonizál és agónia,
mindig csak agónia, Lorca
szenved; Radnóti elsiratja.
Mint almában a négerbarna mag,
ujjaim mohón utána kapnak,
barna testek, bennszülöttek,
kannibálok, minden, amiről a
fogamba bújt én csak álmodni
mer, csontba bújik az aggodalom.
Buján bújik szőrszálaim közé a gond,
futkos a karomon a félelem, feláll
hátán a szőr, egymásnak tartunk
hátat, közösködünk, barátkozunk.
Aztán csupasz vagyok, mint egy lárva,
magányos, s így megérett a bábozódásra,
csak egy ujj vagyok a tenyeremen,
számban kotorászom, ujjaim elrejtik
testemet a fogamba s utána másznak.
Lukas fogamba rejtettem el magam
kezem elől s megtaláltam magam.
Magamban vagyok négerbarna mag.
