"háttérben a rejtőző részletek"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 20. (658.) SZÁM – Október 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Kántor Lajos
Pomogáts Béla útjain
SZÉKELY FERENC
„Én ismerem a legtöbb magyar írót személyesen” - Beszélgetés a 80 éves Pomogáts Béla irodalomtörténésszel
BORCSA JÁNOS
Építő gondolatok egy könyvtárból
Pomogáts Béla
Egy nemzeti közösség szószólójaként - Az Erdélyi Szépmíves Céh és az erdélyi magyar közélet
Szőcs István
Morgondiózus jegyzetek II.
Bálint Tamás
Lávsztori
ŞTEFAN MANASIA
versei
Erős Kinga
rövidpózái
FARKAS KRISTÓF LILIOM
versei
Horváth Előd Benjámin
Ha akarjuk, meg is védhet - Horváth Előd Benjámin interjúja Győrfi Katával
Bájos csevegések, véres ügyek
KÉSZ ORSOLYA
Az emlékezés lehetőségei
Franz Hodjak
Crosby úr jött s ment
Gömöri György
Adalékok Vajda Alberthez
Oláh András
versei
FERENCZI SZILÁRD
A nagy filmzabálás - Beszámoló a 14. Filmtettfesztről
Péter Beáta
Kényszerű jólét
Vallasek Júlia
Havasi nosztalgia
Xantus Boróka
A népi világ idilljén túl
Egyszerre élni a múlttal és a jövővel
BENE ZOLTÁN
Szurokeső
Túros Eszter
Úton a járatlan felé
Novemberi évfordulók
 
Horváth Előd Benjámin
Ha akarjuk, meg is védhet - Horváth Előd Benjámin interjúja Győrfi Katával
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 20. (658.) SZÁM – Október 25.

– Mit tud az ismétlés a titkokról?


– Az ismétlés ijesztő jelenség. Igazából szerintem mindig erre vágyunk. Lehet, hogy nem is arra, ami ismétlődik, hanem magára a megismétlődésre – már ha van ilyen. Az életemben azt hiszem, nem tud úgy beteljesedni az ismétlés, mint a szövegeimben. Az első esetben van változó, ha más nem: az idő. Szövegben valamiért azt érzem, az időt ki lehet feszíteni, vagy fel lehet függeszteni és egy helyen, egy időben mindig ott, és mindig ugyanakkor tud lenni valami. És ebben a kifeszített és felfüggesztett időben és térben két azonos dolog elhelyezése – ismétlése – egyszerre távolítja el a valóságot, mert tisztán csak szövegben lehetséges, de egyszerre hoz közel valamit, hiszen beteljesedik a tiszta ismétlés vágya. Ma este ezt gondolom erről.


– A vers megvédhet a mindennapoktól?


– Én nem védekezem a mindennapoktól. Ilyen jó hippisen: alig várok minden napot. Remélem, jól értem a kérdést. Nekem a vers nem terápia, nem menekülés, nem valami mindentől független. Nem eszköz, vagy hogy is mondjam: semmi különös. Legtöbbször része minden napomnak. Azt hiszem, leginkább az anyámmal való viszonyommal analóg. Nem lakunk már együtt, hetente beszélünk – vagyis inkább beszél –, kellő távolságban vagyunk egymástól, hogy ne veszekedjünk, de sokat gondolok rá, féltem, szeretem és folyamatosan hiányzik. Tudom, hogy ott van, ahol hagytam és ott is marad még egy jó ideig, hogy hozzá mindig mehetek, hogy nála otthon vagyok. Valahogy így vagyok én ezzel a verses dologgal is. Tehát, ha akarjuk, meg is védhet.



– A slammel is ilyen a viszonyod?


– Nem ilyen, de nem fogok találni egy hasonló példát. Slamre úgy készülök, mint egy ünnepre, vagy ahogyan talán kisfiúk mennek locsolni. Mindig alkalomra készülök, ritkán mondok el kétszer egy szöveget. Nem papírból vagy a telefonból olvasok fel. Mindig előre tudom, hogy hol és mikor fogom elmondani. A ruha van meg előbb, utána a hangulat, azt megpróbálom megragadni egy szöveggel, ami mindig elmondásra születik. Ez számomra egy performatív műfaj. Nagyon kevés hasonlóságot érzek a két folyamat között. Talán azt, hogy mindkettő közben jól érzem magam.


– Kik az inspirációid?


– Nehezen olvasok verset például. Nem tudom, miért. A próza mindig is több szabad élvezetet okozott, vagy egyszerre volt kellemesebb és mélyebb intellektuális élmény. A rossz vers sokkal szembetűnőbb, míg mondjuk egy kevésbé jól sikerült próza inkább vált ki sajnálatot belőlem. Biztos így van ez a másik oldalról is, de verset annyiféleképpen lehet írni vagy nem írni, hogy ekkorra mennyiséggel olvasóként nem tudok mit kezdeni. De az új lakásomban polchiány lévén, minden verseskötetet az éjjeliasztalra tettem. És amikor a kedvenceimtől olvasok újra verseket, akkor mindig újabb visszaigazolást találok arra, hogy hogyan és főleg miért érdemes írni. A napokban ez van a fejemben Tandoritól: „Tudnám én,/ hogyan van,/ csak el ne felejteném,/ hogy egyáltalán is van.” (Ismétlés, kedvencem)



– Mikkel foglalkozol mostanában, Kata? Hogy vagy?


– Most Budapesten élek, esztétika szakon mesterizem, és franciául tanulok. Az utóbbi két évben főleg a színházesztétika és fenomenológia kapcsolata érdekelt. Egy pár éve figyelem, hogy amikor kiegyensúlyozott érzelmi életet élek, tudok figyelni az éppen aktuális kutatásomra, de nem írok túl jó verseket. Egy hónapja megkezdődött már ez az egyetemi év, és itt ebben a városban néha azt érzem, nincs időm szomorúnak vagy zaklatottnak lenni. Szóval mindenfélével foglalkozom, ami éppen szembejön velem. Megvagyok – maradjunk ennyiben.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében