"háttérben a rejtőző részletek"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 20. (658.) SZÁM – Október 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Kántor Lajos
Pomogáts Béla útjain
SZÉKELY FERENC
„Én ismerem a legtöbb magyar írót személyesen” - Beszélgetés a 80 éves Pomogáts Béla irodalomtörténésszel
BORCSA JÁNOS
Építő gondolatok egy könyvtárból
Pomogáts Béla
Egy nemzeti közösség szószólójaként - Az Erdélyi Szépmíves Céh és az erdélyi magyar közélet
Szőcs István
Morgondiózus jegyzetek II.
Bálint Tamás
Lávsztori
ŞTEFAN MANASIA
versei
Erős Kinga
rövidpózái
FARKAS KRISTÓF LILIOM
versei
Horváth Előd Benjámin
Ha akarjuk, meg is védhet - Horváth Előd Benjámin interjúja Győrfi Katával
Bájos csevegések, véres ügyek
KÉSZ ORSOLYA
Az emlékezés lehetőségei
Franz Hodjak
Crosby úr jött s ment
Gömöri György
Adalékok Vajda Alberthez
Oláh András
versei
FERENCZI SZILÁRD
A nagy filmzabálás - Beszámoló a 14. Filmtettfesztről
Péter Beáta
Kényszerű jólét
Vallasek Júlia
Havasi nosztalgia
Xantus Boróka
A népi világ idilljén túl
Egyszerre élni a múlttal és a jövővel
BENE ZOLTÁN
Szurokeső
Túros Eszter
Úton a járatlan felé
Novemberi évfordulók
 
FERENCZI SZILÁRD
A nagy filmzabálás - Beszámoló a 14. Filmtettfesztről
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 20. (658.) SZÁM – Október 25.

Kétezer-tizennégy októberének első hétvégéjén ismét a Filmtettfeszt vetítéseitől volt hangos Erdély több moziterme. Alapvetően háromféle beszámolót lehet írni a rendezvényről: egy átfogót, egy könyvelőset és egy személyeset. Az átfogóról – tekintettel a helyszínek sokaságából és a távolságokból fakadó fizikai képtelenségre – rögtön le is teszek. A könyvelős viszonylag sima ügy, számokban kell beszélni. Lezajlott tehát a 14. Filmtettfeszt Erdély tíz váro­sá­ban, a tavalyihoz mérten három újban is: Kovásznán, Kézdivásárhelyen és Besztercén. A program egy helyszínen négynapos, hat helyszínen háromnapos, három helyszínen kétnapos volt. Tizenegy nagyjátékfilm, négy dokumentumfilm, két ifjúsági film, két rajzfilmes bokk, egy könyvbemutató, egy díjátadó, egy kiállítás, egy szellemidézés, valamint huszonnégy rövidfilm szórakoztatta az összesen megjelent közel 6800 nézőt. A népszerűségi toplistát 804 nézőszámmal a Megdönteni Hajnal Tímeát című romantikus vígjáték vezette, egyszerre legtöbben, mintegy 370-en pedig a Szabadesésre gyűltek be vasárnap este a kolozsvári Győzelem moziba. Összesen tizennégy közönségtalálkozóra került sor a több mint harminc magyarországi szakember közreműködésével, és a székelyudvarhelyi drive-in vetítésre negyven autó hajtott be. Jövőre valószínűleg legalább egy bukaresti helyszínnel bővül a fesztivál, filmből, nézőből, szakmai és alternatív rendezvényből minden bizonnyal az ideinél is több lesz. Nos, miután ily módon lekönyveltem az eseményt, kiszemlézve a statisztikai adatfolyam izgalmasabb felét a Filmtettfeszt honlapjáról, térjünk át a személyes hangvételű beszámolóra.
Nem tagadom, a Filmtettfesztre azóta járok el rendszeresen minden évben és a vetítések többségére, amióta a fő helyszín a Győzelem moziban állandósult. Kialakult egyfajta hagyománya ezeknek a látogatásoknak, egy szokásrend, egy sajátosan filmtettfesztes hangulatú életszelet, amely évről évre ismétlődik, és bár a filmek mindig mások, a szünetekben a helyzet változatlan. Minden esetben számíthatok arra, hogy összefutok pár kedves ismerőssel és elcseveghetünk egy filmről, az életről, avagy az élet filmjéről, embere válogatja. A másik stabil helyzet, amellyel a mozi előterében valószínűsíthetően szembesülnöm kell és ezért készülök is valamelyest rá, az a Badi-szituáció, azaz Oláh-Badi Levente partizán-riporter felbukkanása, aki egy kérdés kíséretében kamerát tol a képembe. Ez elkerülhetetlenül hozzátartozik a filmtettfesztes fílinghez, küzdeni ellene nem érdemes. Ha pedig teltház van, és a kényelmes székek egyike sem szabad már, bárhol helyet foglalhatok, a lelátón éppúgy, mint a karzaton, ha kell, törökülésben a szőnyegen, ha kell, a vaskorláton könyökölve, a kényelemmel immár nem törődve, és ez ellen sem nekem, sem másnak semmi kifogása. A fesztivál immár végzetesen egybefonódik számomra a Győzelem mozival, a melegvörösen felújított villanyszínház bármely másik alkalommal is e pár októberi napot idézi. Végezetül pedig azt a furcsa és egyedülállóan filmtettfeszti házirendet emelném ki, ahogyan a rendezvénysorozat díjátadó gálával indít, gyorsan túltéve magát az egyetlen emelkedett hangulatú eseményen, és nem kihegyezve rá azt a pár napot.
Az idei Sárga Csikó-díjat Muhi András producer, az Inforg Stúdió alapítója vette át (tavaly Buglya Sándor rendező-tanár, tavalyelőtt Durst György producer) Kósa András Lászlótól, a bukaresti Balassi Intézet igazgatójától. A díjazottat Felméri Cecília kolozsvári rendező laudálta, és kiemelten köszönetet mondott azért a szívélyességért, amellyel Muhi az erdélyi fiatal filmeseket stúdiójában vendégül látja, megnyitva előttük vágószobáját, hangkamráját, valamint a képi rögzítésre és utómunkákra alkalmas eszköztárát. Muhi nélkül az erdélyi filmgyártás nem tartana ott, ahol, amint Durst és Buglya nélkül sem. A filmszalag-keretben vágtató sárga csikó trófeát idén Koncsag Ádám készítette fémből, átvételekor Muhi András arról beszélt, hogy miként indult együttműködése Lakatos Róbert rendezővel, és arról is, hogy a jövőben szívesen dolgozna (még) Szőcs Petrával és Visky Ábellel, de rajtuk kívül nyilván bármely erdélyi alkotóval, aki filmes álmokat dédelget.
A gálát követően Szász Attila legújabb alkotását, A berni követ című tévéfilmet vetítették, amelyet – mint utólag maga a rendező fogalmazott – „néha mozifilmnek álcáznak” és benevezik játékfilm-fesztiválokra is. Köbli Norbert forgatókönyvíró a maga részéről azt is elárulta, hogy regényt ír a történetről, annyira megihlette. A filmet látva nem csodálkozom, hisz egy rendkívül izgalmas, a thriller és bűnügyi műfajban egyaránt működő alkotás, egyedül tán az aktualitásával szemben emelnék kifogást, hiszen az 1958-ban a berni követségre betörő és ott a nagykövetből rádiós élő közvetítésben ÁVÓ-ellenes vallomást kicsikaró két magyar forradalmár alig egy fél nap alatt lezajló története jól mutat a vásznon, tévében, akárhol, de a kortárs életre semmilyen tanulsággal nem szolgál, így az érzelmi kapcsolati faktor a nullához közelít. Szórakoztatni viszont nagyon tud, és úgy tűnik, felívelőben a magyar kommunista múltból, illetve a hidegháborús hangulatból merítkező thrillerek csillaga. Négy éve A vizsga (rendező: Bergendy Péter), most pedig A berni követ – ugyanazzal a (zseniálisan jól alakító) Kulka Jánossal a főszerepben – sikere arra is buzdíthatná a magyar filmgyártást, hogy fektessen nagyobb hangsúlyt erre a zsánerre. A vetítést követő közönségtalálkozón Kollarik Tamás (a Médiatanács képviseletében) az erdélyi alkotók filmterveit is támogató Magyar Média Mecenatúra pályázati folyamatairól, kategóriáiról és feltételrendszeréről osztott meg tudnivalókat.
Az első est még két nagyjátékfilmmel szolgált. Előbb Dyga Zsombor Couch Surf című szkeccsfilmje robbantott ki néha nevetést a teremben. A gyenge alapszituáció köré szervezett és egymástól független rövidfilm-sorozat egy bútordarab-típus, a kanapé és a rajta kibontakozó lehetséges történetek füzérét nyújtotta, kissé ugyan széteső keretben, ám a két sikerültebb darab, egyik-másik szkeccs meglepően feszes és mulatságos forgatókönyve, valamint a színészi alakítások átmentik a filmet a „nézhetetlen másfél óra” kategóriából a „vígjátéknak azért elmegy” fogalomkörbe. Csütörtökön utolsóként Bodzsár Márk Isteni műszakja borzasztotta és kacagtatta egyszerre a szép számban begyűlt nézősereget. Milán 1992-ben átszökik Jugoszláviából Magyarországra és elszegődik Fék doktor és Kis Tamás sofőr mellé mentősnek, akik az életmentés egészen rendhagyó válfaját gyakorolják: egy alvilági embercsempész banda bérében ők döntik el, ki éli túl és ki nem az enyhe vagy súlyos sebesüléseket. Mivel pénzre van szüksége ahhoz, hogy kimenekítse menyasszonyát Szarajevóból, Milán apránként egyre nagyobb szerepet vállal az istent játszó Fék doki halálosztásában. A morbid humorral és remek zenével felpörgő, sötéten kavargó bűnköltemény politikailag inkorrekt, erkölcstelen és rettentő bizarr, ám sajnos sose kerül egyensúlyba, így némileg öncélú benyomást kelt, és mi tagadás, a cselekmény előhaladtával lefárasztja a nézőt. Viszont nem bánjuk, mert ekkora tömény gusztustalanságot magyar filmben rég nem láttunk.
A fesztivál második napja két kisfilmblokkal indított, egy magyarországival és egy erdélyivel, majd rögtön utána az elragadóan bájos és pajzán Szerelempatak következett Sós Ágnes rendezésében. Csíkszentdomokoson a legidősebb generációt is egyfajta kamaszos libidó jellemzi, a megözvegyült vagy sosem házasodott aranykorú férfiak és nők szívmelengető csobogással mesélnek testi vágyaikról a kissé szendén közelítő kamerának. Ezt az estét a nőrendezők uralták, sorra került még Zomborácz Virág Utóélet című vígjátéka és Kerékgyártó Yvonne Free Entry című bulifilmje. Az Utóéletben az ifjú lelkésznek tanult Mózes édesapját viszi el egy hirtelen jött szívroham, ám a halott makacsul fia nyomába szegődik, ő pedig úgy dönt, hogy segít a szánalmasan néma és szórakozott léleknek megtalálni a nyugalmat és elhagyni az élők világát. Könnyed, tartalmas és jól eltalált vígjáték az Utóélet, a szorongva tébláboló Mózest Kristóf Márton alakítja, remekül és érzékenyen hozva mind az apa kissé basáskodó figurája árnyékában hervadozó kamaszt, mind pedig a lassan erőre kapó fiatalembert, akinek életszeretete egyformán nevettet és érint meg. A Free Entryben két kíváncsi és kacér tinédzserlány beszökik a Szigetre, visznek magukkal némi eladásra szánt füvet, de az üzlet nem virágzik, s a korra jellemzően hirtelen lobbanó sértődések elsodorják egymás mellől. A lányok immár külön-külön belekóstolnak kissé az életbe, szembesülnek az igencsak kiábrándító valósággal. A vetítést követő közönségtalálkozón a rendező elárulta, hogy az egynaposnak tűnő forgatás tulajdonképpen három évig tartott, többféle nyersanyagra rögzítették, a sztorizás folyamán néha kénytelenek voltak újragyártani a kellékeket.
Két dokumentumfilm is sorra került szombaton. Ferenczi Gábor filmje, az Overdose – Vágta egy álomért a címe ellenére elsősorban nem a díjnyertes mén történetét mondja el, sokkal inkább az istálló körül megforduló tulajdonos és edző konfliktusait követi. A több ízben is lesérült és idejekorán visszavonuló csodaállat „karrierjét” nem is annyira fizikai állapota, mind inkább a rossz menedzsment törte derékba – derült ki az 52 perces filmből. A tartótiszt Varga Ágota rendezésében egy megdöbbentő esettanulmány, hiszen ez az első olyan dokumentumfilm, amelyben az egykori állambiztonság egyik nyugalmazott ezredese, III/III-as tartótiszt szólal meg és vall a katolikus egyház keretében végzett beszervező munkáról, belső motivációiról, a munkafolyamatról és nyilván a beszervezett egyénekről. Varga többet tesz annál, mint pusztán végighallgathatja őt: szembesíti is pár olyan egyházi elöljáróval, akiről annak idején jelentéseket kapott. A püspökkel farkasszemet néző tartótiszt feszültséggel teli jelenetében nem egyszer megáll a kés a levegőben.
Ezen a Filmtettfeszten főleg vígjátékok szerepeltek, szombaton rögtön kettő is. Reisz Gábornak a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlanja amolyan woodyallenes modorban egy felnövésre képtelen budapesti fiatalember hétköznapjait, csalódásait és életharcát követi. A rendkívül szabadszájú és a hollywoodi romantikus vígjátékok összes jegyét magán viselő Megdönteni Hajnal Tímeát Herczeg Attila rendezésében ismét arról győzött meg, hogy a magyar közegben – ha néha kissé erőltetetten is, de – jól leképezhető az amerikai altesti humor.
Aznap este az Insomnia kávéház fülledt és gyertyafényben reszkető szobájában Szántai János megidézte Lugosi Béla/Drakula falfehér szellemét, aki köpenyét az arcára szorítva válaszolgatott a kérdésekre. Többek között azt is bevallotta, hogy bár fiatalon hagyta el Erdélyt, a mai napig rajta tartja a szemét, különösen a Székelyföldön, ahová bármikor szívesen visszatérne.
Dr. Lala, azaz Balogh László bohócdoktor immár tizenhárom éve reményteli mosolyt varázsol három gyermekkórház apró betegeinek arcára. Az önként és néha önköltségen vállalt feladat a bohókás attitűd ellenére néha rendkívül nehéznek bizonyul, különösen akkor, ha a páciensek betegsége halálos kimenetelű, nem egyszer előfordult már, hogy a bohóc látogatását követően hunyt el gyermek. Halász Glória kamerája érzékenyen és meghatóan mutatja be e nem mindennapi embert, akinek vörös gumiorra mellett kétoldalt olykor elkenődik a smink és lefolyik a bajuszára.
A záróesten Pálfi György Szabad­esésétől csordultig telt a moziterem, egy filmkockát sem lehetett volna leejteni, és mi tagadás, joggal, hiszen a legújabb Pálfi-agymenés meghökkentő történeteitől még annak is feláll az ing a hátán, aki amúgy az abszurd, groteszk és szürreális képi fogalmazványok elkötelezett híve. Nemrég jött a hír, hogy a Karlovy Vary-i filmfesztiválon három díjat is bezsebelt, többek között a legjobb rendezőnek járót.
Úgy tűnik, a magyar filmnek sikerült kihevernie az utóbbi évek meddőségét, és bár elsősorban a víg, fura és dokumentarista mozgóképi szegmensben tért vissza erővel, remélhetőleg a következő években a többi regiszterben is hasonló minőségre számíthatunk. A Filmtettfeszt pedig tart most egy 361 napos szünetet, majd ismét jelentkezik, a Győzelem mozi pedig újra otthonossá válhat. Csak le ne szakadjon a karzat.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében