Páll Lajos: Válogatott versek. Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2013.
A festőként és költőként egyaránt alkotó, nemrég elhunyt Páll Lajos verseiből jelent meg válogatás 2013-ban. A kötet az életmű legmarkánsabb darabjait öleli fel, amelyek népköltészeti ihletettségük, a személyes kötődést jelentő korondi vidék természeti és kulturális sajátosságainak felhasználása révén sajátos létérzékelést közvetítenek.
Páll Lajos verseit a népi ballada, a mondóka, a népdal, a sirató és a lakodalmas műfaj egyaránt ihlette, képeiben, ritmusában, figuráiban egy-egy ismertebb népköltészeti alkotás megidézését érhetjük tetten, mint amilyen a Rapsóné legendája, a Csala tornya vagy Simó Antal balladája. Nemcsak a siratóének fájdalma, a ballada végzetszerűsége érzékelhető líráján, hanem a lakodalmas, a csárdás műfaji megnevezést viselő versei is nyugtalanító, baljós érzéssel töltik el az olvasót. A Páll költészetében megjelenő falu nem az idilli paraszti világ tere, hanem olyan hely, amelyet a kilátástalan nyomor (Tehenünk, Kőszedés), a családtagok elidegenedése (Idegenül, Két néném), a fizikai munka megpróbáltatásai (Mikor az asszonyok) jellemeznek. Ugyanakkor az sem egyértelmű, hogy a falu közössége mennyire fogadja be vagy rekeszti ki a lírai ént: „törvénytartó népem / ajkán én már ki nem mondott / káromkodás lettem” (Szárazvillámlás). Ehhez hasonlóan a szülőföldi helyszíneket megjelenítő tájversekben is gyakran szorongás írja felül az otthonosság érzését. A szerző életrajzát valamennyire ismerő olvasó számára nem meglepő néhány versének teljesen reményvesztett, komor hangvétele. A kommunista rezsim idején börtönt megjárt alkotó tapasztalatait idézik a Képek Dobrudzsából I–II., Karácsony van, Ó gyönyörű című költemények, amelyek az isteni kegyelem hiányát keserű humorral jelenítik meg: „Angyal volt, ki másra várt itt, / most denevérre cicázik”.
Páll Lajos munkásságában a versírás és a festészet szorosan összefonódott, sokszor ő maga illusztrálta köteteit – kár, hogy ebben a válogatásban nem volt mód megmutatni ezt a kapcsolódást, amely jelentősen erősítette volna a különleges hangulatú versek befogadását.
