Lászlóffy Aladár: Séta két kor között. Vál. és a bev. tanulmányt írta: Kántor Lajos. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2014.
„De hogy ez a líra az újabbkori magyar irodalom fontos része, aligha tagadható” – így összegzi Kántor Lajos a Lászlóffy Aladár életművéből készült válogatás bevezető tanulmányát. A Séta két kor között verseit átolvasva valóban nyugtázhatjuk a kijelentést: sokhangú, egyetemes témákat megszólaltató költő életművét fémjelzi a kötet. Lászlóffy líráját az indulástól (1962) egészen az utolsó versekig (2007) követhetjük nyomon, a válogatás a költő életében megjelent kötetei alapján, kronologikusan közli a verseket, így külön-külön és egységben is láthatóvá válnak különböző korszakai.
Nagy távlatokat fognak át Lászlóffy Aladár versei, költői attitűdjét a leginkább talán A vers határán című költeményének következő sorai érzékeltetik: „Az emberiség óriás, ezért a világtérkép távlatából látja s kezelheti ezt a határvonalat. A költő viszont olyan arányokkal csöppen erre a határvonalra, ahogy a valóságos ember kisétál a valóságos tengerpartra”. A Lászlóffy-versek beszélője a múlttal és a jövővel egyaránt kapcsolatot próbál teremteni, áthidalja az idő- és a térbeli távolságokat, életideje sem a fizikai keretek között mozog, hanem túllépi azokat: „felnő a költő, beteljesedik sok-sok életkora”(Születésnap). Az időbeli folytonosságot teremtő költő alakjának köszönhetően az egyén és az emberiség közötti határok is elmosódnak: „S különös érdem, hogy sohasem magunkra gondolunk, hanem az emberiségre...” (Egy madár délutánja). A szülőföld, az erdélyiség képei szintén tágabb perspektívába ágyazódnak, az egyetemes történelem és az európaiság kérdései között kapnak helyet (Az olvasó Apáczai, A vár Alvincen). Mindezek létrehozásában fontos szerepet kap a nyelv, melynek révén elmondható a teljes, világokat lehet alkotni, és segítségével képes a beszélő korokat, nemzedékeket vagy a műveltség különböző szintjeit összefogni: „Milyen legyen az a néhány szó, amely nemcsak megőrzi másnak is ami volt, hanem egyszerre él a jövővel, hogy feltámadt bármelyikünk ráismerne?” (Helsinki 1975).
Lászlóffy Aladár líráját nehéz néhány sorban jellemezni, erős gondolatiságú, szemlélődő versei izgalmas költészeti, kulturális és történelmi vonatkozású sétára invitálják az olvasót, s számára is hidat képeznek nemcsak két, hanem több kor, hely és könyv között.
