Érzelmileg
János visszatapsolja a csöndet, így
lesz a csönd az elhallgatnivalója,
mint ahogyan az igazság nélkül nincs
a dolgok között valódi különbség.
Ékezet
János egyszercsak megvakult, valami
belemehetett kék szemébe, így most
tapogatja a falat, keresi a
kapcsolót, hogy leolthassa az égőt,
ágyában aztán elfogja az álom,
amiben tisztán látja magát, amint
a szemét nézegeti a tükörben,
kétségkívül már jobban érzi magát,
benne lakik az ördög, aki meg nem
találja a helyét, felháborodik,
hogy miután meglátogatta sorsát,
feltúrta, kirabolta házát a nap.
Szögezzük le
Mert hát előre megírva a sors is,
lefektetve mint a sínpár, most már a
kíváncsiságom kipakolhatja a
valóságot, ami egészségügyi
okokból mindig csak becsomagolva
jelenik meg a pulton, a papír a
képzeletem szemetesládájába
kerül, pedig, ha szelektív hulladék-
gyűjtést végeznék, visszaválthatná azt
az idő, hosszas sorban állás után,
szőröstől bőröstől, de mégiscsak fel-
bontatlanul, míg szemével felfal az
unalom, hogy könnyeket ejtsen értem.
Fű alatt
Az üres telekre egy bevásárló-
központ épülete kerül, míg János
kapva az alkalmon, az agyonfirkált
vén buszmegállóban állva szemügyre
veszi a tájat, a Szentcsalád szobrát,
majd elsüti a fényképezőgépét,
fotó készül arról, amit innenről
már soha többet nem lesz alkalma meg-
figyelni, most már legalább annyira
tájékozódik, amennyire a be-
vásárlóközpont fog, amikor majd a
buszmegállót lebontják s felépítik
a Szentcsalád közvetlen közelébe,
a szobrot meg átszállítják pont oda,
ahol a buszmegálló várakozott.
Nosza
Ahogy a boltban a száz euróból,
úgy jár vissza a múltból a jelen, vagy
legalább pár boldog óra, amit nem
takarunk be egy kivasalt százassal,
mára, ha hívok, a barátaim se
veszik fel a telefont, a képernyő
kimutatja a nevem, így vagyok el-
mentve menthetetlenül, törölni sem
fognak, az ismeretlen számból sose
következtethetnek rám, éldegélünk
az okostelefonok árnyékában,
ki tömné tele a fejét telefon-
számokkal, amik nyomot hagynak benne,
mint a szaros világ képzeletünkben.
Karácsonyi ének
Jánost lelkiismeretfurdalás
gyötri, az előbb dedikált, vagyis
augusztus utolsó napján egy
meghitt karácsonyi ajándéknak
szánt gyerekkönyvet Teonak, Teo
azonban csak december közepén
fog megszületni, tudja meg percek
múlva a mosolygó nagymamától,
aki nem hisz a babonában, de
János falra festett ördögével,
ha már a kezében kréta van, ki-
pipáltatja a beígért kérést.
Papírsárkány
János a pincébe menet észre-
veszi, hogy szárnya nőtt, akárcsak az
angyaloknak, mikor aztán feljut
a fényre, Julinak nem nehéz ki-
találnia a kör közepéből,
János szárnya egy hamis utánzat,
tépőzáras és bármelyik jelmez-
kölcsönzőben tucatjával elő-
fordul, így most Juli kitálal a
koplaló Jánosnak, egyenesen
a fellegekben járva, hátán az
őrzőangyalával, aki persze
súlytalanul nehezedik rá, a
lehetőségébe kapaszkodva.
Nyugtával
És János, mintha feltámadt volna,
egy temetőben találja magát,
de micsoda felismerés, fedett
a zárt temető, jókora beton-
kocka, mellette anyja gyalogol,
több éve beteg édesanyja, ki
a hátsó sarokban, kegyes az ég,
észreveszi a vészkijáratot
a plafonon és meghódítva az
érintetlen vaslétrát, feljut a
szabadba, János meg kövér testét
képtelen átpréselni a nyílá-
son, s a fénytől úgy érzi, megvakul.
Járvány
Rohannak éveim a kalitkába,
aztán a felejtés megunja, rájuk
zárja az ajtót, halálom eteti
saját húsából valamennyit, így van
ez rendjén, de csak a feltámadásig,
akkorra eggyé válnak az idővel,
aminek hasonlatos anyaga van,
meghúzza fülét a hallgatózó csönd,
meghúzza magát akár az Isten, át-
ejtve az esélyt a forró tű fokán,
de a megoldás egyelőre várat
magára, hisz kizárólagosan még
fenntartja feje fölött a vélt jogot.
