1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Testem határai világom határai.
A „kint” és a „bent” egymásnak feszül, farkasszemet néz és vészjóslón vicsorít.
Szobám falai védenek, biztatnak és elzárnak, akárcsak testemben, otthonos benne a magány.
Hajszálnyi réseimbe költözik a másik, aki sosem csak másik, gyakran csak én.
Kötőszövetembe ivódott, vérkeringésemben iramlik tova.
Nyílásaimon érintkezik, bőrömön át párolog ki.
Nélküle testem lakható, de nem élhető.
Alattam a föld, fölöttem az ég, középen én, bennem a lét, ma.
Anyagok, szagok, nedvek formájában él bennem tovább.
Bekebelez ő, mielőtt bekebelezhetném.
Léte metsz és alakít.
A szívem helyén nem csakra ez, csak rák.
A semmi mérésére tett kísérlet kiábrándító és elszomorít.
A prózai élmény beleremeg a ráöntött formára.
A költői élmény elborzad a forma láttán.
„Egy villanypózna érezheti így magát, amit levizelt egy kutya.”
Lennék pózna, de kutya vagyok.

*Kovács Bea írása vitaindítóként hangzott el a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör október 27-én, a Bulgakov Kávéházban lezajlott ülésén, amelynek meghívottja Ugron Nóra volt.