"más dimenzióban lenni valaki"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 21. (659.) SZÁM – November 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Az áfium ellen való orvosság
KECSKÉS TAMÁS HUNOR
Levegőt venni a mondat előtt - Beszélgetés Szabó Róbert Csaba íróval, a Látó szerkesztőjével
Szabó Róbert Csaba
Alakváltók
KÁLAI SÁNDOR – KESZEG ANNA
Az emlék másé
Lászlóffy Csaba
Randevúra hívott halál – 1914
FELLINGER KÁROLY
versei
FĂNUŞ NEAGU
Előszó helyett
Székely Örs
hazajárulás
Váradi Nagy Pál
Hurok a határban
Ármos Lóránd
versei
Boér Tamás
Csabaki Dezső ajándéka
Ugron Nóra
versei
KOVÁCS BEA
17 mondat egy vihar előtt*
Dimény Lóránt
Az ítélet
Gaal György
Egy könyvtárigazgató emlékiratai
Boda Edit
Egy csendes temető
Szőcs István
Morgondiózus jegyzetek III.
Jakab-Benke Nándor
Mindenki filmszigete Budapesten
KAÁLI NAGY BOTOND
Utazás a nemlétezőbe
Orbán Zsuzsa
Fehér galamb a fürjek között
MOLNÁR ZSÓFIA
„Szivem... az életnek vall szerelmet”
Ha nem lett volna gróf – vagy író – vagy grafikus – vagy külügyminiszter – vagy...
Portik Blénessy Ágota
Tribuna Graphic – grafika határok nélkül
Hírek
 
Boda Edit
Egy csendes temető
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 21. (659.) SZÁM – November 10.

Lagymatag horror

Egy csendes temető, semmi más. Néhányan sírni járnak ide, mások csak sétálni. Kevés a jó levegő ebben a koszos városban, ki kell használni a lehetőségeket. Sírni különben bárhol lehet, de van, aki ragaszkodik a szabályossághoz, s csakis temetőben szeret.
Ebben a temetőben tisztességes emberek pihennek, mindenkinek megvan a maga helye, és mindenki tervszerűen bomlik, oszlik és porlik. A sírkert különleges szolgáltatása, hogy minden elhalálozott személy csövecskét kap, amin át továbbra is levegőhöz juthat. S hogy hát akkor élve temetik el ezeket a holtakat? Meglehet. De még az is lehet, hogy az utcán futkorászókban sincs egy cseppnyi élet sem.
Mostanában az a botrányos dolog történt itt, hogy a kedélyes és öntudatos temetőőrt, Fazekas Mikulást valaki a felsőbb hatóságoknál bemártotta, sérelmezvén, hogy a gödrökben fekvők nem egyforma vastagságú csövet kapnak. Igen, folyik a kivételezés, s így nem jut mindenki egyformán bőven az áldott jó levegőcskéhez. A panaszoló gyáva volt nagyon, hiszen névtelenül köpött. Talán egy veréb vagy egy varjú, esetleg egy fakopáncs révén úgy, hogy a csövön át belesúgta a cinkos madár fülébe, aki aztán továbbított. Lehet, morzéval. Ezt megtudván a tiszta szívű őr nagyon lehangolódott, de fel is dühödött. A dolgot nem viselhette el csak úgy csendben:
– Hinnye! – mondta. Ezt nem hagyjuk annyiban! Még ma gyűlés lesz! Kijöttök ti mind a levegőre, s mindent bevallotok, különben megfojtalak benneteket. Akkor majd meglátom, mennyi levegőt igényeltek.
    Minden ganajtúró meg bodobács serénykedni kezdett, meglazították a földet, a koporsók tetejét, hogy éjjel minimális erőfeszítéssel ki tudjon mászni mindenki, az is, akinek már csak szinte puszta csontváza van meg csupán. Mindenkinek jelen kell lennie, ha Fazekas Mikulás azt parancsolja. Hinnye!
Éjjel aztán emelkedtek a göröngyök, gurultak a földdarabok, a denevérek ijedten csimpaszkodtak a fák ágaiba, mert azt hitték, földindulás van. Sikerült a kimászás mindenkinek, Farkas Piroskának viszont semmi kedve sem volt ehhez az egészhez, meg aztán csak nemrég került ide, a bőre is mondhatni, hogy egészen üde volt, mit törődjék ő ilyen „belsős“ problémákkal. Makacs teremtés volt, ezt azért meg kell hagyni.
A csonkák, a bonkák, a löttyedtek, a félig és egészen oszlottak összegyűltek mind Fazekas Mikulás színe elé, aki rettenetes hangon megkérdezte a betojt társaságot:
– Ki volt az? Kideríteni, de hamar! Adok húsz percet nektek, én addig elmegyek pipázni. De mire visszajövök, halljak ám egy nevet!
Ott maradt a sok halálra rémült holt, és tanakodott. Ki ezt gyanúsította, ki azt. De végül is az egyiküknek kapitális ötlete támadt:
– Ez csakis Farkas Piroska lehet, mert csak ő nem jött el. Ő az az aljas besúgó.
Mindenki hurrázott, no jó, talán egy-két zugpartizán azért mégis akadt.
Visszajött közben Mikulás is, aki lakonikusan megkérdezte:
– No?
– Hát az, aki nincs itt köztünk most, név szerint Farkas Piroska!
– Rendben, most aztán visszamehettek a helyetekre. A bogarak segítenek, de azért ti is kaparjatok magatokra némi földet. És senki ne merjen hazaszökni látogatóba!
Farkas Piroska békésen nyugodott remek, új koporsójában, amikor hirtelen fénysugarak törtek be hozzá. Jaj, a szeme, de a szíve, a keze, a bokája is.  Jaj, amikor Lolka, Bolka és Polka, a Fazekas Mikulás küldte sírásók hamvaszöld testébe belevágták az ásókat.
Lolka ezt mondta: – Ne félj, már nem vérzel el! Nesze, te aljas besúgó!
Bolka meg ezt: – Ezt a névtelenségedért kapod! Többet nem sugdosódsz madarakkal.
Polka pedig így sziszegett: – Többé majd nem mered! Szád sem lesz.
Darabokra vagdosták viszonylag friss testét, s könyörtelenül kidobálták minden darabját a szemétdombra.  „Nem olyan rossz hely ez, gondolta Farkas Piroska, elvégre virágok is vannak mellettem.“
– Ide nekem többé ilyen ne temetkezzék – vetette oda másnap a maradványoknak Fazekas Mikulás.
De Farkas Piroska zsigerei ezért már nagyon megharagudtak, utolsó erejüket összeszedve kiemelkedtek a fonnyadt virágcsomók, gyertyamaradványok és koszorúk közül, s a temetőőrre vetették magukat. Gúzsba kötötték, majd odavonszolták az üres sírgödörhöz, belegyömöszölték, s szépen, gonddal elföldelték. Azóta Fazekas Mikulás fekszik Farkas Piroska helyén, neki is van levegőztető csöve.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében