"körtáncot lejt bennünk a világ"
Kereső  »
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 22. (660.) SZÁM – November 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Egyed Emese
Múzsák kétszáz éves háza...
Papp Attila Zsolt
A nyelv remek játékszer - Beszélgetés Farkas Wellmann Éva költővel
Farkas Wellmann Éva
versei
Kenéz Ferenc
versei
Bogdán László
„Figyelnek a virágok és a fák…” - Váradi B. László jelenései
Dimény-Haszmann Árpád
fel nem adott levelek
Pál Tamás
versei
Roboz Gábor
Ha te is
Horváth Előd Benjámin
Út, cél, tekerés - Horváth Előd Benjámin interjúja Visky Zsolttal
A szerelmi költészet diszkrét bomlasztása
Szőcs István
Morgondiózus jegyzetek IV.
Czakó Gábor
Szkíta stratégia – építs aranyhidat a megvert ellenségnek
Balázs K. Attila
Egy sárguló fénykép leírása
Ariadné
Sebestyén Mihály
Husz János máglyája
FERENCZI SZILÁRD
Óvatosan a szerelemmel!
CSUSZNER FERENCZ
Bolond lyukból...
BÉRES NORBERT
A test börtöne
Benke András
A hűség arcairól
A jelenvalóság értelemkeresése
Túros Eszter
Különös tájakon
Jakabffy Tamás
Az öntudatos és a szerény
Decemberi évfordulók
 
BÉRES NORBERT
A test börtöne
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 22. (660.) SZÁM – November 25.

A mai magyar irodalom alkotásaiban hajlamosak vagyunk aktualitásokat keresni, a leírtakban felmutatni az életünkre vonatkozó utalásokat. Egy történelmi korban játszódó történet esetében aztán összetettebbé válik ez a mechanizmus, de az olvasó igyekszik még a leghomályosabbnak tetsző kötetből is kihámozni az őrá vonatkozó mondandót. Péterfy Gergely Kitömött barbár című könyvének olvasása után még bonyolultabb a kérdés: miként hat egy, a felvilágosodás korában élő, alkotó szerző és egy társadalomból kivetett, fekete bőrű ember elfeledett barátsága? Közel négy és félszáz oldal hivatott felmutatni a válaszokat, s ez a folyamat, talán nem túlzás kijelenteni, az utóbbi évek egyik legfelkavaróbb, legmegrázóbb olvasmányélményét kínálja, legalábbis számomra. A történet idején rég túl vagyunk már a felvilágosodás virágkorán, az eszmék iránti katartikus rajongáson, a változásba, az új világrendszerbe vetett hit mindent elsöprő céltudatosságán, helyette sokkal inkább egy tudatlanságra és félelemre alapozott világkép az, amely eluralkodni látszik. A tudatlanság, a babonaság olyan erőteret képeznek a műben, melyek évtizedeken keresztül képesek befolyásolni a karakterek életét, hitét, meggyőződését, s az ellenük folytatott küzdelem is csupán a szomorú vég előkészítőjeként aposztrofálható. Olyan emberi realitásokon és az anyagi világon túli kategóriák szervezik a regényt, melyek „jelenléte” nem írható le csupán egyetlen korra, hisz mindennapi életünkben is számtalanszor tapasztaljuk jelenlétüket.
Az idegenség és megvetettség kettőssége implikálja azt a furcsa barátságot, amely a kötet magvát adja. Kazinczy Ferenc és Angelo Soliman kapcsolata mindmáig fehér foltnak tekinthető nemcsak a szerző életrajzát vizsgáló kutatások, de a korszak szabadkőműves mozgalmait feldolgozó munkák tekintetében is. A jól meghatározott arányokban kidolgozott történet egyaránt tartalmazza Kazinczy és Soliman élettörténetét, míg az előbbit Török Sophie, az utóbbit maga Kazinczy elbeszéléséből ismerjük meg. A Kitömött barbár egy tömör, többször visszatérő és meghatározó jelentőségű képpel indít: Török Sophie, Kazinczy özvegye áll a bécsi Természettudományi Múzeum raktárában egy vörös szekrény előtt, melyből egy kitömött, fekete test tekint rá. A test egykori tulajdonosa az az Angelo Soliman, akit a 18. század végi Bécs egyik különleges figurájaként tartottak számon. Afrikai származásával, fekete bőrével, de modern, európai műveltségével a társadalom egyszerre érdeklődéssel figyelt, szeretett, ugyanakkor megvetett személyiségévé vált, felvilágosult szellemű gondolkodásával pedig hamar a szabadkőművesek között találta magát. A korszak ismert személyiségeivel került kapcsolatba, így ismerkedett meg Kazinczyval is. A fiatal, ambiciózus magyarban aztán olyan barátra lelt, akiről évekkel később, halála pillanatában sem feledkezett meg. Élete egyaránt érdekfeszítő és tragikus. Halála után az udvar nem engedélyezte a temetést; teste állami tulajdonba került, megnyúzták és kitömték a Természettudományi Múzeum részére. A fekete test évekig állt kiállítva, majd a forradalmi harcok idején semmisült meg, elfeledve, a múzeum raktárában. A történet alapötletét aztán a szerzői kutatás és a fantázia alakította egységes történetté, hűen kezelve a történelem kínálta adatokat, de megtöltve, mintegy kiegészítve a fikció elemeivel.
A felvilágosodás nevelésről alkotott elméletei akkor váltak igazán evidenssé, amikor egy idegen, szinte még teljes mértékben felfedezetlen világból származó lényből faragnak igazi, európai szellemű embert. Társadalmilag kifogástalan megjelenése sem képes azonban ellenpontozni a testi megjelenés okozta hátrányokat; Angelo bármilyen környezetbe kerül, életét megpecsételi bőrszíne. Az arisztokrácia inkább kuriózumként kezeli, a nevelési eszmények sikereként tartja számon, s érdeklődés, néhol szeretet övezi, az alsóbb rétegek körében azonban félelemmel, gyűlölettel és megvetéssel tekintenek rá. A környezet babonás félelme az idegentől, az ismeretlentől szinte kísértetiesen megegyezik a magyarországi parasztság viszonyulásával: minden, ami különbözik tőlük, akár kinézetben, akár mentalitásban, az utálat, megvetés és nevetség tárgya. Nem meglepő tehát a magyar parasztság Kazinczyt övező magatartása sem.
Az öreg, megfásult, az állandó perekbe és vitákba belefáradt, s az irodalmi vezérségtől is fokozatosan megfosztott Kazinczy utolsó napjait sem töltheti megnyugvásban, hiszen egy olyan évtizedeken átívelő titkot őriz magában, melyet egyetlen levelében és önéletírásában sem volt képes megfogalmazni. Oly mélységű titokról van szó, mely nem engedi önmagát tinta és pergamen bilincsébe zárni, de azt sem engedi, hogy Kazinczy magával vigye a sírba. Utolsó óráiban túlad azon a történetet, mely Angelo Soliman életét, barátságukat és a halála utáni megdöbbentő eseményeket sűríti.
Angelo egész életét a fekete test okozta hátrányok irányították, gyermekének fogantatása s apává válása sem úgy jelenik meg a kötetben, mint a boldogság kútforrása, ellenkezőleg: Angelo elveszti a halála utáni névtelenségbe és elfeledettségbe zuhanás lehetőségét azzal, hogy életet ad egy hozzá hasonló embernek. Kislánya születése, arcképének megfestése szimbolikus előjelei a végső tragédiának: Angelo fokozatosan ismeri fel az elkerülhetetlent, testének részletei, bőrének színe, érdekes és egyszerre visszataszító megjelenése nem tűnhet el nyomtalanul. Megörökítésével megszűnnek az elfeledhetőség, az elmúlhatóság megváltó lehetőségei, melyek végül a kitömés gesztusával válnak igazán lényegessé: a test börtönéből való szabadulás halála után is kudarcra ítéltetett.
Manapság is elevenbe vágó kérdés Angelo Soliman története, így méltán jelenthetjük ki, hogy kétszáz évvel a halála után is nyugtalanító a kitömött test kálváriája. A korszak, melybe beleszületett, még nem volt felkészülve oly mértékű különbözőségekre, mint Angelo bőrszíne, de érdemes belátnunk, a mi társadalmunk sincs felkészülve a kívülállónak bélyegzett csoportok, egyének integrálására. Minden korszak magával hordozza az általa generált és mesterségesen fenntartott értékrendszert, s a kritériumaival meg nem egyezők peremre szorításának veszélyét. A kitaszítás, a perifériális helyzetbe kényszerítés szolgáltattak menedéket a tudatlanságból táplálkozó félelem, az ismeretlentől való, generációkon átívelő idegenkedés ellen. A külsőség általi meghatározottság ma talán még erőteljesebb arcát mutatja, a külső jegyek alapján történő megkülönböztetés sok esetben véglegesen kiszorítja az individuális értékeket, s végzetes hatással van a szubjektumra. A társadalom, az élő szervezethez hasonlóan, kiveti magából az idegennek észlelt elemet, de tudjuk, hogy ez nem minden esetben válik a szervezet javára.
A szerző olyan összefüggésekre igyekszik rámutatni, melyek képesek kiszakítani a kötet valódi üzenetét annak kontextusából, s a nyomasztónak tetsző problémák megoldásának szükségességét hirdeti. A néha hátborzongatóan naturalisztikus történet, a korszak ellentmondásai és mentalitásai köré szerveződő események olyan láncolatot hoznak létre, mely végre nem egy szakember, hanem egy szépíró szemüvegén keresztül láttatja a felvilágosodás korszakát. Új szögből világít rá azokra a kérdésekre, melyek napjainkban is aktuálisak, a barbárság, a kirekesztés társadalmat degradáló problémái pedig valóban oly közelinek hatnak, mintha a kötet karakterei valós, 21. századi „celebként” lennének jelen, hasonló, idegenkedéssel torzított világunkban.

Péterfy Gergely: Kitömött barbár. Kalligram, 2014.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében