A csíkszeredai Pál Galériában a budapesti szerzőpárosnak, Nádas Alexandrának és Nagy Gábornak nyílt közös kiállítása október közepén.
Nádas Alexandra vegyes technikájú táblái, színes litográfiái, linómetszetei különös, üres tereket nyitnak, csendes vizekre vezetnek. Mintha egy reneszánsz díszletbe csöppennénk. Különös, vonzó struktúrák népesítik be a tájat, idézik az európai festészet nagy korszakát. Izgalmas tér-idő játék ez, ahol a szimbolikus helyszínek, toszkán terek, úszóházak és medencék, úszó templomok, a gyakran töredékesen körvonalazódó építészeti-táji konstrukciók, a trecento festészeti struktúrái kerülnek a figyelem középpontjába, válnak XXI. századi díszletté, tartalommá. Gyakran oltárképszerűen szerveződnek épületkompozíciói.
Nádas Alexandra budapesti sétái, a különböző utazásait felelevenítő képei, provence-i töredékei is ezt a korszakot idézik, párbeszédet kezdenek ezzel a múlttal. A kihalt tájak Madonnái pedig más, későbbi múltakat is jelenbe hoznak, a quattrocentót, illetve a németalföldi portréfestészetet. A valószerűtlennek ható, nagyon is konkrétan tálalt konstrukciók ugyanakkor a végtelenre nyitnak, végtelen horizontban mutatják fel mértani pontossággal kijelölt helyeiket, ahol az egyetemes festészet korokon átívelő játéka zajlik.
A különböző grafikai technikák mesteri alkalmazása mellett Nádas Alexandra festői látványt is teremt. A grafikai és festői megoldások finoman, érzékenyen illeszkednek egymáshoz, és tesznek elérhetővé egy különös hangulatú, sajátos belső világot, elmélyült szellemi kalandot.
Nagy Gábor festményei, grafikái és mívesen megmunkált kisplasztikái műfaji szempontból köztes helyek abban az értelemben, hogy legtöbbször nem csak rajzok, csak festmények, csak plasztikák, hanem a különböző kifejezésmódok harmonikus egységbe szervezett együttes megszólaltatásai. Nagy Gábor az utóbbi időben a munkásságát meghatározó motívumanyaggal foglalkozik átfogó módon. Hogy 40 év motívumokká érlelt, vizuálisan sűrített élményalapú tapasztalatát új formában láttassa. Hogy azok az úgynevezett – vizuálisan a provence-i ihletésű vertikális rendszerrel jelölt – „létoszlopok”, „Fűkaterdrálisok” a mában megjelenjenek. Hogy az elvont és konkrét egymásba kapaszkodó képi viszonyai kirajzolják a különböző arányú, feszült képi tartalmakat.
Személyes, munkásságát meghatározó alapélményei ugyanakkor elmerülnek a művészet nagy történeti korszakaiban, ismerős képszerkesztési és ábrázolási módokat elevenítve fel. Izgalmas értelmezési lehetőségeket, játékot kínál azáltal, ahogy átszervezi, átértékeli a történetileg rögzült képi megoldásokat. Tér-idő játék ez is, melyben az ismerős múltbeli terek és történések úgy válnak jelenbelivé, hogy beleolvadnak egy személyes, ám telítettségének köszönhetően, motívummá, képpé formálódó, közölhető élményvilágba.
