"Hordja a szél a földön, viszi a szél az égen"
Kereső  »
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 20. (466.) SZÁM - OKTÓBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Ötvenhat
Dávid Gyula
Október huszadikán Kolozsváron
Benjámin László
Elesettek
Markó Béla
Egy hosszú forradalom
Buda Ferenc
Tizenöt-húszéves halottak
Pesten esik a hó
Páskándi Géza
Hiszekegy helyett
Betyárrigmus ötvennyolcban
Utassy József
Pohárköszöntő
Nagy László
Karácsony, fekete glória
Varjú-koszorú
Ágh István
A parlamentnél
Petri György
A 301-es parcellánál
Nagy Gáspár
Ők már hiába várják...
Szőcs István
MORFOND - Az igazi hazugságra vezérlő kalauz
Köllő Csongor
Jelen múlt jövő (koszorú)
Bálint Tamás
A pap leánya birtokostul
Malheur
Jog az első éjhez
A tett helyszíne
Kukorelly Endre
Ideá(lo)król
Varga Melinda
Egy szerelemtrió történetéből
Móritz Mátyás
A feddhetetlen
Bereczki András
Hét és fél nap
Pomogáts Béla
Az erdélyi magyarság lelkiismerete - Sütő András öröksége -
Terényi Ede
MOZARTRÓL MOZARTTAL - "Az én kedves Haydn barátomnak!"
Novemberi évfordulók
 
Szőcs István
MORFOND - Az igazi hazugságra vezérlő kalauz
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 20. (466.) SZÁM - OKTÓBER 25.

Többször rádöbbentem már életem során, hogy milyen hiányosak a könyvtárak. Például rengeteg nagyszerű értekezés szól az igazságról, megszámlálhatatlan ragyogó elmélkedés, de egy jó szakkönyv a hazugságról nem kapható.
Nem úgy van az, hogy „a hazugság az igazság hiánya”, sőt, nem is az ellenkezője. (Egy Kosztolányi-jegyzetben két barátnő beszélget: „Nem igaz, hogy Sári hazudik. Sőt!” – Sőt, teszi hozzá a költő, sokkal több igazat mond, mint ami megtörténik!)
Vannak persze nagy bölcs meghatározások, melyek akár a létért való küzdelemre hivatkoznak, akár másra, végül is elmossák a megkülönböztetés lehetőségét nemcsak a tettetés (mimikri) és a hazugság között még a természetben is, nemhogy a kereskedelemben, de még a játék és a hazugság, sőt: a vigasz és a hazugság között is. És elködösítik a főkérdést: Honnét jön egyáltalán a hazugság?
A volt vásárhelyi városi könyvtár őre, Vigh Károly, nemegyszer megtette, hogy kivette kezemből a kölcsönzés végett kiválasztott könyveket, s valami mást nyomott a markomba: Nézd csak meg ezt! – suttogta. Ezt a szokását azután is megőrizte, amikor már sem Vásárhelyt, sem Kolozsvárt nem könyvtároskodhatott, sőt, én lettem a főnöke: egy-egy vitát gyakran kézlegyintéssel szakított félbe, viszont előhúzott valahonnét egy egzotikus könyvet. Egy ízben a gyereknevelésről vitatkoztunk – neki is három volt –, felugrott, hazarohant a város másik végébe, s visszatérve az Ifjúsági Könyvkiadó íróasztalára teregette Hamvas Béla A láthatatlan történet című könyvét s egyik oldalt kopogtatta az ujjbütykével: Hogy akar az nevelni, aki ennyit sem tud!
Azon az oldalon arról volt szó, hogy a városok utcáin egy idő óta kezdenek elszaporodni az édességboltok. És feltűnő: minél több édességet fogyasztanak az emberek, annál többet hazudnak. Következik egy szellemes egybevetés a cukor – mármint az iparilag előállított répacukor – és a hazugság alkati jellegzetességei és működésmódja között. (Szerencsém, hogy ezt a Hamvas Béla-szöveget olvastam először, s nem valamelyik óind szociáfilozófiai rajongást, így évekre a befolyása alá kerültem. Nem is adtam vissza a könyvet Vighnek.)
„Nektek azt tanítják marxizmusból, hogy az eszmék behatolva a tömegbe, anyagi erőkké válnak. Itt most láthatod: az anyag behatolva a tömegbe, erkölcsi tényezővé válik!”
A dolog azért kezdett fölöttébb érdekelni, mert mint lélektanszakot végzett személy azóta sem tértem magamhoz abból a kábulatból, amit második éves koromban az új szovjet egyetemi jegyzetek megérkezése okozott. Például: „A hazugság a kizsákmányoló társadalmak eltorzított lelkű emberének a sajátossága. A szovjet ember nem hazudik.” Pont.
A cukorzabálás és a hazudozás összefüggéseit figyelemmel követem, de be kell ismernem, sokszor jutok ellentmondó, zavaros tapasztalatokhoz. Hogy itt valóban lappang valami mélyebb motiváció, kiderül abból, már több évtizede látom, hogy „a mai gyerekek” nem szeretik a mézet! Illetve a sok fittyfrancos műanyagburkos édességet sokkal jobban szeretik. Valaha gyermekkorunkban a mennyei paradicsom üdvösségének a megízlelésére az első lehetőség a lépes méz volt! A mai gyerekek csak krákognak tőle.
Szóval nagyon kellene egy Bevezetés a hazugságtanba: mi mikor mettől meddig hazugság? Mivel, ismétlem, ez önálló entitás, és nem lehet egyszerűen az igazság vagy a valóság ellentéteként felfogni.
A hazugság szorosabban hozzátartozik a természet valóságához, mint az úgynevezett igazság, állítják a realisták. Ám akkor hogy állunk a kozmosz megértésével, az organikus életérzéssel és kifejezésmóddal?
Régi orosz misztikusoknál gyakran olvasni, hogy az ember középen helyezkedik el a világban az isten és az állat között. És mennél inkább eltávolodik istentől, annál közelebb kerül az állathoz.
Ugyanők azt is mondják, hogy a hajdankori ember még az állatban is a lélek, azaz isten árnyékát kereste, a modern ember a lélekben is az állat árnyékát ismeri fel, sőt, arra is esküszik.
Borzasztó elavult dolog ez a lélek, de nélküle valahogy még mindig nem megyünk semmire.
Mégis, hogyan, mikor, mivel lehetne megkülönböztetni a hazugság fogalmát „képzelet játéka”, a „fantáziálás”, az „elbűvölés”, a „megnyugtatás” és a „vigasztalás” fogalomkörétől?
A hazugság – szorosan tapad a bűn jelenségéhez! A fantázia – vagy a fantáziátlanság – működése akkor válik hazugságtermeléssé, amikor: 1. valamilyen bűnt akar takargatni, és 2. valamilyen bűnt akar előkészíteni. Egyszóval, paposan kifejezve: amikor a bűn eszközévé válik!
Ha viszont egyik veszély sem fenyeget, sem Ábel halálát nem akarjuk leplezni, sem a Kígyó hitegetésének nem akarunk engedni, akkor hazudhatunk annyit, amennyi belőlünk kifér?
„Elvben igen” – lehet, hogy egy filozófus ezt igazolni tudná. A valóságban másként szoktak alakulni a dolgok.
A valóságtól való távolodás, illetve „új valóságok felfedezése”: megszabadít bilincsektől, illetve elszakít bizonyos szálakat. Azokat a bizonyos szálakat, amelyeket ha szorosan kézben tartunk, sárkányunk magasba röppen, ha eleresztjük, csúfosan alábukfencezik.
A kérdés az, hogy ha rendszeresen eltekintünk a valóságtól és a képzeletünket hagyjuk játszani, korlátozatlanul, sárkányeregető zsinórok nélkül, akkor feltétlenül a hazudozás következik, és bűnösök leszünk? Hát – ha bűnösök nem is, de könnyen lehetünk bolondok!
Szóval a cukor még nem okozza a hazudozást – hiszen azelőtt is hazudoztak eleget –, legfennebb megkönnyíti a hazugság kultuszainak a terjedését, és nemcsak az lesz bolond, aki beléndeket eszik. Az elmezavar és a hazudozás között elég határozottan még mindig ki nem mondott összefüggések állanak fenn, de nemcsak a hazudozás vezethet az elme rendjének megrendüléséhez, hanem a bizonytalan valóságokkal, a megoldhatatlan kérdésekkel, a túl sok újdonsággal való foglakozás, is, szóval mindaz – ami kimozdít a megszokott hazugságok kényelméből, és új, más hazugságok feltalálására kényszerít.
Miskolczy Dezső, a marosvásárhelyi klinika egykori híres ideg- és elmegyógyász professzora egy ízben egy szűk körű társaság előtt előadást tartott arról, hogy az elmekórtani esetek igen nagy része mögött erkölcsi kérdések lappanganak. Magyarán: nemcsak arról van szó, hogy az emberek az igazság sokszor kínos vagy fájdalmas vállalása helyett szívesen menekülnek a betegségbe – Flucht in Krankheit –, és hogy a gyerekek akár félelmükben is kaphatnak tüdőgyulladást vírusok és baktériumok támadása nélkül, hanem az ideg- és elmebetegségek olyan lehetőségeket kínálnak, amelyekben sokan kiélhetik gonoszságukat, vagyis, mondja, a bátor vagy meggondolatlan hazudozó előbb-utóbb bűnözővé válik, a gyáva és okos gonosz beteg – őrültté. Nem tudom, mi jött akkor a professzorra, de tőle valami szokatlan indulatossággal jellemezni kezdte egyetemi tanáraim és néhány akkori – 1948-as – közéleti személyiség lelkialkatát. Jóslatokat is mondott, félelmetesen beteljesedett a többségük.
Azóta sem mertem soha senkinek elmondani, rettenetesen kínos emlékem. (Tegyem hozzá, Miskolczy egyébként nagyon vallásos ember volt.)
Egyik személy – író –, akiről akkor beszélt, hosszú és zavaros pályafutás után elment egy bukaresti elmegyógyász professzorhoz, és arra kérte, hogy gyógyítsa ki az aljasságból! A professzor alaposan végigmérte, majd egy perc hallgatás után így szólt: „Csak azt a beteget lehet meggyógyítani, aki maga is őszintén akarja a gyógyulást.” És kirúgta.
Szóval, ha alapítvány lennék, kiírnék egy pályázatot ilyen címmel: A hazugság mint élettani, lelki, erkölcsi, esztétikai és emberbaráti jelenség. (A politika kérdéskörét a pályázók mellőzzék, hiszen már Szent László királyunk is megírta: A földi hatalmat nem lehet a legsúlyosabb bűnök elkövetése nélkül gyakorolni.) Akkor ne is gyakoroljuk?
A kérdés persze azért sem indokolt, mivel a művészetben és kapcsolt részeiben általában még több a hazugság – nem az eszmei-erkölcsi, hanem az esztétikai –, és az emberiség mégis élvezettel fogyasztja! És még van képe Leonardót emlegetni!




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében