Találós
majd milyen nevet mondasz,
ha kigyúlnak a fények
és minden ragyogni fog úgy,
ahogy nap még nem ragyogott,
kimossa a hamvakat a hamutálból
az eső, vegyíti azt a pipacsokkal,
csontokkal és körökkel a homokban,
akháj és trójai vérrel, a kegyelem
és a gyilkolás egybeeső idejében,
ha egyáltalán lesz ilyen idő,
mint a szavak, amiket magadnak
felolvasol felejtendő éjszakákon,
amikor eljön valaki mint a tolvaj,
vagy mint rég várt vendég,
amikor még nem is döntöttél,
pedig te már mindent eldöntöttél
hét éve, de ki tudja mikor?
talán csak a tenger marad,
vagy egy tölgyfa vagy egyéb
kézenfekvő tárgyad, amiről
nem tehetsz, csak spekulálsz,
igyekszel mindenre felkészültnek
tűnni a falitükörnek, ha van még
időd, most az egyszer ne felejts el,
most az egyszer ne felejtsem el.
Fagyosszentek
van ebben valami otthonos,
a hűvösben. vagy csak az érzés,
üres gyomorra vedelni kávét,
kabátban, miközben döntő
idők következnek. így beszél
a szél, az udvar. és akkor
arra gondolok, hogy mégsem
gondolom komolyan egyiket
sem, én a kiszállást csinálom
a legjobban. (igen, ez üzenet
volt, higgyék azt mind, hogy
pont neki.) egész életemben
a befejezéseken paráztam,
és huszonhat fele egyre jobb
érzés befejezetlenül hagyni
mindenféle fontos dolgokat.
kezdem megismerni magam,
és aki ismer, tudja, hogy
váratlanul viszontlát majd.
az utcán, kezemben jégcsap.
fekszem egy fehér udvaron,
nagy, fekete démonokat nézek
fel az üres falra, és azt mondom
rájuk: űrpicsa. ülök egy padon,
cigarettázom és élvezem,
ahogy gyötörnek a homályos
éjszakák. felállok, odamegyek
egy fához és aláhányok, amit
nem szoktam. ha valaki beszól,
leröfögöm. megtörlöm a
számat, eloldalgok. az ágyban,
gyűröm a lepedőbe a virágokat.
kocsmában alszom, álmomban
nyugodtan, de ébresztéstől
tartva fenem a kést.
tudjuk jól, hogy mindig lesben
áll valaki a sorok mögött. mert
visszajönnek a hideg halottak
és a fiakban az apák, hogy
megbüntessék a termést.
Házsongárd-szvit
akkor mit is akarsz tőlem?
– én, a gyertyás, itt ülök megint,
valami kérdés kellett
novembertől novemberig,
sötét van, piros fények
és krizantém, és eddig mintha
simán ment volna minden,
ha minden alkalommal is
azt hittem induláskor,
ez akár az utolsó lehetne,
budapesttől szeredáig
az összes elrugaszkodások,
az összes elszívott utolsó
– füstös gólem mindenik,
várni, várni türelemmel
mindörökké, most is itt,
függés, függés, én nélküled
hogy is leszek valaki,
ez itt mind elhagyhatatlan,
különben is, milyen jogom van
nézni beléd, tükörkatlan,
megkérdezni, melyik az igazi,
megvétózhatatlan oldalam.
Függőségek
lépéskényszerből könnyű lépni –
a kitaposott idő nem ad semmi újat,
a vért nem fogta vissza aki voltam,
nem fogta vissza senki, pedig én
egészen mást akartam volna, én
magammal szemben tudtam mindent,
amikor eltévedtek csatlósaim a ködben:
nyomukban vodkásüveg, csikkek és szén.
úgy gondoltam, behatolok. egyre
beljebb és beljebb, amíg nem láttam
semmit kívül a tájból, nem éreztem
légzését a földnek, vizeknek áramlását.
jó volt ott, nedves és meleg. mint egy
féreg, kerestem a magán-világtüzet.
békét, nyugalmat, perverziókat, ilyenek.
én megerőszakoltam a heppiendemet,
és elárultam a földet, aprópénzért.
az eltűnt időt én ettem meg. aztán
csodálkoztam, hogy nem jön ki a lépés,
pedig már meg van írva hatszáz kötet.
s ha úgy vesszük, mindez semmit
nem jelent. hány meg nem történt
változat kering az űrben változatlan,
és mindenikben bárki elvesztődhet.
én nem mondom, hogy nincs megírva
semmi, de fasz akar itt mindent
kitalálni, fasz akarja lemérni a ködöt
és az összes kurva lehetséges szöget.
mi itt mondjuk, hogy panta rhei,
ám a szemközti csillagködből nézve
mindez tökéletesen mozdulatlan.
ej, de kevélyek vagyunk, feleim,
és tudjuk, mindenben igazunk van.
mert nincs találkozás, csak azzal amit
elhagysz és azzal ami más. egy kicsit
mindig az vagy, akit öltél vagy temettél.
most már úgy ahogy van, nem adnám el
semmiért. és most itt vagyok és számolok
az időkkel, amik nem jól következtek,
itt ülök, könnyű vagyok és beteg.
a bűnök és erények visszatérnek még,
radioaktív ködben ólálkodó stalkerek,
csernobili vérfarkasok laknak bennem.
béke, nyugalom, perverziók, heppiend.
