Első séta
Egyre több arcot látok a hátsókerti farakás
rendezetlenül egymásra hányt rönkjei között.
Minden hajnalban megjelenik egy új,
a tejködön át követem utána kutyám morgását.
Húz, mint egy vakot.
Háncs és egy vödör kiömlött lencse ropog,
tyúkot vágnak egy utcabeli udvarban.
Négy, vagy akár hat ház lakói is a kisfiúra ébrednek,
aki zongorázni tanul, és ébredés előtt alva járva
szabadságról írt darabokat játszik.
Estefelé, ha megdicsérem nem emlékszik rá,
de a szülei gyorsan megköszönik és
a kutyát simogatják.
Innen lentről is látom az emeleti szobám ablakára
ragasztott karácsonyfát. Üvegfestékből készült.
Előtte, a párkányon virágcserép, famintával.
Most a fenyők alatt állok, a bal alsó sarkában
annak a képnek, amit idegenként bentről
a szúnyoghálón keresztül ijesztően hidegnek látok.
Hátrébb nádas, kis ház, palatető,
az ősláp mögötti erdő tompa, szürkéskék férce.
A baromfik elhallgattak.
A madáretetőben veszekedő verebek zsivaja kísér hazáig.
Színes tócsák
Két hete csak az eső, napsütés, vagy
kóbor kutyák vizelete koptatja a lakás előtti játszótér színeit.
Éjszakánként hazafelé itt próbáltuk megfejteni
a betonon maradt krétarajzokból,
hányan voltak aznap kint.
Mindet ismerted, de az áthelyezésed után
csak ilyenkor találkoztál velük.
Elképzeltük őket, a ruhájuk színét,
hogy lekísérte-e őket az anyukájuk, vagy egyedül.
Szólt-e nekik valaki sötétedéskor, hogy túl késő van,
és a homokozóban eldobált csikkekből,
hogy zavarták-e őket a nagyobbak.
Aznap, mikor a kisfiú az elsőről eltűnt, esett.
Mire műszak után odaértünk,
már csak a színes tócsák.
Azóta sem vettek újat a hinta helyett,
amit akkor vertél szét apró darabokra.
A két árva láncot löki a szél.
Az első emeleti lakás.
Onnan a kutyák vonítása még ide,
a negyedikre is felhallatszik reggelenként,
mikor a szülők hazaérnek.
Néha tócsa folyik az ajtajuk alól a lépcsőfordulóba,
azt mondod húslé, mert az előszobában kapnak
enni az állataik.
Azóta a hátsó ajtón jössz be,
az előre néző ablakokon nem engednünk be fényt,
nem csináljuk védekezés nélkül
és fal felé fordítottad a kishúgaimról
készült fényképeket.
Az egész háztömbben csönd van.
A parkokból háziállatnak összevadászott
tücskök is hallgatnak a befőttesüvegekben.
Hátha meghallunk valamit.
Egy kiáltást a szomszédos városrészből,
egy a WC-lefolyó csöveiben felszűrődő félmondatot
fogmosás közben,
egy beszélgetést az alsóbb szintekről,
ugatást, villany, láncfűrész zúgását,
ismeretlen kulcsok, egy fényképezőgép hangját.
Nem mozdulunk,
de az első lehetséges jelre
a kutyákat szabadon engedjük.
